Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1991/10. 341.o.

AZ EÖTVÖS-KORSZAK

Radnai Gyula
ELTE Általános Fizika Tanszék

"Semmiből egy ujj, más világot..." (Elszigetelten élő és alkotó magyar tudósok küzdelme az elismerésért a XIX. század első két harmadában)

Bolyai János (1802-1860) még nem volt 21 éves, amikor 1823 november 3-án ezt írta apjának: "semmiből egy ujj, más világot teremtettem; mind az, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a toronyhoz képest." Műve német kéziratát 1825 végén vagy 1826 elején átadta egyik volt bécsi tanárának, ez a kézirat elveszett. Újra megírta, most már latinul, mivel a latin volt a tudomány nemzetközi nyelve, s a nagy Gauss is latinul publikált. 1831-ben elküldte a kéziratot apjának. Az apa, Bolyai Farkas (1775-1856) ekkoriban készült kiadni nagy művét, a Tentament, s János arra kérte, hogy illessze könyve végére függelékként (latinul: Appendix) az ő munkáját. Pénzt is küldött a nyomtatás költségeire.

Bolyai Farkas fiának munkáját 26 oldalas külön füzetben azonnal kiadatta, s egy példányt János kérésére elküldött Gaussnak. Gauss akkor már a "matematikusok fejedelme" Európában. Göttingában, ahol egykor Gauss és Bolyai Farkas együtt tanultak az egyetemen, Gauss (1777-1855) a matematikai és csillagászati tanszék vezetője. A világtól elszigetelten élő és tanító marosvásárhelyi tanár némi szorongással, megilletődöttséggel ír a nagy tudósnak, az egykori barátnak:

"Nagyrabecsült Gauss! Bocsásd meg, hogy háborgatlak óriás pályádon; tarts egy kis szünetet és ajándékozzál egy percet a barátságnak!" Hosszú levelében Jánosról így írt: "már főhadnagy a mérnökkarban, nemsokára százados; szép fiatalember, mester a hegedűn, jó és bátor vívó, párbajozott is gyakran, s általában még fölötte vad katona, de egyben igen finom is: fény a sötétben és sötétség a fényességben; szenvedélyes matematikus ritka szellemi képességekkel. Most Lemberg az állomáshelye. Nagy tisztelőd, s Téged meg tud érteni és becsülni. Az ő kérésére küldöm Hozzád ezt a kis művet: légy jó, itéld meg éles, átható szemeddel és kimélet nélkül írd meg magas ítéleted válaszodban, amit epedve várok... Fiam többre becsüli egész Európa itéleténél a Tiédet" (Dávid Lajos fordítása, "A két Bolyai élete és munkássága" c. könyvében.)

Hogyan válaszol Gauss?

Barátként ír a rég nem látott barátnak. Meglehetősen lehangolt és elkeseredett, akkoriban temette el második feleségét. Ő is beszámol gyermekeiről, igyekszik elfogulatlanul írni róluk.

A barátságos, bizalmas hangot megtartva, de a Farkas által kért kimélet nélküli őszinteséggel ír Bolyai János tudományos teljesítményéről:

Bolyai Farkas

Az Appendix címlapja...

"Ha avval kezdem, hogy nem szabad dicsérnem, bizonyára megütődsz egy pillanatra. De mást nem tehetek: ha dicsérném, akkor magamat dicsérném, mivel a mű egész tartalma, az út melyet Fiad követ és az eredmények, amelyekre jutott, majdnem végig megegyeznek részben már 30-35 év óta folytatott elmélkedéseimmel..." Igaz, nem publikálta eredményeit írja Gauss - mert félt, hogy kevesen értenék meg. Mégis le akarta írni, hogy az utókornak megmaradjon. - "Nagyon meglepett tehát, hogy e fáradság most már fölösleges, és örvendek, hogy éppen régi barátom fia előzött meg ilyen csodálatos módon... arra kérlek, hogy Őt részemről szívélyesen üdvözöld és biztosítsd különös nagyrabecsülésemről."

Gauss tehát úgy ismeri el Bolyai János teljesítményét, hogy két komoly ellenérvet hoz fel a mű publikációja ellen:

1. A gondolatok nem újak.
2. Csak kevesen értenék meg.

E két érv letaglózza Bolyai Jánost. Amikor megkapja apjától Gauss válaszának másolatát, belebetegszik. Szabadságot kér és soha többet nem fordul elismerésért se Gausshoz, se máshoz.

<>

Jedlik Ányos fiatalkori képe

Több, mint harminc évvel később egy újabb levél indul el Magyarországról Németország felé, remélve az elismerést. Aki küldi, csak két évvel született előbb, mint Bolyai János, egyidős tehát a századdal. 1863-ban, 63 éves korában lesz rektor Magyarország akkor még egyetlen egyetemén Jedlik Ányos (1800-1895).

A lelépő rektor, Toldy Ferenc, midőn átadja tisztét, Jedlik legendás szerénységére célozva megjegyzi: "A felfedezés és találmány örömei felett megfelejtkezik neve érvényesítéséről, sőt szerénységében megfelejtkezik arról is, hogy dicsősége a mi dicsőségünk is..." Jedlik megfogadja a baráti figyelmeztetést, s nem is a maga, de az egyetem érdekében elhatározza, hogy legújabb találmányát, a "villamfeszítőt" mellyel 90 cm hosszú szikrákat képes előállítani, publikálni fogja Poggendorf "Annalen der Physik und Chemie" c. folyóiratában. Karácsony és újév között elküldi a kéziratot a készülék rajzával együtt Berlinbe.

Nem egészen egy hónap múlva megkapja Poggendorf válaszát:

"Sajnálattal kénytelen vagyok Önnek visszaküldeni az értekezést, amellyel Ön engem nemrég megtisztelt, mert az, legalább mostani alakjában és terjedelmében nem alkalmas az Annalenben való közlésre. Ön mint valami teljesen újat mutatja be az Öntől feldolgozott tárgyat, holott a fizikusoknak már egész sora foglalkozott ugyanazzal: Franklin, Biot, Dove, Knochenhauer, Riess... Az Ön értekezésében egyedüli újdonság a telep feltöltésének módja, mely alapelvében bár azonos az én galvanbillegőmmel (Annalen 61. köt. 586. old.-1844), de legalábbis a Franklin-féle telepre még nem alkalmazták. Egyben az a véleményem, hogy az Ön által felhasznált szerkezet ehhez aránytalanul bonyolult, és hogy sokkal egyszerűbbel volna pótolható, amely egyúttal költséges ábrákat se követelne, hanem egyszerűbb vonalas rajzzal is érthetővé válna az Annalen olvasói előtt..." (Ferenczy Viktor fordítása, "Jedlik Ányos élete és alkotásai" c. könyvében) Mintha csak a Bolyai elleni érvek köszönnének vissza:

l. A gondolat nem új;
2. Az olvasók nem fogják megérteni.

Valóban, Gauss levelében is találunk hasonló megállapításokat: "Nagyon találók és tömörek a jelölések, de úgy gondolom, hogy jónéhány főfogalom számára kell nemcsak jelet vagy betűt, hanem bizonyos elnevezéseket is megállapítani..."

Poggendorf pedig ezt írja: "Ha ön hajlandó volna a későbbiek folyamán az alkalmazott módról számomra egy rövid ismertetést megkísérelni egyszerű rajzzal (talán e nélkül) s megküldeni, élvezetet okozna nekem annak az Annalenbe való besorolása..."

Ezek a túlságosan udvarias mondatok, ez a vállon veregető stílus Jedlik Ányos érzékenységét éppen annyira sértette, mint Bolyai Jánosét. S a reagálásuk is egyforma volt: Jedlik se küldött soha többet publikációt Poggendorfnak, másnak se külföldön.

Semmiből új világot teremteni - ezt a nagyratörő programot Európa élenjáró tudományos tekintélyei nem Magyarországtól várták. Sajnos Magyarországtól el se akarták fogadni.

A magányos tudósok önpusztító sorsa várt Bolyai Jánosra, és várt volna Jedlik Ányosra is, ha nem lett volna máskülönben bencés szerzetes, sorsát megadással tűrni tudó ember.

Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy Bolyai János itthonról sem kapott elismerést egész életében, és Jedlik Ányos nevét is csak öregkorában ismerte meg a szélesebb hazai közvélemény. Bolyai elismerését végül is külföldről kezdeményezték - Európa mégiscsak felfigyelt rá - de már csak halála után.

Az történt, hogy 1855-ben, Gauss halála után, Bolyai Farkas elküldte Göttingenbe Gauss összes hozzáírt levelét, egy létrehozandó Gauss archívum számára. Egy év múlva, 1856-ban meghalt Bolyai Farkas, 1860-ban pedig Bolyai János is. Gauss hagyatékának feldolgozásakor került az Appendix hozzáértő matematikusok kezébe, akik latinról franciára fordították, s 1867-ben kiadták.

Mind Bolyai, mind Jedlik hazai elismertetésében meghatározó szerepet játszott a két Eötvös: Eötvös József (1813-1871) és fia, Eötvös Loránd (1848-1919).

1869-ben az idősebb Eötvös a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, fia pedig Németországban Heidelbergben és Königsbergben jár egyetemre. Rendszeresen leveleznek. 1869 július 9-én Eötvös József ezt írja fiának:

"A napokban levelet kaptam a római akadémia matematikus osztálya elnökétől, melynek örültem és elszomorodtam egyszerre, s melynek tartalmáról most sem tudom, büszkék legyünk-e reá vagy piruljunk. Az elnök tudósít, hogy ugyanezen postával Bolyai Jánosnak és Farkasnak Rómában kijött olasz biográfiáját küldi, hozzá egy Párizsban s egy Bordeauxban kijött biográfikus ismertetését, melyhez Bolyai Jánosnak a paralellák teóriájáról írt kisebb munkája szintén fordításban csatoltatott. Ezen munka 1834-ben jött ki, s állítólag, a római tudósnak nézete szerint, a legnagyobb, mi a matematika körében e század alatt történt. Bolyai munkáját csak Gauss ismerte, kivel Bolyai János apja, Farkas, a dolgozatot közlé, és ki annak következtében egy hason tartalmú dolgozatát, melyen 35 évig dolgozott, eldobta, miután a kérdés, melyet ő megfejteni akart, Bolyai által megoldatott. Csak Gauss korrespondenciájából, mely 59-ben kiadatott, lettek figyelmessé a tudósok Bolyaira, s miután róla egy mérnök ismerőse által cikk jelent meg Grunertben, nagy nehézséggel megszereztek egy példányt, mely most olasz és francia fordításban megjelent, és a legnagyobb szenzációt csinálja a matematikusok között. Buoncompagni csak azért fordult hozzám, mert biztos tudomást szerezvén, hogy a két Bolyai irományai Marosvásárhelyen vannak, három év óta mind ő, mind a bordeaux-i és párizsi akadémiák tízszer írtak a marosvásárhelyi kollégiumhoz, de még választ sem kaphattak, s most - meg lévén győződve, hogy ilyen lángész irományai közt sok becses jegyzet lesz - azért fordulnak hozzám, hogy az irományokra kezemet tegyem, s érdemes részét vagy az akadémiánál adjam ki, vagy nekik engedjem át kiadás végett. És azon ember soha nem volt akadémikus, Erdélyben félbolondnak tartatott... s ha örülünk, hogy nagy matematikust adtunk a világnak, lehet-e nagyobb bizonyossága barbarizmusunknak? De elfogyott a papirom. Ég áldjon meg: Eötvös"

Eötvös József levele nemcsak fiát indítja meg, de az akkor vele együtt Heidelbergben tanuló több fiatal magyar tudósjelöltet is. Kőnig Gyula (1849-1913), Szily Kálmán (1838-1924) és a többiek hazajövetelük után szent köteleségüknek tartják Bolyai János matematikai hagyatékának megmentését. Lelkesedésük és tettrekészségük nyomán virágzik ki hazánkban a Bolyai-kultusz.

Harminc év múlva, Bolyai János születésének 100. évfordulója alkalmából az egykori heidelbergi diákok kezdeményezésére születik meg az MTA Bolyai-díja. Eötvös Loránd akkor már az MTA elnöke, Szily a főtitkára, Kőnig a matematikai-fizikai osztály elnöke. Ezt a "matematikai Nobel-díjat" 1905-ben Poincaré (1854-1912), 1910-ben Hilbert (1862-1943) kapja, 1915-ben pedig Einstein (1879-1955) a díj várományosa.

Ime Bolyai János igazi elismerése.

Jedlik Ányos elismertetésében ha lehet, még nagyobb Eötvös Loránd szerepe.

1880-ban akadémiai székfoglaló előadásában tárgyalja Jedlik sűrítőjét. A kondenzátorok általános elméletét alkalmazza a Franklin-féle telepre és a Jedlik-féle láncolatos sűrítőkre. Így Jedlik találmánya Eötvös akadémiai székfoglalója nyomán bekerül a magyar szakirodalomba.

Eötvös, aki Jedlik utóda volt a budapesti tudományegyetemen, minden alkalmat megragadott, hogy elődjének a kísérleti fizikában elért eredményeit népszerűsítse és széles körben elismertesse. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a dinamó-elvet Jedlik Siemensnél és Wheatstone-nál korábban felismerte, felfedezte, csak nem tudatta fennhangon a tudományos világgal.

Jedlik Ányos időskori képe

Amikor 1891-ben megalakult a Mathematikai és Physikai Társulat, Eötvös javaslatára Jedlik Ányos lett a Társulat 1. számú tagja. S amikor a matuzsálemi kort megért öreg fizikus 1895-ben, 95 éves korában elhunyt, Eötvös külön elnöki beszédben emlékezett meg róla az Akadémián. Ebben részletesen kitért Jedlik minden fontos találmányára. "A forgó mágnesrudat, a rezgő fémrugót, a higany felületén végigsikamló hullámokat, a lepke szárnyainak csillogásával vetekedő karcolt üvegrácsot, a hatalmas elektromos szikrát órákon, évtizedeken át gyönyörködve figyelte meg... Nagygyűléseinkre mindvégig eljárt, s ilyenkor meglátogatta az egyetem fizikai intézetét is: régi barátait, az ő kedves eszközeit nézegette meg. Később már alig ismerte meg a legtöbbet, csak egy érdekelte mindvégig: a csöves villamszedő. Ezzel bajlódott ő a legtöbbet, ez volt legkedvesebb gyermeke..."

A posztumusz elismerés már nem vigasz az alkotónak, de még idejében jött figyelmeztetés lehet az utódoknak, a tanítványoknak. Bolyai Jánosnak nem voltak tanítvány-követői. Jedlik szerencsésebb volt, hiszen ő a pesti egyetemen taníthatott, s akadt néhány tanítványa, akibe sikerült beoltani a kísérleti fizika szeretetét. Parragh Gedeon (1835-1901) a kecskeméti református kollégium tanára 1853 és 1855 között, Eberling József (1849-1938) a budapesti VIII. kerületi főreáliskola (ma: Vörösmarty Gimnázium) tanára 1871 és 1875 között dolgozhatott Jedlik mellett az egyetemen. Parragh Gedeon saját maga által készített eszközökkel tanította a természettant, Eberling pedig annak ellenére, hogy alapvetően elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével olyan kiválón felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát, hogy még Ferenc József császár és királynak is, amikor 1876-ban meglátogatta az iskolát, "különösen a tanulók laboratóriumának berendezése nyerte meg legmagasabb tetszését." (Felsman József: "A Budapest fő- és székesfővárosi VIII. ker. községi főreáliskola első 25 évének története". Bp. 1896. 129p. Idézi Jáki László A magyar neveléstörténet forrásai II. kötetében. OPKM Bp. 1989.) Valószínűleg néhány eszköz az egyetemről is került az új iskolába. Jedlik intézete akkor még az ELTE mai Jogi Karának épülete helyén lévő régi épületben működött, amit éppen 1874-ben egészítettek ki a Szerb-utcai szárnnyal. Az építkezés Jedlik intézetét, "a Természet- s erőműtani gyűjteménytárat" is érintette. A 74 éves tudós, hogy helyet találjon a nemrég rendelt új, külföldön készült eszközöknek, számos, bizonyára még jól működő régi eszközt Eberling új iskolájának adományozott.

Ez azonban már a kiegyezést követő reményteli 70-es évek története.

Országos nekirugaszkodás (1870-1880)

Eötvös József

Az Ausztriával való kiegyezést cselekvően elősegítő Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke 1867 után magyar kultuszminiszter lett. Széles frontot nyitott az oktatás és a tudomány fejlesztésére: elfogadtatta a parlamenttel az egész nép felemelkedését célzó népoktatási törvényt; a tanítók és tanárok képzésének tanulmányozására külföldi egyetemekre küldött tehetséges fiatal pedagógusokat; a pesti egyetemen pedig a természettudományos oktatás és kutatás javítására egy korszerű kémiai intézet felépítésére teremtett anyagi fedezetet.

A pesti Füvészkertben adott helyet az új egyetemi épületnek, s jó érzékkel választotta ki azt az embert, akire az új kémiai intézet megszervezését rá lehetett bízni. Than Károly (1834-1908) ajánlói Eötvös József régi orvos barátai voltak: Balassa János (1814-1868) és Markusovszky Lajos (1815-1893), valamint az akkor legnagyobb európai kémikus, R.W. Bunsen (1811-1899) Heidelbergben, akinek Than tanítványa volt egy évig. Than Károly közelebbi ismeretségben állt az Eötvös-családdal, ő segítette a fiatal Eötvös Loránd első tudományos szárnypróbálgatásait, s ő beszélte rá Eötvös Józsefet, hogy engedje fiát Heidelbergbe Bunsenhez kémiát és fizikát tanulni.

Eötvös József jó emberismerő volt. Megbízott Than Károlyban, aki azután egész további életével bizonyította, hogy méltó volt Eötvös bizalmára. A kémiának szinte minden területét művelte, emellett tehetséges tanítványok kinevelésével kémiai tudományos iskolát teremtett a füvészkerti Chemiai Intézetben. Fizikai kutatásai is fontosak: ő vezette be Magyarországon a színképelemzést, mint anyagvizsgálati kutatási módszert, ezen kívül különböző fizikai állandók mérésére dolgozott ki pontos eljárásokat. Néhány évtized alatt megalapozta a magyar kémiai kutatások nemzetközi tekintélyét.

Eötvös József még 1869-ben, a Chemiai Intézet építésének megkezdésekor felhívást intézett az egyetem többi tanszékéhez, írnák meg, hogy milyen bővítésre, fejlesztésre volna szükségük. Ekkor a természettani intézet számára Jedlik Ányos egy új épületet kért, ugyancsak a Füvészkertben, a felépülő Chemiai Intézet közelében.

1871-ben váratlanul elhunyt Eötvös József. Utóda Pauler Tivadar (1816-1886) már az új természettani, valamint egy új természetrajzi épület (a mai D és A épület) vázlatait találta a miniszteri íróasztalon.

Felajánlotta hát a természettani, valamint az állattani és az ásványtani intézetek vezetőinek, hogy menjenek el egy hónapos tanulmányútra a legjobb európai egyetemekre, tervezzék meg az új, majdan felépülő intézetek berendezését, rendeljék meg a szükséges új felszerelést, eszközöket.

Így indult el a 71 éves Jedlik Ányos is teljesen egyedül élete első igazi "ösztöndíjas" tanulmányútjára. Egyetlen hónapra olyan sűrű programot állított össze, amit egy fiatal is nehezen tudott volna végigjárni. Ő végigjárta. Útjáról naplót vezetett; nem lehet megilletődöttség nélkül olvasni ezeket a bejegyzéseket, a magyar fizika 1. számú képviselőjének találkozását az európai fizikával.

  • 1871 szept 2: Lipcse. Érzékeny elektroszkóp, szikrainduktor méteres vasmaggal, óriási elektromágnes mázsás réztekercsekkel a diamágneses kísérletekhez. Nagy mészpátkristályok a polarizációhoz.
  • Szept 5: Berlin: du Bois-Reymondot nem találja bent az egyetemen. A "fizikai szertár nem jobb, mint a pesti." De azért bekerül a naplóba Helmholtz szirénája és rezonátora, Magnus fajhőmérő berendezése. Jedlik szeretné, ha lenne a pesti szertárban és az előadóban villamos áram, s csodálkozik, mert egyik német egyetemen se találkozott ezzel.
  • Szept 10: meglátogatja a Siemens és Halske céget, itt a gyár főmérnöke kalauzolja. Galvanométerek és ellenállásmérők keltik fel figyelmét. Dinamóról egy szót sem ejt.
  • Szept 11: Hannover, műegyetem. Nagyszerű épület, gyönyörű gép-modellek, elliptikus fogaskerekek; a fizikai szertár "igen szerény".
  • Szept 12: Göttinga. Weberrel nem tud találkozni, az altiszt kalauzolja végig a szertárban. "A készülékek egymásra vannak halmozva rend nélkül. Egyébiránt vannak benne igen jelentékeny készülékek." "Láttam az eredeti Zeichen telegraph készülékét, mellyel egyik épületből a templom tornyain vezetett huzalon telegraphiroztak." Ez az épület lehetett húsz évvel előtte Gauss intézete.
  • Szept 16: Köln. Langen és Otto gázmotorjai, "Láttam az 1/2, 1, 2 lóerejű gépeket működési állapotban, melyeknek hátránya, hogy töltésekkel és zörejjel működnek, s azért az épület bármely emeletén nem használhatók."
  • Szept 17: Bonn. Clausius nincs bent az egyetemen, a bezárt szertár kulcsait viszont otthon tartja. Jedlik elmegy érte Clausius lakására, de hiába, nem találja otthon. Tovább gyalogol, elmegy a kémiai intézetbe. Itt nagyon megtetszik neki az előadóterem, feljegyez mindent.
  • Szept 19: Bonn. Látogatás Geissler műhelyében. "Megrendelendő eszközök: tizedfokos hőmérők, utazási (!) légsúlymérők, Geissler-csövek, színképelemző csövek, katódsugár-csövek."
  • Szept 20: Heidelberg. "Meglátogattam Kirchhoff tanárt is. Barátságos és inkább fiatal, mint öreg korban van..." - írja Jedlik a naplójában. A 47 éves Kirchhoff negyedórát szán a 71 éves Jedlikkel való beszélgetésre.
  • Szept 22: Karlsruhe, műegyetem: Jedlik elgyönyörködik a gazdagon felszerelt kabinetben.
  • Szept 24: Zürich: "a polytechnikumnak nagyszerű az épülete, de vegyészeti laboratóriuma, physiologiai osztálya alább áll a pestinél."
  • Szept 26: München: reggel első útja az egyetem szertárába vezet, ahol ott találja "az öregedő Jolly tanár urat..." A tantermeket is tüzetesen megvizsgálja, majd bekerül a naplóba: "A főelőadó egy húzással tökéletesen elsötétíthető!"

München a tanulmányút utolsó állomása. Felkeresi a híres Merz optikai és Edelmann mechanikai műhelyét. Itt már az 1873-as bécsi világkiállításra készülnek, kérik Jedliket, hogy a majd megrendelendő eszközöket engedje át a világkiállítás számára, "ennek fejében szebb és pontosabb munkát ígérnek." Edelmannál összefut Jedlik Wartha Vincével, aki a József Műegyetem kémiai intézete számára rendel eszközöket.

Wartha Vince

Wartha Vince (1844-1914) dinamikus, sokoldalú egyéniség. Ebben az évben - 1871-ben - lett a Joseph Polytechnikumból József Műegyetem, valódi egyetemi diplomát adó intézet. Wartha Vince a Műegyetem fejlesztésének egyik vezéralakja. Ő is Heidelbergben tanult Bunsen mellett, majd Zürichben szerzett magántanári címet. Innen hívta meg a Műegyetem. 1870-ben egyszerre lett az újonnan szervezett "Vegyiparműtani" tanszék professzora és a Műegyetem könyvtárának vezetője.

Sztoczek József

A Műegyetem újjászervezését 1869-ben még Eötvös József kezdeményezte, javaslataiból azonban nem sikerült Pauler Tivadarnak mindent megvalósítania. A 70-es években a Műegyetemnek továbbra sem volt saját épülete, bár a budai várban bérelt ócska épületekből sikerült 1872-ben átköltözni Pestre, a Vámháztér környékére. "Az ami oly sokáig késett, aminek bekövetkezését oly epedő sóvárgással vártuk... az immár megtörtént; intézetünk a hazai tudomány, ipar, kereskedelem és forgalom központjában nyert székhelyet; a kir. József Műegyetem az ország szívében - Pesten van -" lelkesedett Sztoczek József (1819-1890) rektor az 1872-es tanévnyitón. (Idézi Szabadváry Ferenc a Budapesti Műszaki Egyetem története II. kötetében Bp 1979; 323.o.)

Nem mindenki örült ennyire a Pestre költözésnek. Szily Kálmán (1838-1924) Budán Sztoczek tanársegéjde volt 1861-től 1869-ig, majd 1869-ben kinevezték a kísérleti természettan professzorának. Előtte kétéves ösztöndíjjal külföldön járt tanulmányúton; Zürich és Berlin mellett Heidelbergben töltött néhány hónapot. Itt került közelebbi ismeretségbe az éppen akkor ott tanuló Eötvös Loránddal, Kőnig Gyulával és Schuller Alajossal (1845-1920), aki 1872-ben átvette tőle a kísérleti természettan tanszéket. Szily azért ellenezte az átköltözést a pesti "bérlakásba", mert attól tartott, hogy ezzel kitolódik az új pesti Műegyetem felépítése. Igaza is lett. Az új épületek csak 1883-ra készültek el a Múzeum körúton.

<>

Az 1872-es év különösen fontos a magyar felsőoktatás fejlődésében: létrejön az ország második tudományegyeteme Kolozsvárott. Most már három egyetemen tanítanak fizikát (természettant):

- a pesti tudományegyetemen Jedlik a kísérleti, Eötvös az elméleti természettan tanára;

- a pesti műegyetemen Schuller a kísérleti, Szily az elméleti fizika tanára;

Kolozsvárott a tudományegyetemen matematikai-fizikai kart hoznak létre; a fizika professzora Abt Antal (1828-1902), a felsőbb mennyiségtan tanszékének vezetője Martin Lajos (1827-1897) lesz.

Abt Antal Abt Antal a bécsi műegyetem elvégzése után a bécsi tudományegyetemen szerzett gimnáziumi tanári oklevelet. 1856-tól 1860-ig Ungváron tanított, itt kiváló természettani és ásványtani szertárt hozott létre. 1860-ban a budai egyetemi Főgimnáziumhoz került (ma: Vági István Építőipari Szakközépiskola). Kísérleti fizikából lefordított egy osztrák tankönyvet, írt egy magyart, majd 1870-ben a pesti tudományegyetemen fizikából Jedliknél doktorált. 1871-ben ugyanúgy, mint Jedlik, ő is útrakelt, hogy külföldi egyetemek fizikai szertárait és mechanikai műhelyeit tanulmányozza, mivel a minisztériumban őt szemelték ki a leendő kolozsvári természettani intézet élére. Lehet, hogy ez is Jedlik javaslatára történt, tény az, hogy Abt Antal Kolozsváron ugyanabban a szellemben tanította a kísérleti természettant évtizedeken át, mint Jedlik Pesten. Ritka ügyes kísérletezőnek tartották, demonstrációval gazdagon kísért előadásai népszerűek voltak. Tankönyvként Kohlrausch "Gyakorlati fizika" c. könyvét használták, melyet ő fordított magyarra. Igyekezett bekapcsolódni az Európában aktuális kutatásokba főleg az elektromos vezetés érdekesebb jelenségeit vizsgálta fémekben (termoelektromosság), folyadékokban és gázokban (szikrakisülések). Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) és Eötvös Loránd nyomán ő is kutatta a Föld mágneses tulajdonságait. A legnagyobb érdeme a kísérleti fizikai iskola megteremtése Kolozsváron. Halála után Tangl Károly (1869-1940) folytatta ezt a munkát, egészen az első világháborúig.

Martin Lajos

Martin Lajos csak egy évvel volt idősebb Abt Antalnál, de már sokkal több "élettapasztalat" állt mögötte, amikor kinevezték a kolozsvári tudományegyetemre. Igaz, hogy ez a tapasztalat nem elsősorban a felsőbb matematikával való foglalkozásból eredt. Két évig járt a pesti bölcsészkarra, két évig a polytechnikumra, azután beállt tüzérnek Mészáros Lázár seregébe. A szabadságharc bukása után az osztrákok katonaiskolába sorozták be, majd a bécsi katonai akadémiára küldték katonai mérnöki kiképzésre (annak idején, 1818-tól 1822-ig itt tanult Bolyai János is). Ballisztikai problémákkal foglalkozott. Részt vett az olasz-osztrák háborúban, melynek során Triesztben a hajózást. tanulmányozva javasolta a lapátkerék helyett a propelleres meghajtást. Leszerelt, reáliskolai tanári képesítést szerzett (a polytechnikumon Sztoczek vizsgáztatta). 1864-től 68-ig Pozsonyban tanított a reáliskolában majd gimnáziumban. Magyar nyelvű mennyiségtan tankönyvet írt. Újra foglalkozást váltott. 1868-ban Pesten, 69-ben Debrecenben, 71-ben Kolozsvárott a távirda kifejlesztésén dolgozott. Ezután került Kolozsvárott a felsőbb mennyiségtan tanszékre egyetemi tanárnak. Itt minden idejét a repülés tanulmányozásának szentelte, többek között olyan repülő szerkezetet tervezett és építtetett meg, amely egy légcsavar segítségével próbált függőlegesen felemelkedni a talajról. Hivatásos feltaláló volt, Jókai Mór állítólag róla mintázta "A jövő század regénye" főhősét: Tatrangi Dávidot. Zseniális ötletek (pl. csűrőszárny a repülőgép irányítására) és makacs kitartás jellemezték. Igaz, hogy a legjobb hatásfokú légcsavar felületének alakját rosszul határozta meg, de még ennek is volt haszna: termékeny matematikai kutatási versenyt indított el a pesti és a kolozsvári matematikusok között. Az a kolozsvári matematikus, aki a légcsavar alakjának problémáját a másodrendű parciális differenciálegyenletek elméletének továbbfejlesztésével kezelte, Vályi Gyula (1855-1913) volt. Martin Lajos és Vályi Gyula együtt nyugodnak ma már Kolozsvárott a híres "házsongárdi" temetőben, (Abt Antalt családja Budapesten temettette el).

Az elméleti fizikának kezdetben nem volt tanára Kolozsváron. Csak néhány év múlva nevezték ki Réthy Mórt (1846-1925) az Eötvös Lorándhoz hasonlóan Heidelbergben végzett matematikus-fizikust ide professzornak. Réthy Mór fő kutatási területe azonban nem fizikai, hanem matematikai tárgyú volt: Bolyai János és az Appendix. Ezekben az években - 1871 és 74 között - még Székesfehérváron, az újonnan alapított reáliskolában tanít az a Farkas Gyula (1847-1930), aki a nyolcvanas évek végétől kezdve majd megalapozza a kolozsvári elméleti fizika hírét.

Főreáliskolák

A nagy, országos nekirugaszkodás a középiskolákban is érezhető volt. Hogy csak az egyik leghíresebbet említsük: 1872-ben jön létre a majdani Markó-utcai főreáliskola Pesten. A jószemű igazgató a tantestületet az ország legjobb tanáraiból válogatja össze. Matematikát Mendlik Ferenc (1838-1902), fizikát Müller József (1844-1931) tanít ebben az iskolában. Az iskolában először érettségiző diákok között két osztálytárs: Beke Manó (1862-1946) és Rados Gusztáv (1862-1942) későbbi egyetemi tanárok még nagyon fontos szerepet fognak játszani a Mathematikai és Physikai Társulat életében. Müller József nemcsak az iskolában, de otthon is példakép: fia ugyancsak tanár lesz, s majd a Barcsay-utcában ő szeretteti meg a fizikát Selényi Pállal (1884-1954) és Rybár Istvánnal (1886-1971). A Markó-utcai főreál fizikai szertárának eszközeit Abt Antal rendeli meg, a Kolozsvárra szánt eszközökkel együtt.

A 70-es évek kultúrális fellendülésében a kedvező politikai és gazdasági helyzeten kívül fontos szerepe van annak, hogy 1872-től kezdve újra avatott kézbe kerül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása. Ezt a fontos megbízást Eötvös József egykori barátja, diáktársa, későbbi sógora (feleségeik testvérek voltak), Trefort Ágoston (1817-1888) kapja, méltán és az egész magyar tudomány és oktatásügy szerencséjére. Trefort nem Eötvös József félbehagyott munkáinak befejezője, hanem Eötvös szellemiségének örököse, folytatója, kiteljesítője a miniszteri székben.

Trefort egyik első intézkedése a reáliskolák színvonalának emelését célozza: a főgimnáziumokhoz hasonlóan 8 osztályos főreáliskolákat hoz létre. (A "fő" jelenti azt, hogy az iskola 8 osztályos. A gimnázium csak 6 osztályos, az algimnázium pedig 4 osztályos volt.)

Trefort intézkedésének az lett az egyik következménye, hogy a főreálba beiratkozó tanulók száma 10 év alatt a felére csökkent. Létrejöttek viszont az országban olyan színvonalas főreáliskolák, melyek nemcsak Klupathy Jenőt, Beke Manót, Rados Gusztávot, de például Pécsett Fejér Lipótot (1880-1959) vagy Budapesten Szilárd Leót (1898-1964), Gábor Dénest (1900-1979) adták a tudománynak. És milyen tanárok tanítottak!

Szegeden a főreálban tanított például az a Czógler Alajos (1853-1893), aki az 1879-es nagy szegedi árvíz adta kényszerű tanítási szünetben megírta "A fizika története életrajzokban" c. kétkötetes művét. Mégsem voltak megelégedve a tanárképzéssel, ezért 1872-ben létrehozták a Tanárképző Intézet mellé rendelt gyakorló iskolát, az un. Mintagimnáziumot. Az ötlet a szegedi születésű Kármán Móré (1843-1915), akit még Eötvös József küldött németországi tanulmányútra, az ott folyó tanárképzés tanulmányozására. A húsz fős osztálylétszámokkal s csak minden második évben beiskolázó főgimnázium első fizikus vezetőtanára Wagner Alajos (1852-1925) volt.

Trefort intézkedései a felsőoktatás fejlesztésére

Trefort Ágoston A főreálok, főgimnáziumok - általában a középfokú intézmények - fejlesztésével párhuzamosan Trefortnak a felsőoktatás fejlesztésére is határozott elképzelése volt.

"Mi a tudományokban más országokhoz képest elmaradtunk" - szögezte le 1873 februárban, amikor először szólalt meg miniszterként a képviselőház költségvetési vitájában. Majd ezeket mondta: "Kétséget nem szenved, hogy a tanintézeteknél az első és döntő tényező: a tanerő; de a tanerők, mint minden szellemi erő, térben és anyagi eszközökkel érvényesítik magokat. A tanárok általában nem tarthatják előadásaikat a szükséges helyiségek nélkül; de különösen a vegyészek, a physiologusok, a physikusok nem dolgozhatnak a szükséges laboratóriumok és készületek nélkül; az orvosi tudomány nem mehet előre ott, ahol nincsenek meg a kellő kórházak." - Trefort ezzel mintegy kitűzte a célt is, jelezte, hogy mit tart fontosnak az elkövetkező évek, évtizedek felsőoktatási beruházásai közül. Első helyre ő is a pesti tudományegyetem fejlesztését tette, külön kiemelte a tudományegyetemen folyó orvos-, és természettudományos képzést. De az egyensúlyt meg kell tartani:

"Tervezve van tehát a jogi s bölcsészeti facultás számára az Egyetemi-téren, a mostani régi épület mellett egy új épület építése a Szerb-utczában, valamint a régi épület átalakítása; továbbá a természettudományok számára egy új épület a régi Füvészkert telkén, ahol a vegytani laboratórium áll; az orvosi facultás számára a szükséges telkek megvétele az Üllői úton. Végre tervezve van az egyetemi könyvtár számára a Barátok terén s a Reáliskola-utcza sarkán egy új épület."

Ez utóbbi a mai Egyetemi Könyvtár, melynek tornyos épülete nagy vihart kavart annak idején a minden felesleges kiadást megvétózó képviselőházban. Az egyetem új épülete a Szerb-utcában 1874-re elkészült, az egyetemi könyvtár új épülete 1876-ban nyílt meg. Ez a könyvtár az egész egyetemé volt: matematikusok és fizikusok is szívesen jártak ide a Tudományegyetemről és a pesti bérházakban működő Műegyetemről. Se a Műegyetem, se a természettudományi intézet új épületei nem épültek meg a hetvenes években. A Füvészkertben Trefort a Physiológiai Intézet egyemeletes épületét előnyben részesítette a természetrajzi és a természettani épülettel szemben.

Erőgyűjtés folyt, előkészület a következő évtizedekre. Észre lehetett venni: a sebesség még kicsi, de a gyorsulás már állandó.

Folyóiratok

A természettudományos szakfolyóiratok megindításának kezdeti lépései jól mutatják, hogy milyen nívójú szakirodalomra milyen mértékben tartott igényt az akkori művelt olvasóközönség.

Szily Kálmán szerencsés kézzel az igényes népszerűsítés témájához nyúlt. A Természettudományi Társulat főtitkáraként 1869-ben megindította a Természettudományi Közlönyt. A cikkek a természettudomány minden ágát felölelték, sokan találhattak benne őket érdeklő olvasnivalót. A havonta megjelenő folyóirat egyre népszerűbb lett, példányszámát növelni kellett. A kezdeményezés életrevalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ez a folyóirat Természet Világa címmel ma is létezik.

Lelkes műegyetemi tanárok: Hunyady Jenő (1838-1889), Kőnig Gyula, Sztoczek József, Wartha Vincze és Szily Kálmán 1875-ben egy kizárólag matematikai és fizikai tárgyú cikkeket közlő folyóiratot is megindítottak, a "Műegyetemi Lapok"-at. Feladatokat is közöltek benne, melyek megoldását be lehetett küldeni. A lap három évi próbálkozás után, elegendő előfizető hiányában megszűnt. Csalódottan rezignált humorral búcsúztak el a szerkesztők az olvasóktól az utolsó számban: "E füzettel a Műegyetemi Lapok befejezi pályafutását. Matematikai folyóirat, úgy látszik, nálunk még nem állhat meg anyagi segély nélkül. Persze, ha a matematikának csak félannyi olvasója lenne is, mint amennyi tanítója van, másképp állna a dolog."

Szerencsére Kőnig Gyulának nem vette el kedvét ez a fiaskó. 1883-ban a Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának folyóirata a "Mathematikai és Természettudományi Értesítő", 1891-ben pedig a "Mathematikai és Physikai Lapok" jelent meg, s talált akkor már elegendő olvasóra. Mindkét lap létrehozásában és fenntartásában Kőnig fontos szerepet játszott. De térjünk vissza még 1872-73-ra.

1872-ben a Tudományos Akadémia három híres fizikust választott külső tagjai sorába. Hermann von Helmholtz (1821-1894) akkor már Berlinben tanított az egyetemen, de még nemrég Heidelbergben volt.

Itt működött 1875-ig Gustav Robert Kirchhoff (1824-1887) is. Mindketten tanították Eötvös Lorándot. A harmadik nagy heidelbergi fizikus Robert Wilhelm Bunsen (1811-1899) már 1858 óta tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Az a fizikus, akit harmadiknak választ 1872-ben az Akadémia tagjai sorába: Rudolf Clausius (1822-1888) bonni egyetemi tanár. ő az, akit Jedlik hiába keresett, nem tudott megtalálni. Megtalálta viszont Szily Kálmán, aki a Sztoczek által szerzett ösztöndíj révén ismerkedett meg nála a termodinamika aktuális kutatási problémáival. Clausius akkor már azon az állásponton volt, hogy a második főtétel nem vezethető le a mechanika elveiből. Tudjuk, hogy ez a vélemény milyen kihívást jelentett a tehetséges és ambiciózus kutatók számára. Ludwig Boltzmann (1844-1906) eljutott az ideális gáz energiaeloszlásának törvényétől egészen az entrópia és a termodinamikai valószínűség kapcsolatáig.

Szily Kálmán azt hitte, hogy a második főtétel a mechanikai Hamilton-elvből levezethető, és azt gondolta, hogy ezt sikerült is bebizonyítania. Tévedett, sokakkal együtt abban az időben. Szily végülis a Természettudományi Társulat főtitkáraként, a Természettudományi Közlöny megalapítójaként és a Természettudományi Könyvkiadó létrehozójaként írta be nevét a természettudomány hazai történetébe.

Jedlik a bécsi világkiállításon

1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítéséből megszületett Budapest. Ugyanakkor, vagy 300 km-rel feljebb, a Duna két partján világkiállítást rendeztek. Bécs, Ausztria fővárosa bebizonyíthatta, hogy újra feljövőben van. Az európai politikai életben és a csatamezőkön elvesztett tekintélyét kultúrájának, tudományának, iparának fejlődésével kívánta visszaszerezni.

A bécsi világkiállításon felvonult Európa tudománya és technikája. Ki képviselte Magyarországot?

"Bécs júl.10.1873. Mélyen tisztelt Nagyságos Úr!

Bátorkodom tudósítani, hogy Siemens ajánlatára Önnek egyhangúlag az első medaille, az u.n. Vortschritts medaille szavaztatott meg... Mély tisztelettel Thanhoffer. N.B - Kérném a dolgot titokban tartani!"

A levél címzettje Jedlik Ányos, aki Bécsben kiállította híres-nevezetes villamfeszítőit. Ott csattogtak, dörögtek a kiállítási teremben; s amit Poggendorf egykor elutasított, most Siemens első díjjal jutalmazta. A nemzetközi zsűri tagja volt Thanhoffer Lajos (1843-1909) orvos-fiziológus, aki a jó hírt levélben elsőnek közölte Jedlikkel. Jedlik maga is résztvett a kiállításon, ő "vezényelte" a villámokat. A jutalom átvételére azonban nem ment el. Jellemző módon tanársegédjét, Eberling Józsefet küldte el maga helyett:

"Alolirt e sorok előmutatóját, Eberling József Urat, a m. királyi egyetem a természettani tanszék segédjét, s a budai főreáltanodánál h. tanárt megkértem és felhatalmazom arra, hogy személyemet a bécsi világkiállítási jutalmak kiosztására rendelt ünnepélyen helyettesítse, s minden tekintetben képviselje. Budapest május hó 16-án 1875. Dr Jedlik Ányos mp. a m.kir. tudományegyetem a kísérleti természettan r. tanára."

Levélben érdeklődött Jedliknél a villamfeszítő iránt Adalbert von Waltenhofen (1828-1914) a prágai német egyetemről. 1867 óta Mach (1838-1916) volt ezen az egyetemen a Kísérleti Természettan Tanszék vezetője. Nem sokkal később, 1876-ban az "Anzeiger der Wiener Akademie" XV. kötetében publikált egy hasonló készüléket - Jedlik nevének említése nélkül - és azóta általában neki tulajdonítják a párhuzamosan tölthető, majd sorbakapcsoltan kisüthető kondenzátorkaszkád ötletét.

Kísérlet a villanyszikrával

Antolik Károly

Nem tudunk róla, hogy Mach és Jedlik személyesen találkoztak volna. Volt azonban egy közös ismerősük, Jedlik egykori tanítványa, Antolik Károly (1843-1905) középiskolai tanár.

Antolik 1870-től tanított Kassán a reálban mennyiségtant és természettant. Ügyes kísérletező volt, Jedliktől tanulta a pesti egyetemen. "A villanyszikra sikamlását" (ma úgy mondanánk: az elektromos szikrakisülést) vizsgálta közönséges nyomású levegőben. Szerette volna a szikra útját "lerajzoltatni" s e célból a legkülönbözőbb regisztrálási módokat próbálta ki. Az egyik legsikeresebb ötlete az volt, hogy kormozott felület mentén üttetett át szikrát fém elektródák között. A kisülés hatására a korom bizonyos helyeken rásült a fémfelületre, másutt pedig lefújódott róla. Meglepően szabályos formák képződtek, érdekes, periodikusan ismétlődő minták alakultak ki. A mintákat sikerült fixálnia kormozott papíron, miután aprólékos gonddal kikísérletezte hozzá a lakkot, s a bevonás technikáját.

Az ambiciózus kassai természettan-tanár rájött arra, hogy a tudományos felfedezést először is el kell terjeszteni, ezért elküldte a mintákat Európa különböző nagy tudósaihoz, hogy segítsenek neki a jelenséget megmagyarázni. Jedliknek is küldött és Machnak is küldött a kormozott papírokból. Első eredményeit az iskola Értesítőjében publikálta, majd Szilyhez fordult, aki a Természettudományi Közlönyben adott helyett a számára. Szily annyira föllelkesült, hogy a Tudományos Akadémián is bemutatta Antolik dolgozatát. Kísérleteit megismételtette a Műegyetemen Schuller Alajossal, akinek szintén sikerült a furcsa ábrákat előállítania.

Nos, 1874-ben Antolik levélben azzal a kéréssel fordult Jedlikhez, hogy kölcsönözze számára az óriás szikrákat előállító villamfeszítőt, mert szeretne azzal kísérletezni. Sajnos, addigra az eszköz már működésképtelenül, darabokra szétszedve várta jobb sorsát az egyetemi építkezések miatt egy helyre összezsúfolt sok-sok értékes eszköz között. Jedlik csak úgy tudott segíteni volt tanítványának, hogy az eszköz helyett az eszköz leírását küldte el neki.

Mach felkarolta Antolik kísérleteit, meglátta bennük a fizikát: azokat az akusztikus lökéshullámokat, amelyek a sok különféle jellegzetes mintázatot kialakítják. A nagy sebességgel lefutó elektromos kisülés szerepe csak annyi, hogy kiváltja, elindítja ezt a "hangrobbanás" sorozatot. A kiváló matematikai felkészültségű Mach kidolgozta a hangsebességnél gyorsabban mozgó hangforrások által keltett hangok elméletét, s amikor ezt publikálta, cikkében megemlítette, hogy kutatásait Antolik Károly kísérletei inspirálták.

Antolik Károly kísérleteiről 1875-ben számolt be Poggendorf Annalen der Physik und Chemie c. folyóiratában. Az 1874/75-ös tanévben németországi tanulmányúton volt, Berlinben Helmholtz, Heidelbergben Bunsen és Quincke (1834-1924) eladásait hallgatta, laboratóriumaikban dolgozott. Hazatérve az aradi főgimnáziumba került. Itteni leghíresebb tanítványa Fényes Dezső (1859-1917), akivel Antolik szerettette meg a kísérleti fizikát. Fényes Dezső az Eötvös-ingával folyó erdélyi mérések megszervezésében játszott később fontos szerepet.

Elméleti fizikai tanszék

Fröhlich Izdor

Az 1874/75-ös tanévet ugyancsak Berlinben töltötte egy Antolikkal teljesen ellentétes beállítottságú magyar fizikus jelölt: Fröhlich Izidor (1853-1931). Antolik alapvetően kísérletező, Fröhlich alapvetően elméleti érdeklődésű volt. Antolik Helmholtz laboratóriumában, Fröhlich Helmholtz előadásain érezte jól magát. Antolik jó fellépésű, szerepelni szerető, extrovertált típus, Fröhlich inkább befelé forduló, mérlegelő, meditáló típus. Fröhlich tíz évvel fiatalabb - még csak 21 éves volt 1874-ben - de mégis ő tűnt megfontoltabbnak. A 31 éves Antolikot sokszor elragadta a fantáziája, lelkesedése, a 21 éves Fröhlich aprólékos gonddal követte az előadásokat. Fröhlich még a következő tanévet is Berlinben töltötte, az akkor Helmholtz hívására odaérkező Kirchhoff előadását hallgatta végig. Hazajövetele után 1876-ban a budapesti egyetemen elméleti természettanból magántanári képesítést nyert és Eötvös Loránd mellett dolgozhatott.

1876 nyarán Eötvös Loránd megnősült, feleségül vette Horvát Gizellát, Horvát Boldizsár volt igazságügyminiszter lányát. Az ifjú pár Párizsba ment nászútra, ez az időszak azon kevés időszakok egyike, amikor Eötvös Loránd életében nem a tudományos tevékenység foglalta el az első helyet. Igaz, az elméleti természettan előadása eddig sem okozott neki különösebb örömet, most hát szívesen vette a lehetőséget, hogy Fröhlich helyettesítheti.

Így kezdődött Fröhlich Izidor hosszú évtizedeken át tartó egyeduralma a budapesti egyetem elméleti természettan szakán.

1878-ban Eötvös Loránd 30 éves lett. A kor konzervatív gondolkodása szerint is elérte azt az életkort, amikor átvehette Jedlik Ányos tanszékét. Jedlik Ányos nyugdíjba ment, az I. és a II. tanszék (ez utóbbit úgyis csak Eötvös Lorándnak kreálták) újra egyesült, neve újra "Természet- s erőműtani gyűjteménytár" lett, vezetője pedig Eötvös Loránd. Az egyetemen ettől kezdve Eötvös Loránd tartotta a kísérleti természettan előadásait. Az 1878-ban Bosznia megszállásában részt vett, onnan tartalékos tüzérfőhadnagyként hazatért Fröhlich Izidor, mint nyilvános rendkívüli tanár tartotta az elméleti természettan előadásait.

A villamosság évtizedei

A 60-as, 70-es évek fizikai és technikai felfedezései "felvillanyozták" a világot.

1866-ban William Thomson (1824-1907) - a későbbi lord Kelvin - irányításával lefektették Európa (Irország) és Amerika (Uj-Fundland szigetek) között az első távbeszélő kábelt.

1873-ban megjelent Maxwell (1831-1879) elektrodinamikája a ""Maxwell-egyenletekkel"

1876-ban mutatta be Bell (1847-1922), skót mérnök a philadelphiai világkiállításon a telefont.

1877-ben született meg Bostonban az első telefonközpont. Az amerikai Edison (1847-1931) ebben az évben jelent meg a fonográffal.

1879-ben Edison műhelyében elkészült az első szénszálas izzólámpa. Szomorú tény, hogy Maxwell, "az elektromosság Newtona" ezt már nem érte meg.

Puskás Tivadar

Vajon Magyarországon milyen visszhangja volt ezeknek a felfedezéseknek, találmányoknak?

Tudjuk, hogy Edison egyik belső munkatársa magyar volt: Puskás Tivadar (1844-1893). Bécsben végezte el a műegyetemet, innen Angliába, majd Amerikába vándorolt. 1878-ban visszajött Európába, Párizsban telepedett le. A párizsi távbeszélő hálózat megteremtése az ő nevéhez fűződik, a budapestit öccsére, Puskás Ferencre bízta.

1881-ben Párizsban tartották az első európai villamossági kongresszust, ehhez csatlakozva nagy villamossági kiállítást rendeztek. Ebből az alkalomból mutatta be Párizsban Puskás Tivadar legújabb találmányát: a telefonhírmondót. A telefon (a hozzá kapcsolódó központtal) az előfizetők egymás közti beszélgetését tette lehetővé, a telefonhírmondóval viszont egyetlen adást az összes előfizető egyszerre hallgathatott meg. Ez volt a mai rádióközvetítések őse.

Puskás Tivadar Párizsban az operaházból adott közvetítést úgy, hogy a súgólyuk két oldalára helyezett el egy-egy mikrofont, és a kiállítási csarnokban felállított telefonkészüléken bárki - belépési díj ellenében - néhány percig hallgathatta az előadást.

Itt, a párizsi villamossági kongresszuson Trefort kultuszminiszter megbízásából Eötvös Loránd és Than Károly képviselték Magyarországot. Trefort azzal is megbízta Eötvöst, hogy a francia oktatásügyet tanulmányozza. Úgy tűnik, ez utóbbi feladat állt közelebb Eötvös érdeklődéséhez. Bartoniek Géza (1854-1930) emlékezete szerint nagyjából ettől az időtől fogva reménykedett Eötvös abban, hogy sikerül Magyarországon felállítani egy kollégiumot a párizsi Ecole Normale Superieure mintájára.

Amióta Eötvöst a budapesti egyetemen a fizikai tanszék vezetőjévé kinevezték, igyekezett a tanszék addigi sokirányú tevékenységét néhány jói meghatározott kutatási célra koncentrálni. Elhatározásában csak megerősítették életének azok az eseményei - hol örömök, hol tragédiák - melyek megakadályozták, hogy teljes energiáját egyetemi oktatói és tudományos tevékenységének szentelje. 1877-ben született első gyermekük 1879-ben meghalt. 1878-ban újabb kislányuk született, ebben az évben lett Eötvös tanszékvezető. Ősszel két haláleset vetette vissza munkájában: meghalt nagybátyja, Eötvös Dénes (1816-1878) és a boszniai háborúban meghalt Eötvös 24 éves unokaöccse: Trefort Ervin (1854-1878), Trefort Ágoston egyetlen fia. Talán Trefort Ervin elvesztése miatti fájdalom is hozzájárult ahhoz, hogy a boszniai háborúból egészségesen visszatérő Fröhlich Izidort, aki Trefort Ervinnel szinte egyidős volt, Eötvös Loránd maga mellé vette, s egész életén át védte, támogatta.

1880-ban újabb kislánya született Eötvösnek. Nem csoda hát, hogy amikor 1881-ben Párizsban járt, hazavágyott családja körébe, kislányai közelébe. Feleségének írt aggódó leveleiből kitetszik, hogy mennyire kevéssé kötötték le figyelmét az elektromos kiállítás látnivalói. "Borzasztó sok a svindli" - írta feleségének. Eötvösnek ez az attitűdje tartósan megmaradt, később se nagyon érdekelték öt az elektromos jelenségek, hacsak nem Jedlik Ányos találmányairól volt szó.

Heidelberg szelleme

Eötvössel együtt Heidelbergben végzett fizikusok sokkal otthonosabban mozogtak a mechanika és a hőtan világában, mint a villamosságéban. Érthető, hiszen Helmholtz (mechanika, termodinamika, fiziológia), Kirchhoff (termodinamika, optika, sugárzások) és Bunsen (kémia, kalorimetria, spektroszkópia) voltak rajongva tisztelt tanáraik.

Heidelbergben Eötvös és a kint tanuló magyar diákok megalakították a fizikusok társaságát. Hazatérésük után legtöbben elméleti mechanikával vagy termodinamikával foglalkoztak. Ketten lettek csak kísérleti fizikusok: Eötvös Loránd és Schuller Alajos.

Schuller Alajos

Schuller 1872-től volt a Műegyetemen a kísérleti fizika professzora. Az ő kutatási tevékenységén különösen jói megfigyelhető Heidelberg, Bunsen hatása. Bunsen 1870-ben találta fel a jégkalorimétert, Schuller ott volt a találmány születésénél. Miután hazatért, Wartha Vincével (ugyancsak Bunsen tanítvány) egy új rendszerű jégkalorimétert fejlesztettek ki. Bunsen 1868-as találmánya a vízlégszivattyú, Schuller itthon új típusú légszivattyút szerkesztett. Az is Bunsen hatása lehetett, hogy Schuller kémiai kutatásokat is végzett: az arzént vizsgálta és addig ismeretlen arzénszulfidokat állított elő.

1878-ban, amikor Eötvös a Tudományegyetemen lett a fizika professzora, mindketten elhatározták, hogy egy-egy fiatal, tehetséges egyetemi hallgatót választanak maguk mellé tanársegédnek. Olyan fiatalt, akire majd később a villamosságtan művelését is rá lehet bízni. Így került Schuller mellé 18 éves korában Wittmann Ferenc (1860-1932), akinek fő kutatási területe volt később a váltóáram és általában az elektromos rezgések vizsgálata, s aki 1895-től az akkor létrehívott Technikai fizika tanszéknek lett a professzora a Műegyetemen. És így került Eötvös mellé, ugyancsak 18 éves korában Klupathy Jenő, aki azután 1894-ben a miniszterré kinevezett Eötvöst a Kísérleti Fizikai Tanszéken helyettesítette, és aki később, a Tudományegyetemen létrehívott Gyakorlati Fizikai Tanszéknek lett a vezető professzora.

A 80-as évek elején Klupathy Eötvös mellett a felületi feszültségre vonatkozó vizsgálatokba kapcsolódott be. Ezt a témát Eötvös még Königsbergben kezdte kutatni Franz Neumann (1798-1895) tanácsára. Hazajövetele után először 1873-ban a Természettudományi Társulatban, majd 1876-ban és 1882-ben a Tudományos Akadémián számolt be a kapillaritás terén végzett kutatásairól. A Klupathyval való együttműködés kölcsönösen hasznos volt. 1884-ben megszületett a 23 éves fiatal kutató első tudományos publikációja a felületi feszültség Eötvös módszerével történő méréséről. 1885 januárban pedig Eötvös számolt be az Akadémián a folyadékok felületi feszültségének hőmérsékletfüggéséről. A folyadékhártyák felületi feszültségére vonatkozó Eötvös törvény bekerült a nemzetközi szakirodalomba, Klupathy pedig sikeresen doktorált Eötvösnél 1885-ben.

Az Eötvös-törvényt mely szerint

A = K(T0 - T)

( : felületi feszültség; A: a felület nagysága; T: abszolút hőmérséklet; T0: az a hőmérséklet, melynél a felületi feszültség eltűnik, ez általában néhány fokkal van a kritikus hőmérséklet alatt; K: univerzális állandó) Eötvös Loránd 1884-ben publikálta magyarul az MTA III. osztályának 1880 óta létező, Kőnig Gyula által szerkesztett Értesítő-jében, és 1886-ban németül az Annalen der Physik-ben.

Az ideális gázok állapotegyenletére hasonlító univerzális összefüggés élénk visszhangot keltett. Mikrofizikai levezetésével, megalapozásával sokan próbálkoztak: Van der Waals 1897-ben, Einstein 1911-ben, Madelung 1913-ban. Kvantummechanikai meggondolásokból végülis Born és Courant tudtak levezetni 1913-ban egy olyan általános összefüggést, amelynek speciális eseteként az Eötvös-törvény kiadódik. Ők arra is rámutattak, hogy mivel az Eötvös-törvénytől való eltérések ugyanúgy ismertek voltak már a századfordulón, mint a Dulong-Petit- vagy a Rayleigh-Jeans-törvényektől való eltérések, ezek is elvezethettek volna a kvantummechanika felfedezéséhez.

Az Eötvös törvény legmodernebb alkalmazása a fizikában 1956-ban került sor, amikor Marx György és Szamosi Géza az atommag cseppmodelljében a felületi feszültségnek a gerjesztési energiától való függését tárgyalták (Acta Physica Hungarica V.189, 1956).

Eötvös tanársegédje: Bartoniek Géza

Eötvös Loránd Bartoniek Géza

1881-től öt éven át Eötvösnek még egy tanársegédje volt: Bartoniek Géza. Bartoniek eredetileg nem is fizikusnak készült. 1874-ben érettségizett Pozsonyban a kir. kath. főgimnáziumban, majd a pesti egyetemen csillagászati és földrajzi előadásokat hallgatott. Véletlenül tévedt be Eötvös egyik előadására, de a téma és Eötvös személyisége annyira megragadta, hogy elhatározta: ő is fizikus lesz. Abbahagyta földrajzi tanulmányait, 1876-ban újra beiratkozott az első évfolyamra, de most már a fizikát választotta főtárgyul. Tisztelettel és rajongással követte kedves tanárát, megkülönböztetett szorgalommal tanulta a fizikát. A többi tárgyat csak épp annyira, amennyire muszáj volt. Akárcsak Eötvös, Bartoniek sem volt a gimnáziumban különösebben jó tanuló. De ha figyelmét valami megragadta, érdeklődését lekötötte, azon a területen kiváló eredményeket tudott felmutatni. Éppen erre figyelt fel Eötvös Loránd.

Eötvös 1880-tól volt a Természettudományi Társulat alelnöke. Segített Bartonieknek, hogy cikkei megjelenhessenek a Természettudományi Közlönyben. A cikkek címei: "Az ég szokatlan pirossága"; "Kísérletek lőfegyverekkel"; "A radiofonia"; "A légszivattyú kezelése"; "A pezsgőbor gyöngyeinek kiinduláspontjáról"; "A hangterjedés szabad levegőben való terjedésének meghatározása" - jól mutatják szerzőjük érdeklődését a természeti jelenségek és a technikai újdonságok iránt, de az is megállapítható, hogy Bartoniek főleg a kísérleti vizsgálatokhoz vonzódott, nyilván Eötvös hatására.

Kettőjük kapcsolata egész életükben megmaradt annak az ideális tanár-tanítvány kapcsolatnak, aminek az első perctől kezdve indult. Ezt a kapcsolatot a kölcsönös tisztelet, s az elfogultságig menő, őszinte bizalom jellemezte. Íme egy levél, melyet Bartoniek érdekében írt Eötvös 1883-ban Trefort Ágostonnak:

"Kedves Trefort bácsi! Asszisztenseim egyikét, Bartoniek Gézát bátorkodom figyelmedbe ajánlani... Az ügy, amelyben kérésemet most hozzád intézem, a következő: A budapesti gyakorlóiskolán (melyet Mintagimnáziumnak is neveznek) Luther matematika és fizika-tanárnak bekövetkezendő más elhelyezése által tanszéke megürül. Elsősorban ez az állomás az, amelyre Bartonieket ajánlom, mint olyan embert, ki nálam négy éven át asszisztens volt, s meggyőződésem szerint igen sokat tanult, s rendkívüli szorgalma és tudományos törekvése mellett még sokat fog tenni, ha a fővárosban marad, ilyen ember az, akiből esetleg még egyetemi tanár is válhatik, s ilyenre lesz szükség, ha 2. egyetem lesz. Ez állomásra fő konkurense, kinek úgy tudom sok kilátása van, Müller József tanár a terézvárosi reáliskolán. Müllernek az előnye, hogy már régi és gyakorlott iskolamester, ki keveset tud, de azt, úgy mondják, ügyesen tudja tanítani. Tegyük tehát, hogy Müller nyeri el az állomást, ez esetben megürül a terézvárosi reáliskola tanszéke. Második sorban akkor ez állásra ajánlom Bartonieket. Erre úgy tudom, egy híres ember, Antolik Aradról van dezignálva. Ez az Antolik egy tudományos svindler, akinek célja az, hogy mint Zichy Jenő vagy Haynaldnak neve, lehetőleg sokszor jöjjön az újságban. Ha az ember egy üveglapot beporoz, s arra villamos szikrát üttet, akkor a szikra a port szétszórja, és sokszor igen csudálatos alakok jönnek létre, melyeket éppen úgy lehet különösségük szerint osztályozni és leírni, mint azt a sokféle alakot, melyet a gyerek kap, mikor vízbe ólmot önt. Antolik több mint 10 éve játszik evvel, s tagadhatatlan, hogy e kísérlet kivitelében nagy virtuozitást ért el, s arról sokat írt. Emellett azonban írt egy tankönyvet is, mely oly botrányosan rossz, minőhöz fogható talán sohasem jelent meg, az első sortól az utolsóig hibás, s oly borzasztó tudatlanságot árul el, melynél fogva ha tőlem függne, őt tanári állásától egyenesen elcsapnám. Ha Antolik feljön Pestre, itt bizonyosan híres ember lesz, ki tudományos szédelgésével nagy popularitásra fog szert tenni. Az ilyen emberekkel a szerény munkásnak nehéz konkurrálni, s éppen azért tartom kötelességemnek vele szemben Bartoniek Gézára, mint ilyenre figyelmedet felhívni. Talán idejekorán szólok e tárgyról, de tudom, hogy ez ügyben már többen mozognak. Kérlek bocsásd meg, hogy ilyen hosszasan írtam, de tudod, hogy nem szeretek írni, így e hosszaság csak arról tanúskodik, mennyire szívemen fekszik a dolog. Maradok szerető öcséd: Loránd"

Hiába volt e levél, Eötvösnek nem sikerült Bartoniek Gézát bejuttatni a gyakorló gimnáziumba, a Kármán Mór-féle Mintagimnáziumba. Csak három év múlva, 1886-ban nevezte ki öt Trefort a polgári iskolai Tanítóképző Intézet tanárának.

A tudomány számára Bartoniek tevékenysége 1891-től lesz jelentős, amikor a megalakuló Mathematikai és Physikai Társulatban ő lesz a fizikus titkár és a Mathematikai és Physikai Lapok fizikus szerkesztője. De még ennél is fontosabb lesz az 1895-ös év, amikoris a későbbi Eötvös Kollégium szervezésével és igazgatásával bízzák meg. Igazából ez lesz Bartoniek Géza legnagyobb hozzájárulása a magyar tudomány fejlődéséhez: az a tudományos iskola, az a légkör, amelyet ott létrehoz. Itt teljesedik ki igazán tanári személyisége, miközben következetesen és messze tekintő előrelátással valósítja meg Eötvös koncepcióját. Hosszú élete során nem véletlenül tüntette ki Bartonieket a francia kormány a. francia-magyar kultúrális kapcsolatok fejlesztéséért a becsületrenddel, az olasz kormány pedig az olasz kultúra terjesztéséért az olasz királyi koronarenddel.

Történeti távlatból nézve igazat kell adnunk Eötvösnek, amiért annyira harcolt Bartoniekért. Az idézett levél azonban elfogult, főleg Antolikkal szemben igazságtalan. Antolik 1892-ig maradt az aradi főgimnáziumban, akkor került át Pozsonyba, az ottani híres főreáliskola - az ország legrégebbi főreáliskolája - igazgatójának. Igazgatása alatt épült fel az iskola új épülete (négy villámhárítóval!), s fellendült Pozsonyban a természettudományos élet.

 

Tanár a pesti főreálból: Müller József

Müller József A levélben említett Müller József (1844-1931) a terézvárosi Markó utcában lévő pesti főreáliskola tanára maradt nyugdíjba vonulásáig. Eötvös sommás véleményét: "régi és gyakorlott iskolamester, ki keveset tud, de azt úgy mondják, ügyesen tudja tanítani", akár el is hihetnénk, ha nem tudnánk, hogy ez a régi iskolamester a levél keletkezése idején még nincs negyven éves, s alig négy évvel idősebb Eötvösnél. Keveset tud? Tizennyolc és huszonkét éves kora között a sebészeti akadémiát végezte el, többek között Semmelweis tanítványa volt. Huszonkét éves korától huszonöt éves koráig a Műegyetemre járt, ahol először vegyészmérnöki kurzusokat hallgatott, majd elvégezte a mérnöktanári szakot kémiából és természettanból. Ezután két évig Sztoczek József és Szily Kálmán assisztense volt a Műegyetemen, majd huszonhét éves korában, amikor Szily Kálmán lemondott a kísérleti fizika tanításáról, mert csak termodinamikát akart kutatni és oktatni, a Műegyetem tanácsa Müller Józsefet bízta meg a kísérleti természettan tanszék ellátásával. Őt követte a tanszék élén 1872-ben a Heidelbergből hazatért Schuller Alajos. Ebben az évben alapították a pesti terézvárosi főreáliskolát, ekkor hívták meg az iskola természettan tanszékére Müller Józsefet.

Érdemes kissé elidőznünk ennél az iskolánál, amely alapításától fogva magas színvonaláról, kiváló tanárairól, diákjairól volt híres. Az alapító igazgató Hofer Károly (1827-1903) volt, ő a budai főreálból jött. Nagyszerű érzékkel válogatta össze az első tanárokat, az új tanárok felvételénél pedig kikérte a véleményüket. Müller javaslatára hívta meg tanítani Volf Györgyöt (1843-1897), aki később a Mintagimnázium igazgatójaként fejezte be pályafutását. 1883-ban már Volf hívta Müllert a gyakorlóba - jó volt Eötvös értesülése. Müller számára azonban az egyetem közelsége sem volt olyan kecsegtető, mint az a hír, melyet Hofer Károly közölt vele: az iskola nemsokára önálló, új épületbe költözik, ahol Müller lesz a fizikai szertár őre.

A pesti főreál gyönyörű új épületét Hauszmann Alajos (1847-1926) tervezte és építette fel az akkor még majdnem egészen puszta területen, a Markó-utcában, 1884-ben. Müller számára ez új fizikai előadót és szertárat jelentett, maradt hát itt. Akkor már itt tanított magyart Alexander Bernát (1850-1927), előtte pedig Beöthy Zsolt (1848-1922), Eötvös Loránd barátai. Később mindketten egyetemi tanárok lettek. A természetrajz tanár Borbás Vince (1844-1905) a múlt század legnagyobb magyar botanikusa, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Az iskola első érettségiző osztályában végzett Beke Manó (1862-1946) és Rados Gusztáv (1862-1942). Előbbi a Tudományegyetem, utóbbi a Műegyetemen lett a matematikai tanszék vezetője. Osztályfőnökük Müller József volt.

Egyetemi tanulmányainak befejezése után Beke Manó néhány évig ugyancsak itt tanított, s később így emlékezett vissza Müller Józsefre: - "Boldognak érzem magam, hogy életem javát melIette tölthettem, hogy mint tanítvány baráti szeretetét élvezhettem, mint szerető kollégája és barátja mindvégig tanítványa maradhattam... Nem nagy elvek, nem tudományos elméletek, hanem egyszerű nemes szíve és erős, természetes esze vezették... Tudta, ki mire hivatott, tudta, ki mire képes. Egyik jó barátomnak közvetlenül az érettségi után azt mondta: Önnek a műegyetemen kell maradnia, ott önből tanár lesz. Így is lett..."

Beke Manó nyilván Rados Gusztávra utal; tény az, hogy mindkettőjüket Müller fedezte fel a tudomány számára. Ennek a felfedezésnek a fontossága bizony felért egy tudományos felfedezéssel. Még egy érdekesség: Hofer Károly halálát követően egy évig Müller József volt az iskola igazgatója. Ő vette vissza a VI. osztályba az egyszer már eltanácsolt Karinthy Frigyest, akinek ezután VIII.-ban osztályfőnöke és természettan tanára lett egyszerre. Karinthy mind gyerekkori naplójában, mind a "Tanár úr kérem"-ben megemlékezik róla. A naplóban így:

"Ma iszonytatóan érdekes experimentumok voltak. Két tanár, Pechány és Müller mutatta be az electronitásról. A spalétákat becsukatta, azután a sötétben roppant csattogással pattogtak az electromos szikrák, majd egy tüzes és ibolyszínű üveg jelent meg a sötétben. Aztán a Brandlit egy állványra állította, és belőle is csak úgy pattogtak a szikrák, a haja meg égnek állt. Aztán az egész osztály megfogta egymás kezét, s belénk engedték az áramot. Hű, lett erre ugrálás, visítás! Persze rázott bennünket az áram, de azért én meg se mozdultam nagy hősiesen."

Ugyanez a "Tanár úr kérem"-ben: ".... A fizikaterem asztala állandóan tele van gépekkel, korongokkal, elemekkel, induktorokkal és dinamókkal. Borzasztó dolgok történtek: Pollákovics ráállt egy üveglábú zsámolyra, mire beleeresztették a villamosságot, mire Pollákovicsból szikrák pattantak, és a haja égnek meredt. Müller elmagyarázta, hogy Pollákovics mint emberi test jó vezető. Pollákovics szerényen és áhítattal állt a zsámolyon, mint ahogy egy jó vezetőhöz illik, és lelke mélyén homályos örömmel villant át az elektromos áram szárnyain, hogy Müller ezek után feltétlenül kijavítja kettesre a háromnegyedét - hiszen nem lehet ő rossz tanuló, lám, milyen szépen átvezette az elektromos áramot is - zavarosan olyan érzése van, hogy aki nem érti a fizikát, azon nem megy át a villamos áram, mely a tanár úr szolgálatában áll, és mint ilyen tisztában van a helyzettel és az osztálykönyvvel..."

Az még külön érdekes tény, hogy a Müller-tanítvány Karinthy Frigyes érettségi elnöke Bartoniek Géza volt. Igaz, ez már 1905-ben történt, több, mint húsz évvel az után, hogy Eötvös megírta azt a bizonyos levelet Bartoniek érdekében.

Új arcok a fizikaoktatás irányításában

Lutter János (1830-1911) utóda annak idején 1884-ben a gyakorló iskolában Wagner Alajos (1852-1925) lett, akit akkor helyeztek át a Felvidékről Budapestre. Wagner Pesten kezdte és Kolozsváron fejezte be az egyetemet. Kolozsváron Abt Antal tanársegédje volt, majd nála doktorált. Tanítani Besztercebányán kezdett, itt Klamarik János (1832-1898) volt az igazgató. Klamarik is matematika-természettan szakos tanár volt, és kiváló iskolaszervező. 1876-tól tanügyi főigazgató lett, hosszabb időt töltött Párizsban és Londonban, Svájcban és Németországban, ahol a különböző oktatási rendszereket tanulmányozta. 1883-ban Trefort új középiskolai oktatási törvényt fogadtatott el a parlamenttel: új tantervek, óraszámok, új érettségi vizsgaszabályzat lépett életbe. Ettől az évtől kezdve épült évről-évre több új, korszerű középiskola hazánkban. A nagyszabású iskolaépítési, korszerűsítési program megvalósítására Trefort Klamarik Jánost nevezte ki a minisztériumban a középiskolai főosztály élére.

Klamarik felhozta a fővárosba Wagner Alajost, s egy év múlva már ki is neveztette a gyakorló iskolába vezető tanárnak. 1884-től 1898-ig (amíg csak Klamarik élt) Wagner Alajos tanította és minősítette a gyakorló iskolában az összes gyakorló tanárt fizikából. Tankönyvet írt a főgimnáziumok VII. és VIII. osztálya számára, ez 1888-ban jelent meg először. Elkötelezett híve volt a gimnáziumi fizikatanításnak, legszívesebben a matematika órákat is fizikára cserélte volna fel. Tökéletesen kiismerte magát az egyre bonyolultabbá váló iskolarendszer útvesztőiben, simulékony modorával szinte mindent el tudott intézni. Nem tudományos, hanem adminisztratív oldalról tett jó szolgálatot a fizikaoktatásnak. Küzdött a fizikaórák számának növeléséért, harcolt a tanárok fizetésemeléséért. Klamarik halála után a Markó utcában lévő főgimnáziumhoz került igazgatónak, s elintézte, hogy ne csak a "Mintában", hanem ott is, s még néhány külső iskolában gyakorolhassanak tanárjelölt egyetemi hallgatók.

Új épületek, új technikák

BME épülete
1883-ban
A Kir. József-Műegyetem épülete 1894-ben.
(Ez az épület ma az ELTE Természettudományi Karának főépülete. Tervezte Steindl Imre.) A képet
készítő Dörre Tivadar lett később Németh László és Szilárd Leó rajztanára a VI. kerületi főreálban.

Trefort életének és kultuszminiszteri működésének utolsó öt évében - 1883 és 1888 között - felgyorsult a magas színvonalú természettudományos kutatás és oktatás anyagi és technikai feltételeinek megteremtéséért folytatott küzdelem. A kezdősebességet a Műegyetem új kétemeletes épületének felépítése adta a Múzeum körúton. Steindl Imre (1839-1902) tervei alapján 1881-ben kezdődött az építkezés és 1883-ra fejeződött be. Az épület egyetlen hibája az volt, hogy összesen csupán 600 hallgató oktatására tervezték, s így már átadásakor szűk volt. Főleg az építész hallgatók képzésére szolgált: az emeleti szinteken óriási rajztermek foglalták el a legtöbb helyet. Az alagsorban volt a gépműhely, vezetője Csonka János (1852-1939); a földszinten a könyvtár, vezetője a Műegyetem agilis, sokoldalú professzora, Wartha Vince. Ő tervezte meg az épület fűtését is. Gázzal világítottak, de a gépházban már felkészültek egy elektromos dinamó felállítására, amellyel az épület villanyvilágítását kívánták megoldani.

A villanyvilágítás 1879-ig ívlámpákkal történt. Az erős fényű ívlámpákat utcai világításra használták. Azután, hogy Edison feltalálta a szénszálas izzólámpát, lassan, fokozatosan kezdtek áttérni az épületek belsejének villanyvilágítására. Ne felejtsük el: a világító gáz sem volt akkor régi találmány, s akkoriban készültek el a világító gázt vezető csőhálózatok. Épp, hogy kezdett volna megtérülni az ebbe befektetett tőke. Csak a legrugalmasabb vállalkozók - mint például a római gázgyáros Carlo Pouchain - támogatták párhuzamosan a villanyvilágítási hálózat kiépítését is. A leghíresebb feltalálók, akik mögött már nagy tőkével rendelkező vállalkozások álltak: az USA-ban Edison, Németországban Siemens a villanyvilágítás mellett érveltek, de az ívlámpák érdekében az egyenáramú hálózat kiépítését szorgalmazták.

Magyarországon is a legnagyobb sikerrel kecsegtető találmány Schenek István (1830-1909) és Farbaky István (1837-1928) új szerkezeti megoldású, nagy kapacitású akkummulátora volt. Ebből többet összekapcsolva, akkummulátortelepeként használva (innen ered az elektromos "telep" elnevezés is) meg lehetett oldani egy egész épület, akár egy egész egyetem villanyvilágítását. Ezt a megoldást választották Selmecbányán, az európai hírű Bányászati Akadémián, de ezt választotta az újdonságok iránt fogékony Konkoly Thege Miklós is Ógyallán vagy Gothard Jenő (1857-1909) Herényben akkoriban épített csillagvizsgálójukban.

Budapesten a Ganz gyár vezérigazgatója, Mechwart András (1834-1907) 1878-ban hozta létre a gyár villamossági osztályát, melynek vezetésével Zipernowsky Károlyt (1853-1942) bízta meg. A kezdetben összesen hat szakmunkást foglalkoztató osztály először az öntőde villamos világítását készítette el. A fényforrások ívlámpák, az áramforrás viszont nem akkummulátortelep, hanem saját készítésű dinamó volt. 1882-ben Zipernowsky irányításával elkészült a budapesti Nemzeti Színház izzólámpás elektromos világítása.

1883-ban Zipernowsky és a Ganz gyár bécsi leányvállalatának mérnöke, Déri Miksa (1854-1938) közös találmányt jelentettek be: az öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort. Ekkor, ebben az évben készült el a Műszaki egyetem új épülete a Múzeum-körúton, közel a Nemzeti Színházhoz.

A Ganz mérnökei Európa élvonalában

Déri, Bláthy, Zipernowsky

A Ganz gyár mérnökei abból indultak ki, hogy az izzólámpák működtetésére ugyanolyan jó a váltóáram, mint az egyen, és megpróbálták saját találmányukat: az öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort elterjeszteni. A harc az egyen- és a váltóáram között kezdetben Dávid és Góliát harcára emlékeztetett, olyan erős volt az egyenáramot pártoló tábor. Elég hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a harc kimenetelét az fogja eldönteni, hogy melyik módon lehet olcsóbban, kisebb veszteséggel működő hálózatot kiépíteni. Az elektromos energia továbbításáról volt szó, arról, hogy hogyan lehet csökkenteni a vezetékekben a veszteséget.

1883-ban Londonban két angol mérnök: L. Gaulard és E.D. Gibbs mutattak be egy új megoldást a váltóáram "szétosztására". A szétosztás vasmagos tekecsek felhasználásával történt, a vasmag azonban nem volt zárt (ezt akkor még nem ismerték), az elosztásnál nagyon nagy volt a veszteség. Mégis, 1884-ben egy Torinóban rendezett kiállításon a kiállítást részben ennek az elosztórendszernek a segítségével látták el energiával, a Torinótól 40 km-re felállított 2000 V feszültségű, 20 kW teljesítményű generátorból.

A Ganz gyár itt Torinóban állította ki először Zipernowsky és Déri öngerjesztésű váltakozó áramú generátorát, mely 500 izzólámpát táplált egyszerre. A kiállítás első díját Edison kapta, a másodikat a Ganz gyár. A gyárat az elfoglalt Zipernowsky és Déri helyett egy fiatal mérnök, Bláthy Ottó Titusz (1860-1939) képviselte, akit tanulni, tapasztalatot szerezni küldtek ki Torinóba. Bláthy meghálálta a bizalmat, végigjárva a kiállítást, sok hasznos tapasztalatot gyűjtött össze. Felfigyelt a Goulard-Gibbs elosztórendszerre is, s a feltalálókkal elbeszélgetve rájött, hogyan lehetne jelentősen csökkenteni az átalakítás közben fellépő veszteségeket.

Bláthy, miután hazajött Torinóból, Faraday eredeti munkáit, kísérleteit kezdte tanulmányozni. Egy betegség okozta kényszerű szünetben, otthon elolvasta Faraday indukcióra vonatkozó publikációit, s miután "megértette a fizikát", megszületett a zárt vasmagú transzformátor gondolata. 1885 a transzformátor felfedezésének, szabadalmi bejelentésének éve.

1885 május elsején Magyar Országos Kiállítás nyílt Budapesten. Ezen a Ganz kiállított egy 70 periódusú, 1350 V feszültségű váltakozó áramú generátort. A generátor által termelt villamos energiát Bláthy által tervezett un. köpenytranszformátorokkal osztották el, ezek több, mint ezer izzólámpát tápláltak a kiállításon. Nemsokára elkészült egy 42 periódusú szinkrongenerátor is. Azért éppen 42, mert a tapasztalat szerint ez volt az a legkisebb frekvencia, amelynél az ívlámpa még biztonságosan működött: nem aludt ki.

A budapesti kiállítás, Déri-Bláthy-Zipernowsky itt látható váltóáramú energiafejlesztő és elosztó rendszere szakmai körökben élénk visszhangra talált. A kiállítást meglátogató G. Ferraris olasz fizikaprofesszor előadáson ismertette, cikket írt róla a londoni Electrical Review-ban. A milánói Edison társaság képviseletéhen J.W. Lieb járt itt, javaslatára Milánó megrendelte a Ganztól egy színház elektromos világítását. J.W. Lieb meg akarta győzni Edisont is a találmány előnyeiről, javasolta megvásárlását, Edison azonban nem látott benne üzletet. Rómából G. Mangarini egyetemi tanár járt a kiállításon, hazatérve meggyőzte C. Pouchain római gázgyári igazgatót, hogy rendeljen a Ganztól elektromos áramot fejlesztő hőerőművet.

1885-ben Londonban is volt egy találmányi kiállítás. Goulardék itt újra kiállítottak. Westinghaus komolyan gondolkodott azon, hogy megveszi tőlük a szabadalmat. Előtte még azonban kikérte Siemens véleményét. Siemens válasza: "a váltakozó áram semmire sem használható, az egész merő humbug" (idézi Gohér Mihály a "Műszaki nagyjaink" II. kötetében, a 293. oldalon; Bp 1967).

A következő években a Ganz gyár Európa vezető villamossági vállalatai közé küzdötte fel magát, éppen Zipernowsky, Déri és Bláthy szakmai találmányainak és átgondolt üzleti vállalkozásainak eredményeképpen. Mire Edisonék elismerték a váltóáram előnyeit, a transzformátor már világszabadalom volt. A magyar mérnökök és feltalálók teljesítménye Európa élvonalába emelte a magyar elektrotechnikai ipart.

Bécsben a műegyetemen 1883-ban létrehozták az electrotechnikai intézetet, ennek vezetésére a prágai műegyetemről hívták meg Adalbert von Waltenhofen (1828-1914) egyetemi tanárt. A mi Műegyetemünkön 1893-ban hozták létre az elektrotechnikai tanszéket, az új tanszékre a legmegfelelőbb embert, Zipernowsky Károlyt hívták meg a Ganz gyárból.

Európa fizikusai Faraday nyomában

Láttuk, hogy Faraday 1831-i kísérleteinek tanulmányozása során jutott el Bláthy a zárt, pólusnélküli, vasmagos transzformátor felfedezéséhez.

Faraday tudományos tekintélye meghatározó volt a 19. század tudományában. Az, hogy ő nem volt matematikus, rokonszenves kihívást jelentett mind az alkalmazásban, mind az elméleti megalapozásban érdekelt kutatók számára. A mérnök-feltalálók tőle merítettek ötletet, az elméletiek őt akarták értelmezni, megmagyarázni.

A század elején az optikát, a század közepén a hőtant sikerült elméletileg megalapozni. Az optikát a rugalmas kontinuumban terjedő mechanikai hullámok analógiájára, a hőtant pedig az egész természetre kiterjedően, a mechanika legalapvetőbb elveinek kiterjesztésével lehetett rendszerbe foglalni.

"Megérteni" annyit jelentett, mint az új jelenségekre valamilyen mechanikai magyarázatot találni. Ha sikerült ez optikában, hőtanban, miért ne sikerülhetne az elektromos jelenségek körében is? A program világos volt; ugyanazon az úton indultak el a legsikeresebb kutatók egész Európában. A szigetországban Thomson, a kontinensen Helmholtz volt az a tudományos tekintély, akiktől leginkább lehetett remélni az elektromos jelenségkör matematikai elméletének kidolgozását. Thomson 1824-ben, Helmholtz 1821-ben született. Nagyon fiatalon, a 40-es évek végén és az 50-es évek elején alapozták meg hírnevüket az energiatétel kimondásával, a termodinamika fogalmainak tisztázásával.

Helmholtz orvos volt, az érzékelés fizikáját kezdte kutatni; az emberi szervezetben folyó elektromos áramok érdekelték, ezért vizsgálta a vezetőben terjedő áramot. Észrevette, hogy a leideni palack kisütésekor az elektromos állapot periódikusan csillapodik, felfedezte a szikrakisülésben az elektromos rezgést. Thomson az elektromos rezgés terjedését vizsgálva jutott el a kábelhullám elméletéhez. Helmholtz 1852-ben járt először Angliában, itt ismerkedett meg Faraday-vel is, akiről így írt: "...egyszerű, kedves és igénytelen, mint egy gyermek: soha sem láttam még ilyen megnyerő jelenséget. Különben is igen előzékeny és minden látnivalót megmutatott. Az egész nem volt sok: egypár darab fa, avult drót és rozsdás vas elegendő volt, úgy látszik legnagyobb felfedezéseihez is."

Az ötvenes években azonban sem Thomson, sem Helmholtz számára nem az volt a legfontosabb, hogy Faradaynek az elektromos állapot szigetelőkben való kialakítására és terjedésére vonatkozó furcsa elképzelését megmagyarázza. Thomsont a vezetőkben terjedő elektromosság érdekelte (kábellefektetés) s ezek összefüggése a hőtani jelenségekkel (termoelektromosság). Helmholtz optikával, hidrodinamikával foglalkozott, örvényelméletével ért el komoly sikereket.

Faraday megmagyarázása egy fiatal tudós számára jelenthetett csak perspektívát, akinek ez lehetett az igazi belépő a nagy tudósok társaságába. Így indult el Maxwell tudományos pályája. Először csak levelezett Faraday-vel, majd 1860-ban elnyerte a Rumford-érmet, egy év múlva a Royal Society tagja lett, s 1862-től Londonban a Kings College tanáraként Faraday közelében élt és dolgozott.

1862 és 1865 között már Helmholtz is gyakran megfordult Londonban, felolvasásokat tartott a British Association ülésein. 1858-tól kezdve Helmholtz Heidelbergben tanított, itt elektromosságtannal is foglalkozott, de nem ez állt érdeklődése középpontjában.

1865-ben Faraday megtartotta az utolsó előadását a Royal Institution-ban. Szellemi és fizikai állapota rohamosan romlott, két év múlva meghalt. Maxwell 1865-ben felmondta egyetemi oktatói állását, hogy teljes energiáját a Faraday nyomán benne kikristályosodó elektromágnesség elméletének kidolgozásába fektethesse. Faraday halála után olyan űr maradt a tudományban, amilyenhez hasonló csak 140 évvel korábban, Newton halálát követte.

1870-ben még egy nagy veszteség érte a kísérleti fizikát: meghalt Magnus (1802-1870), a berlini fizikai iskola megteremtője. Tanszéke üresen maradt a berlini egyetemen. A francia-porosz háborúban ekkor győzött Poroszország; a Bismarck által összekovácsolt Német Császárság fővárosában, a nagyszerű kilátások elé néző német gazdasági és tudományos élet centrumában Magnus tanszékét megörökölni egyet jelentett a tudományos vezetőszerep átvételével. Helmholtz elfogadta a meghívást.

Ugyanebben az évben, 1871-ben Helmholtz barátjának is felajánlottak egy új állást: Thomsont Cambridge-be hívták, az ott létrehozandó Cavendish Laboratórium vezetőjének. Thomson akkor már a British Association elnöke volt, az élet eredetéről tartott előadást, rendkívül gazdag és sikeres tudósnak számított. Nem volt szüksége erre az állásra. Ezek után vállalta el Maxwell. Ő lett a Cavendish Laboratórium igazgatója, s ezzel akarva-akaratlanul is Helmholtz és Thomson vetélytársa lett Faraday szellemi örökségéért, az európai vezető szerepéért folyó harcban.

Nem volt ez nyílt háború, dehogy. Csupán enyhe rivalizálás. Az egész magyar fizika múlt századi kibontakozása, szempontjából azonban döntő jelentőségű ez a momentum.

1873-ban Helmholtz érdemeit azzal ismerték el a szigetországban, hogy neki ítélték a Royal Society Copley-érmét, ami a legnagyobb ottani kitüntetés. Ebben az évben lett Helmholtz a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kirchhoffal és Clausiussal együtt. S közben ugyanebben az évben megjelent Maxwell könyve, a Treatise. Helmholtz és Thomson úgy gondolták, hogy ezzel még koránt sincs kimondva az utolsó szó az elektromosságtan elméletében. Ekkor, 1874 és 1876 között tanult Helmholtznál az a magyar diák, aki hazajövetele után Eötvös Loránd mellett az elméleti fizika első számú hazai képviselője lett itthon: Fröhlich Izidor.

Heidelbergben Eötvöst, Berlinben Fröhlichet tanította Helmholtz, s beléjük oltotta a fizika szeretetével és tekintélyével együtt azt a meggyőződést is, hogy a Maxwell-elmélet csak egy lépcső az elektromosság megértésének útján, s még sok lépcső vezet fel a megértés csúcsáig.

1880-ban végzett a berlini egyetemen és rögtön Helmholtz tanársegédje lett Heinrich Hertz (1857-1894). A szikrakisülésekkel és a katódsugárzás tulajdonságaival kezdett foglalkozni Helmholtz irányítása mellett. Csak néhány évvel volt fiatalabb Fröhlichnél, de Helmholtz ugyanolyan nagy hatással volt rá. Berlinből elkerülve 1886-ban a karlsruhei műegyetemen lett a katódsugárcsövet feltaláló Karl Ferdinand Braun (1850-1918) utóda.

Hertz akkor már Helmholtz biztatására is elég mélyen bedolgozta magát az elektrodinamikába. Alaposan megismerkedett Maxwell elméletével, s ennek legszélsőségesebb következményeit szerette volna kísérletileg megvizsgálni. Az eredmény közismert: így született meg a Maxwell-elmélet kísérleti igazolása.

Hertz egykor építészmérnöknek készült, majd Helmholtz hűséges tanítványa lett 1886 és 1889 között. Olyan színvonalú munkát végzett, amellyel túlnőtt tanárán és a XX. század technikája és fizikája számára kísérletileg alapozta meg a Maxwell elmélet impozáns épületét. Feynmannak van erre egy nagyon szép hasonlata:

"Maxwell idejében a fizikusok még nem gondolkodtak az absztrakt terek fogalmaiban. Maga Maxwell is olyan modell alapján tárgyalta elméletét és egyenletének fizikai jelentését, amelyben a vákuumot rugalmas szilárd anyagnak tekintette. Elméletét csak hosszas vonakodás után fogadták el, részben a modell, részben a kísérleti bizonyítékok kezdeti hiánya miatt.

Ma már világosabban értjük, hogy az egyenletek a fontosak, és nem az a modell, aminek révén eljuthatunk az egyenletekhez. Pusztán az a kérdés, vajon az egyenletek helytállóak-e vagy hamisak? A választ csakis a kísérletek adhatják meg, márpedig a Maxwell-egyenletek helyességét megszámlálhatatlan kísérleti bizonyíték támasztja alá. Ha nem tekintjük az elmélet felépítéséhez használt "állványzatot", megjelenik előttünk a Maxwell-egyenletek gyönyörű "épülete". Az elektromosság és a mágnesség törvényeinek összevonásával Maxwell egyetlen, valamennyi törvényt átfogó, szép elméletet alkotott." (Feymann: Mai fizika 6. Műszaki Kiadó Bp. 1970, 87-88. old.)

Hertz hatása Magyarországon

Hertz 1888 decemberében a berlini tudományos akadémián tárta a széles tudományos közvélemény elé kísérleteit. Ez az év volt a nagy őrségváltás éve a német tudományban. Az 1887 végén meghalt Kirchhoff helyére a berlini egyetemen egy tehetséges fiatal elméleti fizikus, Max Planck (1858-1947) került; az 1888 végén meghalt Clausius (1822-1888) helyére a bonni egyetem fizika tanszékére Hertz került, s maga Helmholtz is otthagyta a berlini egyetemet: átvette az 1888-ban Siemens (1816-1892) által alapított Fizikai-Technikai Birodalmi Intézet igazgatói tisztét.

Itthon Eötvös Loránd alelnök 1888-ban tíz előadást tartott a Természettudományi Társulatban "A fizika jelenlegi állásáról és búvárlati módszereiről". Ő maga is kutatási témát változtatott: felhagyott a felületi feszültségre vonatkozó kutatásokkal, s gravitációs mérésekbe fogott. 1888 augusztusban meghalt Trefort Ágoston, aki akkor már nemcsak kultuszminiszter, de a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt. (Utoljára Eötvös József személyében volt közös vezetője e két fontos intézménynek.)

1889 május 3-án a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésén Eötvös Lorándot választották három évre az Akadémia elnökének. (Ilyen fiatal elnöke azóta sem volt az MTA-nak.) És még ebben a hónapban, 1889 május 22-én, alig fél évvel azután, hogy Hertz a berlini akadémián bemutatta kísérleteit, megismételte ezeket a kísérleteket Budapesten, a Természettudományi Társulat szakülésén Bartoniek Géza. Az előadás anyaga "Az elektromosság és a fény jelenségeinek rokonsága" címmel jelent meg Bartoniek tollából a Természettudományi Közlöny 1889 augusztusi számában. Ebben olvashatjuk: - "Midön Hertz kísérleteinek részletes leírása folyó év márczius havának vége felé megjelent, a Természettudományi Társulat kívánatosnak tartotta, hogy a kísérleteket a társulati tagok egyike szakülésen bemutassa és ismertesse. A feladat reám esvén, örömmel vállaltam, hiszen teljesítésében minden kívánható támogatásban részesültem. Ugyanis Báró Eötvös Loránd egyetemi tanár úr a vezetése alatt álló fizikai intézet helyiségeit s gazdag fölszerelését e czélra rendelkezésemre bocsátotta, sőt á szükséges új készülékeket - közöttük két nagy parabolás tükröt - el is készíttette. A kísérletek könnyebbek, mint eleinte gondoltam..."

Bartoniek híven teljesítette a kapott feladatot: a cikkben részletesen ismertette Hertz kísérleteit, s csak a végén fűzte hozzá saját, valószínűleg nem is egyedül kialakított véleményét arról, hogy a Hertz kísérletek nem minden tekintetben adnak a Maxwell-elméletből következő eredményt. Ezért még messze vagyunk attól, hogy a fény elektromágneses elmélete "a lehető legegyszerűbb formájában" előttünk álljon. A Bartoniek által említett eltérés az elmélet és a kísérlet között az, hogy Hertz ugyan a levegőben szabadon terjedő elektromágneses hullámok sebességére a fénysebességgel egyező értéket. kapott, a drótpárban terjedő elektromágneses hullámra azonban kisebbet, csak mintegy 200 000 km/s-os értéket, pedig "minden elmélet, a Maxwellé is arra következtet, hogy az elektromosság a drótokban a fény sebességével terjed."

Ne hibáztassuk Bartonieket, vagy a többi magyar fizikust, hogy nem értették meg azonnal, teljes egészében Maxwell elméletét. Ez akkoriban csak keveseknek sikerült. Inkább azt vegyük észre, mennyire odafigyeltek Budapesten arra, mi történik a tudományos világban külföldön. És nem csak Budapesten figyeltek oda!

debreceni ref. koll. fizikai előadóterme
A debreceni református kollégium fizikai előadóterme 1804-ben. Itt tanított K. Kiss József (1843-1913)

Debrecenben, a cívis városban, a Református Kollégiumban 1889 őszén új természettan tanár tartotta meg székfoglaló előadását. Ott, a Hortobágy tőszomszédságában, az érdeklődő kálvinista tanárok és diákok előtt, megannyi kis Nyilas Misinek, fejkendős szüléknek és nagytiszteletű uraknak miről beszélt a Pápáról ide pályázó K. Kiss József (1843-1913)?

Teljesen korrekt, a kor tudományos színvonalának megfelelő áttekintést adott az elektromosságtanra vonatkozó elméletek és kísérletek fejlődéséről. Gauss, Weber, Faraday után részletesen ismertette Lorentz 1867-es értekezését, majd így folytatta: - "Lorentz ezen értekezését két évvel megelőzte James Clark Maxwellnek, a tudomány nagy veszteségére, eredménydús munkálkodása közben korán elhunyt angol tudósnak 1865-ben megjelent s 1873-ban kiadott tankönyvébe is felvett értekezése." - Ezután következett K. Kiss József előadásában Maxwell elméletének szemléletes, kvalitatív magyarázata, majd legvégül "Hertz bonni tanár kísérletei", melyről Hertz 1887 és 89 között a Wiedemann Annalenben megjelent publikációi alapján számolt be.

"E kísérletek után Hertz a távolhatás elvétől amelynek bizonyítása czéljából hajtotta végre jó részben kísérleteit, s a mely szerint eddig azokat magyarázta is - elpártolván, a Maxwell-féle fényelmélet követőjévé lett." Végkövetkeztetése lelkesebb és elfogulatlanabb, mint a budapesti fizikusoké: - "Hertz kísérletei után, a régiek több, mint kétezer éves álma, az utolsó tüneménycsoportnak a Maxwell-féle fényelméletben nyert megfejtésével, beteljesedettnek látszik, mivel ma már az electromagneses tüneményeket is rezgésekből állóknak tekintjük."

K. Kiss József európai műveltségét, olvasottságát, modern szemléletét a nyugati határszélről hozta Debrecenbe. Tarczy Lajos (1807-1881) egykori tanítványa, majd utóda a pápai református kollégium természettan tanszékén, pedagógiai működésének utolsó 15 évét töltötte Debrecenben.

Még Pápán tanított, amikor 1883-ban megjelent Trefort új középiskolai törvénye. Ez többek között újra meghatározta a középiskolában tanító tanárok képesítésének rendjét. Addig, különösen egyházi iskolákban elegendő volt a teológia elvégzése. Trefort a tanári diploma kiadását országos tanárvizsgáló bizottság előtti államvizsga letételéhez kötötte. A tanárvizsgáló bizottságok a tudományegyetemek mellett működő tanárképző intézetek tanáraiból álltak. Budapesten az elnök Sztoczek József (1819-1890) műegyetemi tanár, alelnök Bartal Antal (1829-1909) a gyakorló gimnázium latin szakos igazgatója volt. Természettanból Eötvös Loránd, mathematikából Kondor Gusztáv (1825-1897), magyar nyeiv és irodalomból Beöthy Zsolt (1848-1922) volt a vizsgáztató. Kolozsváron kísérleti természettanból Abt Antal, felsőbb mennyiségtanból Martin Lajos, magyarból Imre Sándor (1820-1900) vizsgáztatott. Pedagógiát Budapesten Kármán Mór (1843-1915), Kolozsváron Felméry Lajos (1840-1894) kérdezett.

K. Kiss József 1885-ben Kolozsváron tette le az államvizsgát. Debreceni tevékenységét a kollégiumi értesítőben nyomon követve kiderül, hogy korának legmodernebb demonstrációs eszközeivel szerelte fel a fizikaszertárat. Tagja volt Debrecen világítási vállalata felügyelő bizottságának. Abban az évben hunyt el, amikor a gimnázium gyönyörű új épületbe költözött. Itt főleg az ő eszközeivel szerettette meg a fizikát K. Kiss József két volt Eötvös kollégista utóda: Nyáry Béla (1882-1961) és Jakucs István (1882-1964) Nyilas Misi e századi utódaival. Köztük volt Bay Zoltán is...

Matematikusok asztaltársasága

Aki ma Budapesten kilép az Egyetemi Könyvtár impozáns épületéből és jobbra fordul, a Ferenciek tere felé haladva egy háromemeletes eklektikus sarokház elé ér, melynek földszintjén a Kárpátia étterem működik. A sarokház tágas belső udvarára üzletek nyílnak, s átjáróul szolgál a Kossuth Lajos-utca felé. Az átjáró széles bejárati kapuja felett megilletődve olvashatjuk a több mint száz éves feliratot:
FERENCZIEK BAZÁRA.

A megilletődöttség oka pedig az, hogy 1885 őszétől kezdve hat éven át itt, a Ferencziek bazárában lévő vendéglő egyik külön termében tartották a budapesti matematikusok rendszeres; kéthetenkénti összejöveteleiket. "Nem voltak a társaságnak sem elnökei, sem alapszabályai. Összejöveteleiket egy közönséges vacsorázó asztaltársaságtól csak az ünnepélyes fekete tábla jelenléte különböztette meg" - emlékeztetett rá Kőnig Dénes (1884-1944) matematikus-titkár 1941-ben, Társulatunk 50 éves jubileumán.

A hely kiválasztása nem lehetett véletlen. Az Egyetemi Könyvtárban működött ugyanis az Egyesített Középtanodai Tanárképezde, ennek tanári karában egyaránt voltak műegyetemi és tudományegyetemi tanárok. A Mathematikusok Asztaltársaságát kezdeményező tanárok közül legtöbben a Tanárképezdének is tanárai voltak; innen csak át kellett menni a szomszéd épületbe. Eötvös Lorándnak se kellett sokat gyalogolnia: 1885-ben még a Kecskeméti utcában lakott, mivel még nem készült el a Fizikai Intézet új épülete, benne a professzori lakással.

A kezdeményezők közül a két legidősebb Hunyady Jenő (1838-1889) és Szily Kálmán, mindketten műegyetemi tanárok voltak. Hunyadyt ma is matematikusnak mondanánk, Szilyt inkább elméleti fizikusnak. A tudományegyetemi matematikusokat Scholtz Ágoston (1844-1916) képviselte. Jól mutatja a két egyetem tanárai közti jó kapcsolatot, hogy Hunyady a Műegyetemen, Scholtz a Tudományegyetemen kutatta a determinánsok elméletét, legismertebb eredményük a Hunyady-Scholtz tétel.

Kőnig
Gyula

A kezdeményezők között a középgenerációt képviselte Eötvös Loránd és Kőnig Gyula, a fiatalokat pedig Rados Gusztáv és Beke Manó. Rados akkoriban jött meg Lipcséből, ahol Felix Klein (1849-1925) tanítványként nemcsak a matematikai kutatás, de a matematika oktatásának is egyik felkent prófétája lett, s 23 éves korában már a Műegyetem magántanára volt. Egykori osztálytársa, Beke Manó tartotta az első előadást, s néhány év múlva így idézte fel az eseményeket:

"Boldogult emlékű Hunyadynk, aki mindenért tudott lelkesedni, néhány lelkes szóval üdvözölte az akkoriban a Ferencziek bazárában lévő vendéglő egyik külön termében egybegyűlteket, akiknek soraiban ott láttuk a Műegyetem és Egyetem mathematikus és physikus tanárait, továbbá középiskolai tanáraink jó részét, és azonnal megtartatott az első előadás, az előadás után pedig vacsora következett. Minden hónap első és harmadik csütörtöke mathematikai este volt; és ha volt ötödik csütörtök, azt is lefoglalták, csakhogy a mathematikusok között a társas érintkezést ébren tartsák. Mi középiskolai mathematikusok rendkívül örültünk ezen estéknek, igen gyakran alig vártuk őket, oly élvezetesek és tanulságosak voltak és annyi anyagot nyújtottak a tudományos foglalkozásnak. A mathematikai esték czélja nem az volt, hogy önálló kutatások eredményeit mutassa be az előadó - ámbár megtörtént, hogy Hunyady és Szily egyik értekezésüket előbb mutatták be nálunk, mint az Akadémiában, továbbá, hogy Kőnig majdnem egy időben mutatta be a társaságban és az Akadémiában egyik értekezését - de a czél az volt, hogy folyóiratokban megjelent értekezéseket, különösen a fontosakat és tárgyuknál fogva érdekeseket, ismertesse. A minő szellemi élvezetet okoztak az előadások, oly élvezetesek voltak sokszor az előadást követő mathematikai vacsorák, amelyeken tudományosságunk kitűnőségei a legfesztelenebbül mulattak együtt a középiskolai oktatás munkásaival..."

Kik voltak az előadók? Érdemes felidézni, mert csaknem valamennyiükkel találkozni fogunk a Mathematikai és Physikai Társulatot megalapító tagok között. Nevüket Kőnig Dénesnek - König Gyula fiának - a már említett 50. évi jubiláris ülésen 1941-ben elmondott beszédében találhatjuk meg.
Bővítsük ki ezt a felsorolást néhány fontos momentummal, egy-egy rövid bemutatással!

A legidősebb előadó Kruspér István (1818-1905) a műegyetemen tanított mennyiségtant, majd geodéziát. Ő szervezte meg hazánkban a nemzetközileg hitelesített mértékegységek bevezetését. A méter és a kilogramm etalonok vizsgálatához, hitelesítéséhez tervezett műszereiért az 1885. évi világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Az Országos Mérésügyi Hivatal elődjének, a Mértékhitelesítő Bizottságnak megszervezője és első igazgatója volt.

Hunyady Jenő a műegyetemen az algebrai geometria professzora, Szily Kálmán pedig a matematikai fizikai és analitikai mechanika tanszékének vezetője ezekben az években. Szily a Természettudományi Társulat elnöke volt 1880 óta, 1889-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Pályája Eötvösével együtt haladt, kölcsönösen segítették egymást.

Eötvös Loránd ezekben az években keresett magának új kutatási témát, Kőnig Gyula pedig Analízis c. könyvét írta meg. A velük csaknem egyidős Réthy Mór éppen 1885-ben jött fel Kolozsvárról Budapestre, s itt a műegyetemi matematika oktatásba kapcsolódott be.

Három olyan előadója volt a matematikai esteknek, akik harmincas éveik elején jártak. Fröhlich Izidor 1885-ben nősült, viszonylag kevesebbet publikált ezekben az években. A családalapításhoz jól jött az 1887-ben kapott Bésán-díj az Akadémiától, melyet az elektrodinamométer általános elméletének kidolgozásáért nyert el. (Ez a munka már magán hordta mindazokat a vonásokat, melyek Fröhlichet egész további pályáján jellemezték: komoly matematikai felkészültség, abszolút tekintélytisztelet, s egyfajta balszerencse vagy ügyetlenség a témaválasztásban. Az említett munkában Fröhlich az elektrodinamométer dinamikáját dolgozta ki az indukció általános differenciálegyenleteinek felhasználásával. Hogy könnyű legyen meghatározni a működés paramétereit, olyan műszert tervezett és építtetett meg, melynek álló tekercse egy gömbfelületre volt csévélve, hogy homogén legyen benne a mágneses tér. Mintha csak a Helmholtz-tekercseket fejlesztette volna tovább, a gyakorlat számára teljesen használhatatlan módon. Tötössy Béla (1854-1923) a műegyetemen volt repetitor ábrázoló geometriából, Bein Károly (1853-1907) pedig az Országos Rabbiképző Főgimnáziumában tanított matematikát.

A legfiatalabbak, a huszas éveikben járó előadók számára a megtisztelő bemutatkozás lehetőségét nyújtotta egy-egy előadás, még ha csak folyóirat ismertetés, akkor is. Beke Manó az egyetem elvégzése után volt iskolájában, a pesti főreálban kezdett tanítani matematikát, Rados Gusztáv a Műegyetemen működött. Néhány évvel idősebb testvére, Rados Ignác (1859-1944) a Kereskedelmi Akadémián tanított ekkor, Kopp Lajos (1860-1928) pedig a mai Vörösmarty Gimnázium elődjében, a VIII. kerületi főreálban. Mindketten híres matematikatanárok lettek, előszeretettel foglalkoztak a tehetségek nevelésével. Több versenynyertes tanítványuk is volt: Kopp Lajos nevelte ki Tolnai Jenőt, Rados Ignác pedig Szilárd Leót.

A fiatal előadók sorában örömmel fedezhetünk fel egy-két fizikával megfertőzött mérnököt is. Wittmann Ferenc - Schuller tanársegédje a Műegyetem kísérleti természettani tanszékén az elektromos rezgések láthatóvá tételén dolgozik, jó úton van a húros oszcillográf felfedezése felé - Braun katódsugár csövének felhasználásával majd ő építi meg hazánkban az első oszcilloszkópot. Bodola Lajos (1859-1936) csak húszéves kora óta van Magyarországon. Ezekben az években a Műegyetemen a hídépítéstani tanszék tanársegédje Kherndl Antal (1842-1919) mellett, s nemsokára ő lesz Eötvös egyik megbízható segítsége az ingával folyó méréseknél. Matematikai érdeklődése majd a mérési hibák elméletével foglalkozó könyv megírására készteti.

Gruber Nándor (1858-1936) ekkor egy budai leányiskolában tanít mennyiségtant és természettant 10-14 éves kislányoknak. Tehetsége és szorgalma mindkét tudomány művelésében szép reményekre jogosítja, ezeket a reményeket egy rövid aktív középiskolai tanári periódus után látásának elvesztése hiúsítja majd meg.

A legfiatalabb előadó Schlesinger Lajos (1864-1933) 1887-ben doktorált Berlinben, majd itt szerzett két év múlva magántanári képesítést. Azoknak a későbbi nagy magyar tudósoknak előfutára ő, akik az itthon megszerzett középiskolai érettségi után külföldön folytatták egyetemi tanulmányaikat, majd tudományos karrierjüket is külhoni kutatóhelyeken építik ki. Nem akarván elszakadni az anyaországtól, időnként hazalátogatnak.

Úgy tűnik, hogy az ország ténylegesen felzárkózik Európához. A fiatal kutatók számára magától értetődően rendelkezésre állnak a legnagyobb európai kutatóhelyek. S az igazi bizonyíték az európaiságra az, amikor Schlesinger Lajos 1897-ben Bonnban rendkívüli tanári kinevezése után hazajön Kolozsvárra, hogy ott a matematika nyilvános, rendes tanára legyen. Persze az is számít, hogy ki hívja haza: Kolozsvár külföldön is ismert elméleti fizikusa, Farkas Gyula (1847-1930), aki akkor éppen a Kar dékánja.

Az együttműködés szelleme

Bármely ország történelmében a tudomány történetének kiemelkedő periódusai mindig összekapcsolódtak egy vagy több tudományos társulat működésének virágzó korszakával. Így volt ez Angliában a XVII. század végén és a XVIII. század . elején, így Franciaországban a XVIII. és XIX. század fordulóján. A XIX. század Európájában azután már nemcsak a tudomány művelésére, hanem a tudományos ismeretek elterjesztésére is létrejöttek társulatok, intézmények. Faraday nemcsak a Royal Society tagja, hanem a Royal Institution igazgatója is volt. Itt tartott népszerű előadásaira a királyi család tagjai ugyanúgy eljártak, mint az érdeklődő polgárok.

Minden országban szükség volt karizmatikus személyiségekre, akik tevékenységükkel színt adtak ezeknek a társulatoknak, intézményeknek. A kor liberális szelleme azonban szinte kitermelte magából ezeket a személyiségeket. Közöttük egyaránt voltak művelt arisztokraták és felvilágosult polgárok. A fennkölt tudományt romantikus pátosz lengte még körül, de a tudomány művelői már kedélyes társasági összejöveteleken cserélték ki nézeteiket, ahol nem a származás, hanem a tehetség minősítette a résztvevőket. Így működött Budapesten a matematikusok asztaltársasága, és így működött a többi, hasonlóan liberális szellemű társaság.

Szily Kálmán Fizszem

A liberális szellem nyugatról érkezett hazánkba, de a tudományban való érvényesüléséhez Széchenyi Istvánon és Eötvös Józsefen kívül Than Károly és Sztoczek József is kellett. Az ő nyugati kapcsolataik révén mehetett például Heidelbergbe Szily Kálmán, Eötvös Loránd, Kőnig Gyula. Ők hárman - egymást is segítve - valóban színt, tartást, színvonalat adtak a hazai tudománynak a múlt század utolsó évtizedére. Ezért nevezhetjük ezt az évtizedet a megvalósulás évtizedének: Az előző generációk előkészítette úton, apáik nemzedékének legszebb álmait valósították meg. Mindennek megvoltak a természetes előzményei.

"Már a hatvanas évek végén, amikor a külföldi egyetemekről több fiatal szakember került haza, a budai polytechnikum szerény fizikai tanterme gyakran látta falai közt mathematikusainkat, fizikusainkat és chemikusainkat, amint tudományos kérdések taglalásával foglalkoznak" - írta az egykorú krónikás, Lengyel István (1851-?) a Természettudományi Közlönyben, 1891-ben. Majd így folytatta: "Később, a hetvenes évek elején a polytechnikum Pestre jővén, az összejövetelek látogatói mindinkább szaporodtak, s a Tömecs-társaság barátságos vacsorázgatás közben beszélgette meg a tudomány napi kérdéseit..."

"Tömecs-társaság" a hetvenes évek elején, amikor még javában folyt a fizikában a gázok kinetikus elméletének kiépítése; még csak barátkoztak a Maxwell-féle sebességeloszlással. Éppen akkoriban született meg Clausius entrópia-fogalma, de még a valószínűségi interpretáció nélkül. A második főtételt a legkisebb hatás elvének általánosabb megfogalmazásából próbálták levezetni - Szily éppen a Hamilton-elvvel próbálkozott. Tömör visszatekintését így fejezte be Lengyel István: " .... a hetvenes évek közepén pedig a Természettudományi Társulattal akkor egy fedél alatt levő Mérnökegyesület és Társaskör helyiségében tartottak egymásnak tudományos előadásokat és így keletkeztek a három éven át megjelent "Műegyetemi Lapok" is, amely folyóirat akkor e tudományszakokat szolgálta... Ily társas összejövetelek egyébiránt tudományos köreink más részénél is voltak és vannak régóta, s nem egyszer irányadó befolyást gyakorolnak ma is a. magyar tudományosság életének menetére."

Lengyel István a Természettudományi Társulat egyik igazgatója volt. Szily Kálmán keltette életre e Társulat folyóiratát, a Természettudományi Közlönyt 1869-ben. A rövid életű Műegyetemi Lapok megindítója és szerkesztője Szily Kálmán mellett Kőnig Gyula volt; Eötvös Loránd mindkét lapba dolgozott. A három tudós karrierjének főbb találkozási pontjai:

1873: Szily Kálmán a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Eötvös Loránd pedig levelező tagja lett. Kőnig Gyula matematika tanszéket kapott a Műegyetemen.

1880: Kőnig Gyula levelező tag lett az Akadémián. A Természettudományi Társulatban Szily Kálmánt elnökké, Eötvös Lorándot alelnökké választották.

1889: Eötvös Loránd lett a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mellette Szily Kálmán lett az Akadémia főtitkára. Kőnig Gyulát az Akadémia rendes tagjává választották.

1886 óta volt a Fizikai Intézetnek külön épülete az Eszterházy-utcában. Itt volt a nagy előadóterem, és itt volt Eötvös lakása is. A kor iskolaépítési szokásainak megfelelően minden új iskolaépületet tágas igazgatói lakással építettek meg, így Eötvös Loránd számára is épült professzori lakás az új fizikai épületben. Az épület ma is áll a Puskin (azelőtt Eszterházy) utcában, a volt professzori lakás helyiségeiben többszöri átalakítás után ma (1991-ben) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizika Tanszékét találjuk.

1889-ben alakult meg a magyarországi Kárpát Egyesület budapesti osztálya, melynek elnökévé ugyancsak Eötvös Lorándot választották meg. (Eötvös szenvedélyes hegymászó volt, szívesen vállalta e természetjáró egyesület elnöki tisztét.) Mivel pedig az egyesületnek megfelelő helyisége nem volt, előadások tartására Eötvös a Fizikai Intézet nagytermét ajánlotta fel.

Eötvös harmonikusan össze tudta egyeztetni magánéletét tudósi, tanári és közéleti tevékenységével. 1889-ben, amikor egyszerre lett az Akadémia és a Kárpát Egyesület elnöke, az Akadémiához benyújtotta "Jelentés a Szent Gellért-hegy vonzóerejére vonatkozólag" c. tanulmányát, a turista-egyesületben pedig megszervezte a vasárnapi közös kirándulásokat, melyekre 9 és 11 éves lányait is magával vitte. Hacsak lehet, meghívta kollégáit is, családostól. Szily Kálmán fia 14 éves, Kőnig Gyula fiai még kisebbek voltak ekkor.

Mindhármuk életében nagy hangsúlyt kapott gyermekeik nevelése; ennek elhanyagolását összeférhetetlennek tartották volna egyetemi tanári hivatásukkal. Nem felejtették el, hogy őket szüleik a legjobb iskolákba járatták, ahol szélesen alapozott, tág horizontú műveltségre tehettek szert.

Szily Kálmán és Eötvös Loránd a pesti piarista gimnáziumba járt, Kőnig Gyula a győri bencés gimnáziumban érettségizett, ugyanott, ahol egykor Jedlik Ányos tanított és ahova Farkas Gyula is járt. Ezek az iskolák bölcsészekké nevelték tanítványaikat. Eötvös és Kőnig szépirodalmi érdeklődését tükrözik fiatalkori verseik, nyelvi, történelmi műveltségüket lemérhetjük kiválóan megszerkesztett, irodalmi igényességű beszédeiken. Szilyt annyira foglalkoztatta a magyar nyelv, hogy az Akadémia főtitkáraként - ahol olyan elődei voltak, mint Arany János - fokozatosan áttért a nyelvészeti kutatásokra, megalapította a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, s ennek első elnöke lett.

Az oktatás és a magyar nyelv ügye állt Eötvös akadémai székfoglalójának középpontjában is, 1889-ben. Hangsúlyozta a tudósképzés fontosságát az egyetemen, a magyar nyelvű szakirodalom szükségességét a könyvkiadásban. Mindez szorosan összefüggött saját egyetemi tapasztalataival.

Eötvöst erőteljesen foglalkoztatta a középiskolai oktatás. 1889-ben is vállalt érettségi elnöki megbízatást, méghozzá Brassóban, az ott néhány éve létrehozott főreáliskolában. Az iskola igazgatója: Rombauer Emil (1854-1914) Budapesten végzett természettan-vegytan szakos tanár előzőleg Schuller Alajos mellett volt két évig tanársegéd a Műegyetem kísérleti természettan tanszékén. A művelt, szakmai és pedagógiai téren is jól tájékozott, világos gondolkodású, jó humorú Rombauerrel való találkozás még jobban megerősítette Eötvösnek a tudós tanárokba vetett hitét, bizalmát. Több oka is volt erre a bizalomra.

Sok-sok tehetséges fiatal tanárt ismert meg a matematikusok asztaltársaságában: elég ha csak Beke Manó, Gruber Nándor, Kopp Lajos, Rados Ignác nevét említjük közülük. Az 1888/89-es tanévtől kezdve egyetemi kutatásaihoz is kapott két segítséget, akik tovább növelték Eötvös bizalmát, táplálták reményeit.

Egyikük, Tangl Károly (1869-1940) az ifjú Klupathyra emlékeztette. Már elsőéves egyetemi hallgatóként bejárt a tanszékre, bekapcsolódott a kísérleti munkába. Másikuk, aki a tanárrá érett Klupathy helyébe jött az Intézetbe, tudományos publikációkkal is rendelkező kutató, a bécsi egyetemen matematika-fizika-csillagászat szakon végzett Kövesligethy Radó (1862-1934) volt. Eötvös, Kövesligethy, Tangl és Bodola a 90-es években együtt élték át a torziós ingával folyó kísérletezés sok-sok izgalmát, örömét, kudarcát.

Az Eötvös-inga

Eötvös-inga

A torziós inga lelke maga a torziós szál. Az Eötvös-ingában ez rendkívül vékony, 0,04 milliméter (40 mikron!) átmérőjű platina-irídium huzal. Ennek elkészítését nem lehetett akárkire rábízni. Szerencsére Eötvös talált egy Németországban született, s akkor éppen Kolozsváron élő mestert, aki ott az "Egyetemi Mechanikusi Állomást" vezette. Budapestre hívta, lehetővé tette számára, hogy itt Állami Mechanikai Tanműhelyt létesítsen. Ebből nőtt ki a XX. század második felére a Magyar Optikai Művek. Létrehozója, az Eötvös ingák első, majd újabb és újabb javított példányainak készítője, az Eötvössel egyidős Süss Nándor (1848-1921) volt.

Az Eötvös ingák mindegyik változatában a lengő szerkezet egy alumínium rúd volt, melynek egyik végére platina lapocska volt erősítve, másik végén pedig vékony drótra függesztve egy kb. 30 gramm tömegű platina henger lógott. A rúd elcsavarodását tükörleolvasással észlelték. Az eszközhöz tartozott még maga a távcső is, egy vízszintes, hosszabb kar végén. Később, ahogy növelték a műszer érzékenységét, a megfigyelő személynek több méterre kellett lennie az ingától. Ekkor a távcső külön állványra került, messze az ingától.

Eötvös magyarul és németül is publikálta a torziós ingával végzett mérések eredményeit, a Természettudományi Közlöny, az Akadémiai Értesítő, illetve a. Matemathische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn hasábjain. Felismerte, hogy ha a hazai közvéleménnyel el akarja ismertetni tudományos eredményeit, akkor ezt csak a hozzáértő szaktanárok közvetítésével érheti el. Ekkor születhetett meg benne az elhatározás, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki az ország tudós tanáraival, akik értékelni és erkölcsileg is támogatni tudják az országban folyó tudományos kutatást. (Eötvös volt az Akadémia elnöke.) Amikor Szily Kálmán, mint az Akadémia főtitkára útjára indította az Akadémiai Értesítőt, Eötvös és Kőnig együtt elhatározták, hogy ők pedig a hazai szaktanárok számára megindítják a "Mathematikai és Physikai Lapok"-at.

Mathematikai és Physikai Lapok

1891 június elsején megjelent a Mathematikai és Physikai Lapok első száma. - "Erős meggyőződésünk, hogy tisztelt szaktársaink folyóiratunkat pártfogásukba veszik: olvassák, s megírni segítik." - írták közös bevezetőjükben a szerkesztők: a fizikus Bartoniek Géza és a matematikus Rados Gusztáv; Eötvöst idézték.

A mai olvasó tekintete megakad a "szaktárs" kifejezésen; száz év alatt bizony megkopott ez a szó, ma már mást jelent, mint annak idején. Eötvös számára a "szaktudomány" jelentette kora modern természettudományát, "szakférfiú" azt a tudóst, aki a szaktudományt művelte. (Férfiú, minthogy hölgyek ilyesmivel akkoriban alig foglalkoztak.)

Eötvös Loránd az új lap beköszöntőjében is azt akarta kifejezni, hogy a leendő olvasókat, a tudós tanárokat egyenrangú partnernek tekinti, ezért ezt a címet adta írásának: "Szaktársainkhoz." Szándékát, programját foglalta össze, lényegre törő tömörséggel, őszinte bizakodással és lelkesítő derűlátással. Ezt írta: - "Új folyóirattal, a Mathematikai és Physikai Lapokkal lépünk nem a nagyközönség, hanem hazánk mathematikusai és physikusai elé - avval a kéréssel, hogy olvassák, s azt megírni segítsenek. Folyóiratot akarunk teremteni, mely a mi kedves hazánkban is terjessze tudományszakainknak napról-napra gyarapodó vívmányait, s a mely mathematikusaink és physikusaink tudományos érdeklődését ébren tartva, kedvessé tegye nekik tudományuknak nemcsak művelését, de tanítását is. Azért, ha e lapokat csak magunknak írjuk is, olyan formában, a mint szakember a szakembernek ír, mégis fontos szolgálatot vélünk vele tenni közmívelődésünknek, mert kétségtelen, hogy a tanítás sikere úgy a felsőbb, mint a középfokú iskolában mindenek előtt a tanár tudományos képzettségétől függ. Czélunk nem a tudomány népszerűsítése s nem is önálló tudományos dolgozatok közlése: mások sikerrel vállalkoztak már e feladatok teljesítésére. Mi tudományosan ismertető czikkek alakjában fogjuk megadni a szakembernek azt a szellemi táplálékot, melyre szüksége van, ha haladni akar, mert jól tudjuk, hogy különösen a tudományban a nem haladás csak annyit jelent, mint az elmaradás. Mi budapesti mathematikusok és physikusok érezve, mily buzdító a támogatás, melyet az egyesnek társai nyújtanak, tudományos eszmecsere és ismeretközlés czéljából már a múlt évben összeállottunk s az összejöveteleink alkalmával tartott referáló előadások által bizonyára mindnyájunk ismeretköre szélesbedett. Azt szeretnők, hogy még többen, különösen pedig vidéki társaink is lépjenek körünkbe; s ha már személyökkel nem lehetnek közöttünk, fogadják szívesen e lapokat, olvassák el bennök azt, a mit mi tudunk nekik mondani s viszont mondják el bennök azt, a mit tapasztalataik alapján ők közölhetnek velünk. De bármily szoros legyen is az az eszményi kapocs, melyet a közös czél képez, czélszerű, sőt szükséges, hogy külső formája is legyen. Ezért elhatároztuk, hogy a magyar mathematikusokat és physikusokat tudományos ismeretterjesztés czéljából társulat alakítására felszólítjuk. A létesítendő társulat alapszabályainak kidolgozásával 24 tagból álló bizottság van megbízva s mint annak egyik tagja, annak nevében intézi alulírott szaktársaihoz azt a kérést, hogy lépjenek körünkbe s fejezzék ki e kívánságukat a, mellékelt nyilatkozat aláírásával, úgy hogy a Mathematikai és Physikai Társaságnak velünk együtt megalapítói legyenek. B. Eötvös Loránd."

A Társulat megszületése

A Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását előkészítő bizottság, melyről Eötvös a beköszöntőben szólt, 1891 januárban jött létre. Előtte 1890 decemberben Eötvös Loránd két előadást tartott gravitációs vizsgálatairól a Fizikai Intézet nagytermében. Az első előadáson a gravitációs állandó mérését ismertette, két hét múlva pedig azt a saját találmányú torziós ingát mutatta be, amellyel a nehézségi erő nagyságának gradiensét kívánta meghatározni. Mindkét előadásra több mint száz meghívót küldött szét a budapesti középiskolákba, s a hallgatóság megtöltötte a nagyelőadót. A lelkes közönség Eötvös felhívására itt határozta el a Társulat megalakítását.

Az előkészítő bizottság, melyet Eötvös és Kőnig hívott össze, 1891 januári ülésén alakította ki álláspontját a létrehozandó folyóirat és Társulat céljáról, programjáról, működéséről.

Tanulságos felidézni a vita néhány részletét, mivel az itteni állásfoglalás hosszú évtizedekre irányt szabott a Társulat működésének. (Az utókor szerencséjére fenmaradt a vita jegyzőkönyve: Eötvös elnökölt és Rados volt a lelkiismeretes jegyző.) A folyóirat célját az elnök így határozta meg: "Azt hiszem, valamennyien egy véleményen vagyunk az iránt, hogy a folyóirat legelső sorban és legfőképen a középfokú iskolákon működő tanároknak lesz rendeltetve, s célja az lesz, hogy a tanárokat tisztán tudományos tartalmú közleményeivel a mathematikában és a physikában a haladó tudomány színvonalán tartsa, és emellett oly ismereteket is terjesszen, melyeknek a tanár az iskolában is közvetlenül hasznát vehesse..." Eötvös véleménye szerint a folyóiratnak három fő részből kell állnia:

  1. A társulati előadásokon elhangzottakat ismertető cikkek;
  2. A legjobb tudományos eredmények ismertetése külföldi folyóiratokban megjelent cikkek alapján. Ilyen folyóiratok: Acta Mathematica, Crelle-Journal, Comptes Rendus, Mathematische Annalen, illetve fizikából: Annalen der Physik und Chemie, Comptes Rendus, Phylosophical Magazin.
  3. Társulati hírek; kérdések és válaszok; feladatok és megoldások.

A vitából, mely az elnök által előterjesztett javaslatról folyt, két hozzászólást emelünk ki. Az egyik Heller Ágost, a budai főreál akkor 48 éves fizikatanárának kérése. Javasolta, hogy az említett 3. részben szerepeljenek az iskolai kísérletekre és az új készülékekre vonatkozó leírások is. A másik kiegészítő javaslatot Klupathy Jenő terjesztette elő: a vegytannak is helyet kellene kapnia a folyóiratban. Erre a javaslatra a matematikus Kőnig Gyula felcsattant: - "Amennyiben chemiai physikáról volna szó, az amúgy is a physikához tartozván, annak helye biztosítva van, de a vegytannak mint külön szaktárgynak felvételét nem tartja célszerűnek." - A vita összefoglalójában az elnök Kőnig álláspontját támogatta.

Ezután tértek át a leendő Társulat céljának, szerepének megvitatására. Vitaindítójában Eötvös azt a lehetőséget is felvetette, hogy a Társulat ne önállóan, hanem a már meglévő Természettudományi Társulat védőszárnyai alatt működjön. Ezt a javaslatot a felszólalók nem támogatták. Azzal érveltek, amit Eötvös a folyóirat helyének meghatározásakor mondott: az akadémiai, tisztán tudományos és a természettudományi társulati, tisztán ismeretterjesztő funkció között középen van helye az önálló matematikai és fizikai folyóiratnak, és így a Társulatnak is.

Ugyanakkor látni kellett, hogy a matematikusok és fizikusok külön társulatba tömörülésével meggyengül a Természettudományi Társulat. Vajon kibírja-e? A döntő szót Szily Kálmán, a Természettudományi Társulat elnöke mondta ki: "Szily kijelenti, hogy aggályai voltak a társulat alakítását illetőleg, de látva azt, hogy általános az a vélemény, hogy csak társulattal érhető el az elénk tűzött cél, a maga részéről is kívánatosnak tartja, hogy társulat alakíttassék..."

Ha a Természettudományi Társulat elnöke és alelnöke (Szily és Eötvös) egyaránt támogatják a külön Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, s ehhez megnyerik az Akadémia elnökének és főtitkárának (Eötvös és Szily) támogatását, vajon mi akadálya lehet még a megalakulásnak?

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik és mi módon lehetnek tagjai az új társulatnak. Egy túlbuzgó középiskolai tanár, Demeczky Mihály (1855-1920) minden áron azt akarta elérni, hogy csak az lehessen a társulat tagja, akinek van tudományos publikációja. (Neki már volt.) Ezt a túlzó javaslatot a két egyetemi tanár, a Műegyetemé (Kőnig) és a Tudományegyetemé (Eötvös) mintaszerű módon hárították el: "Kőnig szerint az ilyen kérdések csak az alapszabályok szerkesztésénél dönthetők el. Külön a választásnak ily megszorítását nem pártolja. Azt hiszi, hogy ezt a kérdést könnyen megoldhatjuk azáltal, hogy oly társaságot alakítunk, mely nem ugyan mindenkit, de a mathematika és physika minden művelőjét és terjesztőjét tagul választhatja." - Több felszólalás után az elnök:

"Az eddig hallottakból kivehetjük, hogy mindannyian amellett vagyunk, hogy rendes társulattá alakuljunk. Kivehettük azt is, hogy kik lehessenek ennek tagjai, Úgy látom, hogy abban mindnyájan megegyeztünk, hogy a tagokat kvalifikációjuk latolásával választani akarjuk. Demeczky úr azt kívánja, hogy a tudományos szakirodalom terén való működés szolgáltassa a kvalifikációt a tagságra; a többség nyilatkozatából kivehettem, hogy inkább a tudománnyal való szakszerű foglalkozás legyen az, ami a tagságra kvalifikál, úgy, hogy egyes tanárjelöltek, mérnökök és egyéb tudományainkkal foglalkozó nem tanárok is lehessenek tagok."

"Fölteszem a kérdést: A jelenlévők kívánják-e, hogy a taggá választás irodalmi működéshez kötött legyen? (Egy hang ellenében a többi: Nem.) Kívánják-e, hogy csak az lehessen a Társulat tagja, aki a mathematikával és physikával szakszerűen foglalkozik? (Túlnyomó többség: Igen.)"

Így azután, amikor megalakult a Társulat, semmi akadálya sem volt annak, hogy Kőnig rektor beléptesse a Műegyetem összes vezető oktatóját, köztük olyan kiváló építészeket is, mint Steindl Imre (1839-1902), Hauszmann Alajos (1847-1926), Pecz Samu (1854-1922), vagy hogy Kolozsváron Farkas Gyula beléptesse összes tanárszakos hallgatóját, köztük Kacsóh Pongrácot (1873-1923) a Társulatba. Később két ajánlóra is szükség volt a belépéshez, senki se lehetett automatikusan a Társulat tagja.

Az előkészítő bizottság jó munkát végzett. 1891 júniusra nemcsak a folyóirat első két száma készült el Bartoniek és Rados jóvoltából, de elkészült a Társulat alapszabálytervezete is. Mire a tanév befejeződött, minden készen állt az alakuló közgyűlés megtartására.

A legjobb, legaktívabb középiskolai tanárok még néhány napra összegyűltek a 25 éves fennállását ünneplő Középiskolai Tanáregyesület jubiláris Közgyűlésén. Elnökük, Berecz Antal (1836-1908), maga is a Mathematikai és Physikai Társulat előkészítő bizottságának tagja, Eötvös kérésére az egyetem Fizikai Intézetében ismertette a megalakítandó Társulat tervét. Beke Manó írt egy lelkes, meleghangú cikket a Középiskolai Tanáregyesület Közlönyébe, melyben üdvözölte a Mathematikai és Physikai Lapok első két számát, de a tanárokhoz ez a cikk is valószínűleg már csak ősszel jutott el. Ugyanúgy, mint a Lapoknak azok a mutatványszámai, melyeket Eötvös szeptemberben küldetett szét az ország összes magyar nyelvű középiskolájába. E számokkal együtt ment a meghívó 1891 november 5-ére, a Mathematikai és Physikai Társulat alakuló közgyűlésére.

Ezen a közgyűlésen személyesen mintegy hetvenen jelentek meg, de már addigra csaknem háromszázan küldték meg Eötvösnek a belépés szándékát jelző nyilatkozatukat. Eötvös valamennyiük nevét az alakuló közgyűlésen ünnepélyesen felolvastatta, ő maga pedig az alábbi rövid beszéddel indította útjára az új Társulatot:

"Uraim! A végből jöttünk össze, hogy a Mathematikai és Physikai Társulatot megalakítsuk. Csendesen, hangzatos szavak kerülésével és pedig a siker kilátásával tehetjük ezt, mert oly helyzetben vagyunk, mint a régi szövetségesek, kik baráti szövetségöket később törvényesítik. Közös czél s annak eléréseért végzett munkálkodás hozta létre szövetkezésünket és azért nem is szükséges, hogy újra előadjuk az okokat, melyek bennünket a frigy megkötésére bírtak s most annak törvényesítésére indítanak. De egy dolgot szem előtt kell tartanunk most, mikor úgy szólván a nyilvánosság elé lépünk. Azt t.i., hogy most még nagyobb buzgalommal és kitartással kell önként elvállalt kötelességeink teljesítésére törekednünk. A tudomány haladását rendes összejöveteleinken élő szóban előadni és mindazt, a mi a szakember figyelmére méltó, szakfolyóiratunkban megírni: ez a mi feladatunk. E feladat nem látszik nagynak, alig többnek egy önképzőkör feladatánál; és mégis, ha híven teljesítjük, érdemes munkát végzünk és nagy szolgálatot teszünk vele. Hiszen ha elérjük azt, hogy mindenki, a ki hazánkban physikát és mathematikát tanít, igazán physikus és mathematikus legyen: akkor nagy szolgálatot tettünk nemcsak az iskolának, hanem hazánk tudományosságának is. Hogyha ezen önképzés feladatát híven és komolyan teljesítjük, annak az is lesz az eredménye, hogy a mi körünkből fognak majd kiválni a tudomány önálló mívelői és fejlesztői."

A látnoki szavak után Eötvös Loránd a Mathematikai és Physikai Társulatot a jelenlevők lelkes éljenzése közben "megalakultnak nyilvánította". Javasolta, hogy a Társulat első rendes tagjának az akkor 91 éves Jedlik Ányost válasszák meg. Ezt a jegyzőkönyv így örökítette meg:

Elnök megköszönvén az üdvözlő szavakat, a következőket mondja: - "A felolvasott névsorból megtudjuk, hogy hazánk mathematikusainak és physikusainak nagy többsége szövetkezett velünk a Társulat megalakítására. Én úgy érzem, hogy a névsor nem lenne teljes, ha annak a neve hiányozna belőle, ki nemcsak korára nézve valamennyiünket fölülmúl, hanem érdemeinél fogva is a legelső helyet foglalja el közöttünk. Dr. JEDLIK ÁNYOS kiérdemesült egyetemi tanárt, az első magyar physikust értem, ki 91 év óta él és életének legnagyobb részét a tudománynak szentelt munkásságban töltötte, még pedig oly korban, a melyben a viszonyok nem voltak oly kedvezőek, mint most. Kedvelt tudományát nemcsak bámulatos szorgalommal, de rendkívül éles elmével is művelte, és csak az ő páratlan szerénységén múlt, hogy e század nem egy nagy fontosságú tudományos fölfedezésének dicsősége nem az ő nevéhez fűződik. Az iránta való mély tiszteletünket véleményem szerint legjobban az által fejezzük ki, ha Társulatunk első határozatával a Mathematikai és Physikai Társulat első rendes tagjává választjuk meg s nevét a tagok névsorában az első helyre felírjuk. (Elfogadtatik.)"

Az alakuló közgyűlésen került sor a Társulat első vezetőségének - ahogyan akkor mondták: Választmányának megválasztására.

Eötvös Loránd
Eötvös Loránd 1875

Kőnig
Gyula
Kőnig Gyula (1849-1913)
Schmidt Ágoston
Schmidt Ágoston (1845-1902)
a Társulat első fizikus alelnöke
Rados Gusztáv
Rados Gusztáv (1862-1942)
Bartoniek Géza
Bartoniek Géza (1854-1930)
Kövesligethy Radó
Kövesligethy Radó (1862-1934)

A Társulat elnöke: Báró Eötvös Loránd, a budapesti Tudományegyetem rektora, a Kísérleti Fizikai Tanszék vezető professzora, ekkor negyvenhárom éves volt.

Matematikus alelnök: Kőnig Gyula. Az MTA III. osztályának titkára, a budapesti Műegyetem rektora, tanszékvezető, 42 éves.

Fizikus alelnök: Schmidt Ágoston (1845-1902). A budapesti Piarista Gimnázium tanára 1879 óta. (Előtte a temesvári, majd a kolozsvári piarista gimnáziumban tanított.) A budapesti Középiskolai Tanáregyesület elnöke.

Matematikus titkár: Rados Gusztáv, a budapesti Műegyetem tanára, 29 éves. Lelkiismeretessége predesztinálta őt erre a feladatra, melyet negyed századon keresztül látott el becsülettel.

Fizikus titkár: Bartoniek Géza, 37 éves, Eötvös tanítványa, a budapesti Polgári Iskolai Tanítóképző tanára.

Matematikus jegyző: Kopp Lajos (1860-1928) a budapesti VIII. kerületi főreálban (a mai Vörösmarty Gimnázium elődjében) tanított matematikát. Később több tanulmányi verseny nyertes tanítványt nevelt.

Fizikus jegyző: Kövesligethy Radó, nemrég jött fel Budapestre az ógyallai csillagdából. 30 éves egyetemi tanár volt. Később Bartoniektől átvette a titkári tisztet, ezzel a Mathematikai és Physikai Lapok fizikusi szerkesztői teendőit, és szervezte a Társulat fizikai tevékenységét csaknem két évtizeden át.

Válaszmányi tagok lettek:

Beke Manó: Rados Gusztáv volt osztálytársa a budapesti V. kerületi főreálban. Doktori disszertációjában a Maupertuis-elvet a Gauss-görbület fogalmával kapcsolta össze, ekkor még érdeklődése mind a matematika mind a fizika felé nyitott volt. Később fokozatosan a matematika kutatása és tanítása felé tolódott el - a matematikatanítás szerencséjére, a fizikatanítás bánatára.

Czógler Alajos 1891 szeptembere óta volt a budapesti VI. kerületi főreál tanára. Előtte 17 éven át a szegedi főreálban tanított. Ott írta meg a Természettudományi Társulat pályázatára A fizika története életrajzokban (1882) c. kétkötetes művét, lefordította A. Guillemin Mágnesség és elektromosság (1885), Houzean A csillagászat történelmi jellemvonásai (1890), Roiti A fizika elemei c. könyvét. Ő írta a Pallas Lexikon összes fizikai szócikkét. Tehetségével arányos, rendkívüli munkatempót diktált magának, szíve mondta fel a szolgálatot 1893-ban.

Fröhlich Izidor az elméleti fizika tanára volt a budapesti Tudományegyetemen.

Gruber Nándor (1858-1936) a mai Szilágyi Erzsébet gimnázium elődjében tanított mennyiségtant és természettant 10-14 éves kislányoknak. Jó kísérletező és eszköztervező hírében állt, a Calderoni cég foglalkoztatta. Öt év múlva, 1896-ban bekerült a IV. kerületi főreálba, a mai Eötvös Gimnázium elődjébe. Ugyanekkor kezdődött szemidegsorvadása, melynek következtében életének második felét vakon élte le, de mindvégig odaadó, lelkes híve maradt a Társulatnak.

Heller Ágost a Társulat megalakulásakor már több, mint húsz éve tanított a budai főreálban (ennek az iskolának utóda a mai Toldy Ferenc Gimnázium). Német anyanyelvű volt, a magyart Sztoczek József tanársegédjeként tanulta meg. Heidelbergben ő is Kirchhoff tanítványa lett. Kirchhoffal közös publikációjukhoz Heller végezte el a kísérleteket, Kirchhoff állította fel az elméletet. Középiskolai tanári állása mellett a Természettudományi Társulat főkönyvtárnoka, 1887 óta az Akadémia levelező tagja.

Mauritz Rezső (1839-1902) a kassai főreál igazgatója volt, 1891 őszén jött fel a fővárosba. A pesti evangélikus gimnáziumban, a Sütő utcában tanított (ez az iskola ment át később a Fasorba). Mennyiségtan-természettan tanár és híres, jó iskolaszervező volt. 52 éves korában rábízták az új, VI. kerületi főreál megszervezését. Öt év múlva már megnyílt az iskola Alpár Ignác tervezte gyönyörű új épülete a Szondy és a Bulyovszky (mai nevén Rippl Rónai) utca sarkán. (Ma: Kvassay Szakközépiskola, azelőtt Kemény Zsigmond Gimnázium.)

Réthy Mór (1846-1925) a budapesti Műegyetem tanára volt. Előtte a kolozsvári Tudományegyetemen tanított; sokáig ingadozott a matematika és a fizika között. Állami ösztöndíjjal tanult Heideibergben és Göttingenben. Mint Davynek Faraday, Réthynek fizikából Farkas Gyula volt a legnagyobb felfedezése. (Farkas Gyula követte Réthy Mórt Kolozsváron az elméleti fizika tanszéken, s ő fejlesztette a kolozsvári Tudományegyetem Matematikai és Fizikai Karát európai színvonalúvá.)

Scholtz Ágost (1844-1916) a budapesti Tudományegyetemen a matematikai tanszék vezetője 1884 óta. A matematikusok asztaltársaságának alapító tagja volt, előtte pedig a pesti evangélikus gimnázium igazgatója. 47 éves volt, amikor megalakult a Társulat, s 67 éves, amikor tudományegyetemi tanszékét átadta utódjának, Fejér Lipótnak. Sok, eötvösi értelemben tudós középiskolai tanár doktorált nála matematikából.

Szily Kálmán választmányi tagsága valószínűleg nem is elsősorban neki, hanem a Társulatnak volt fontos. Az Akadémia főtitkára, a Természettudományi Társulat elnöke jelenlétével emelte a Mathematikai és Physikai Társulat rangját.

Than Károly a Választmány legidősebb tagja, 1870 óta az Akadémia rendes tagja, s a hetvenes években a Természettudományi Társulat elnöke. Számos tanítványának szerzett ösztöndíjat Heidelbergbe egykori tanárához, Bunsenhez. Már elmúlt hatvan éves, amikor - megirigyelve a Mathematikai és Physikai Lapok sikerét - megindította és anyagilag is támogatta a Magyar Chemiai Folyóiratot. Neve - akárcsak Szily Kálmáné fémjelezte a Társulatot.

Tötössy Béla (1854-1923) az ábrázoló geometria repetitora, majd tanára volt a budapesti Műegyetemen.

Wágner Alajos a Mintagimnázium vezető tanára fizikából 1884 és 1898 között. A gimnáziumok VII. és VIII. osztálya számára írt tankönyveit a 90-es években használták. Abt Antaltól tanult Kolozsváron. Személyében a Társulat kiváló összekötőt nyert a minisztérium felé.

Egyedül a pénztárnok tisztét töltötte be egy hivatalos pénzügyi szakember: Mandák Dezső egyetemi questor. Végigtekintve a Választmány tagjain, feltűnhet, hogy mindenki budapesti illetőségű volt. Sem Pozsony, sem Debrecen, sem Szabadka, sem Szeged, de még Kolozsvár sem volt képviselve, ahol pedig már egyetem is működött. Ennek racionális oka volt: a Választmánynak üléseznie kellett ahhoz, hogy a Társulat működhessen, s az utazás már akkor is soká tartott.

Az első Rendes Közgyűlés

1893 januárjában mindenki elismerését és csodálatát váltotta ki Farkas Gyula, amikor a nagy hidegben vállalta az utazás fáradalmait és Kolozsvárról Budapestre utazott azért, hogy a Társulatban megtarthassa előadását Galileiről. S mikor 1893 tavaszán a Társulat megtartotta első Rendes Közgyűlését, Eötvös a Műegyetem physikai előadótermében e szavakat intézte a megjelentekhez:

"Tisztelt Uraim! Évi közgyűlésünk első ízben hoz most bennünket össze, s ezért engedjék meg budapesti tagtársaim, hogy az ő nevükben is a legszívélyesebben üdvözöljem vidéki tagtársainkat, kik hívó szavunknak engedve, sokan igen messziről oly nagy számban jelentek meg közöttünk. Nem zárt ülésre jöttünk össze, nem arra, hogy sokat tanácskozzunk és tanakodjunk: tanulni akarunk egymástól s egymást tanítani. Ez okból, mielőtt tulajdonképpeni közgyűlésünket megtartanók, időnket tudományos előadásokkal és kísérletekkel fogjuk eltölteni... Kezdjük meg nem tanácskozásainkat, de előadásainkat, demonstrációinkat, s azért is felkérem Wittmann Ferencz tagtárs urat arra, hogy előadását megkezdeni szíveskedjék. Mielőtt azonban előadását elkezdené, még egy istenhozottat vidéki tagtársainknak, éljenek!"

Mint azt Bartoniek Géza titkári beszámolójából tudjuk, a Közgyűlés éppen azért került a húsvéti ünnepeket közvetlenül követő napokra, mert remélni lehetett, "hogy az utazásra szükséges, alig egy-két napi szabadságot t. Tagtársaink így könnyebben megkaphatják: hiszen közgyűlésünk is a tanítás érdekének kíván szolgálatot tenni." Nem véletlen, hogy száz évvel később is ugyanezek az érvek merülnek fel a középiskolai fizikatanári ankétok megrendezésekor.

Wittmann Ferenc a Múzeum-körúton, a műegyetemi nagyelőadóban többek között a Tesla-féle nagyfrekvenciás váltóáramú kísérleteket mutatta be. Néhány év telt el a Hertz-kísérletek bemutatása óta, melyek tudományos szenzációt ugyan keltettek, de gyakorlati felhasználásra ekkor még nem találtak. 1893-ban az aktuális tudományos szenzációt Tesla kísérletei jelentették. Az egykorú szemtanú így tudósított Wittmann előadásáról:

Előadó kísérletileg bemutatta Tesla Miklós ama kísérleteit, melyek méltán a váltakozó áram csodáinak nevezhetők. Olajba merülő transzformátor sarkvégei között hatalmas csattanással valóságos villámok ütnek át. Ha, e készüléket két nagy ónlemezzel szereljük fel, az elektromos erőtérben a Geissler-féle csövek, melyeket egyszerűen kézben tartunk, gyönyörűen világítanak, anélkül, hogy az áramfejlesztő készülékkel kapcsolatba hozattak volna. Tesla szerint ez volna a világítás ideális módja.

A közgyűlés kiválóan elő volt készítve, s a szervezőket, elsősorban Bartonieket dicséri, hogy az előzetesen szétküldött programot csaknem száz százalékosan sikerült megvalósítani.

Első nap, április 4.

9 órakor: Wittmann Ferencz műegyetemi tanár kísérletei: Elektroinduktiv taszítás. - Nagy feszültségű és váltakozó áramokkal előidézett fény ív. - Nagy feszültségű és nagy szaporaságú váltakozó áramok jelenségei (Tesla-féle kísérletek).

11 órakor: Schuller Alajos műegyetemi tanár kísérletei. Gázok folyósítása. - Előadási kísérletek, physikai készülékek bemutatása. A Műegyetem physikai laboratóriumának megtekintése.

5 órakor: A Mathematikai és Physikai Társulat közgyűlése.

    1. Elnöki megnyitó.
    2. Titkári jelentés.
    3. A pénztárvizsgáló bizottság jelentése.
    4. A második társulati év költség előirányzata.
    5. Választmányi tagok választása.
    6. Indítványok.

Kőnig Gyula alelnök előadása: Mérés és összeadás.

Vetítés a Tudományegyetem mineralógiai intézetében. Gothard Jenő és Konkoly-Thege Miklós csillagászati képei. Dr. Kemény X. Ferencz (hazai tájak) és Dr. Petrik Lajos (Magas Tátra) felvételei. - Közös vacsora.

Második nap, április 5.

9 órakor: Antolik Károly bemutatja akusztikai por-alakjait. Edelmann Sebő, Gothard Jenő, Palatin J. Gergely tagok előterjesztései.

11 órakor: Eötvös Loránd elnök kísérletei: Tömegvonzás. - A kritikus hőmérsékletre vonatkozó kísérletek.

Bartoniek Géza titkár kísérletei: Hertz-féle kísérletek. - Mozgások leírására szolgáló készülékek.

5 órakor: A Ganz-gyár elektrotechnikai osztályának megtekintése. - Nagyszerűen sikerült a Ganz gyárban, annak elektrotechnikai osztályán tett kirándulás, ahol Zipernowsky Károly, az osztály vezetője, s három mérnök: Bláthy O. Titusz, Hoór T. Mór és Neustadt Lipót (mindannyian társulati tagok!) fogadták és kalauzolták a látogatókat. Valószínűleg nem független ettől, hogy Zipernowsky éppen ez év őszétől kapott tanszéket a Műegyetemen.

A közgyűlés egész ideje alatt nyitva volt a fizikai intézet kis előadótermében az a kiállítás, ahol a Calderoni cég fizikai taneszközeit a cég képviselője, Jurány Henrik és Gruber Nándor mutatta be. Mellettük a pécsi főreál iskolai igazgató, Dischka Győzö (1847-1901) szökőkútja. A kolozsvári mechanikai műhely iskolai szemléltető eszközöket, a Ganz gyár lábbal hajtható demonstrációs áramfejlesztőt állított ki. "K. Kiss József tagtársunk, a debreceni ref. collegium tanára a Tesla féle motornak iskolai modelljét volt szíves a közgyűlésre magával hozni s azt az érdeklődőknek bemutatni."

Nem túlzott Eötvös, amikor így fogalmazott: "Alakuló ülésünkön megfogadtuk, hogy segíteni fogjuk egymást mindenben, amiben akár a tudományművelés, akár a tanítás terén társ a társat segítheti; megfogadtuk, hogy a tudományos életet, melyre hazánk közművelődésének és iskolájának egyaránt szüksége van, szerény körünkben ébren fogjuk tartani. Hogy már eddig is segítettük egymást, azt nem vonhatja kétségbe az, a ki Társulatunk előadó üléseiből és folyóiratunk hasábjaiból ismereteket merített; hogy élünk és pedig tudományosan élünk, arról fényesen tanúskodik ez a mai összejövetelünk, és tanúskodik az a tény, hogy Társulatunknak immár közel négyszáz tagja van; hogy vagyunk négyszázan e hazában, a kik magunkat mathematikusoknak és physikusoknak valljuk. Büszkén tekinthetünk végig tagjaink névsorán. Megtaláljuk benne iskoláink tanárainak javát, megtaláljuk technikai iparunk kitűnőségeit, s még a hadsereg képviselői és a magántudósok sem hiányoznak körünkből. Életpályáink a tevékenység különböző mezőire vezethetnek, az egyiknek kis terület és szerény eszközök, a másiknak nagy munkakör és gazdag felszerelés juthatnak osztályrészül: de azért egyformán arra törekszünk valamennyien, hogy tudósokká váljunk és tudósok maradjunk, mert erős meggyőződésünk az, hogy az iskola, melynek életünket szenteltük, csak abban az irányban javulhat, a technikai ipar, melynek meghonosításán fáradozunk, csak abban az irányban fejlődhetik, a melyben tudományosságunk színvonalát magasabbra emelni bírjuk."

Középiskolai Matematikai Lapok

Nem puszta udvariasságból éljenezte meg Eötvös Loránd a Társulat első Rendes Közgyűlésének megnyitóján a vidéki tanárokat. Különösen az ország nyugati határának közelében folyt hagyományosan magas színvonalú matematikai és természettudományos oktatás. Pozsonyt Eötvös jól ismerte, többször elkísérte ide nagybátyját, Trefort Ágostont, akinek országgyűlési képviselői választókerülete volt ez a vidék. Eötvös legközelebbi munkatársai közül ketten is a pozsonyi katolikus főgimnáziumban érettségiztek: Bartoniek Géza és Kövesligethy Radó.

Jedlik Ányos - a Társulat l. számú tagja - a győri bencés gimnáziumban kezdte tanári pályáját, innen került át Pozsonyba, majd Budapestre. A győri bencés gimnáziumban érettségizett 16 éves korában kitűnően Kőnig Gyula, a Társulat alelnöke, Eötvös közeli barátja.

Pápán, a református kollégiumban tanított természettant Jedlik kortársa, Tarczy Lajos (1807-1881), őt követte tanszékén K. Kiss József, a későbbi debreceni szertárfejlesztő fizikatanár.

id. Renner János ifjabb Renner János

Sopronban az Evangélikus Lyceumban tanított id. Renner János (1851-1910), az ő tanítványaként érettségizett itt Mikola Sándor (1871-1945) és Rátz László (1863-1930). Fia, ifjabb Renner János (1889-1976) tanára, később igazgatója volt annak a budapesti fasori Evangélikus Gimnáziumnak, ahol Rátz és Mikola tanította Neumann Jánost és Wigner Jenőt. Az idősebb Renner egy évi műegyetemi oktatói gyakorlat után került Sopronba, ott tanított 1877-től haláláig. Eötvös ismerte és becsülte. Mikola írta id. Renner Jánosról:

"Miben rejlik az ő nagy hatásának titka? Bizonyára része volt benne tanítási módszerének. Ahogyan a tanítandó anyagot megoldandó probléma alakjában az osztály elé tárta, ahogyan kérdések feltevésével az érdeklődést a kellő irányba terelte, feleleteinket néhány szóval kiigazította, ahogyan a nehéz matematikai és fizikai fogalmakat lelkünkben lassanként és fokozatosan felépíteni tudta, és ahogyan rögtön meglátta, hogy a megértésnek mi az akadálya: ez a kérdve-felelve tanító, feleleteket kiigazító, a tanulók és a tanár közötti tárgyalásra alapított, úgynevezett heurisztikus tanítási módszernek mintája volt. E tekintetben páratlan volt a, maga nemében. Sopronban annak idején nem volt neki mása... Mi magunk is, akik tanítványai közül az ő élethivatását választottuk a magunk számára, Rátz László, a matematika tanítása terén később országos hírű szakember, fia ifjabb Renner János és én magam is szintén az ő tanítási módszerének bűvkörében működtem, és azt, amit tőle kaptunk, igyekeztünk átültetni az utánunk következő nemzedék szellemébe."

Ez hát a titok nyitja: itt az egyszerű magyarázata annak, miért sikerült itt és még néhány középiskolában olyan sok tehetséget kifejleszteni. Ezek az iskolák, ezek a tanárok a szó legszebb értelmében európai iskolák és tanárok voltak. Az "európaiságot" az jelentette, hogy minden kultúrális hatást szabadon hagytak érvényesülni - a régi görögöktől a legmodernebbekig. Fizikából a francia példa még a többinél is erősebben hatott.

Kunc Adolf Gothard Jenő

Franciaországgal a legkiterjedtebb kapcsolatot hazánkban - érthetően - a premontrei szerzetesrend tartotta. Kunc Adolf (1841-1905) a szombathelyi premontrei gimnázium mennyiségtan-természettan szakos igazgatója az elsők között ismételte meg Foucault híres ingakísérletét. A szombathelyi székesegyház kupolájában felfüggesztett 30 m hosszú inga (lengésideje 11 s) meggyőző módon demonstrálta, hogy a Föld forgását és a tudomány haladását tekintve hazánk szinkronban volt Franciaországgal.

Kunc Adolf Renner Jánoshoz hasonló kiváló tanár lehetett. Tanítványai voltak a Gothard fivérek, akik az ő lelkesítő példája nyomán kezdtek fizikai kutatásaikba. Gothard Jenő (1857-1909) saját herényi fizikai műhelyét később Konkoly-Thege Miklós ösztönzésére csillagászati obszervatóriummá fejlesztette, ahol a kor tudományos színvonalán kutatta és fényképezte a hullócsillagok s távoli csillagködök színképét.

Kunc Adolf gimnáziumi igazgatói állását 1884-ben a csornai premontrei rend prépostságával cserélte fel, ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé is választották, mégpedig szabadelvű választási programmal.

A század végén a legtöbb főgimnáziumban és főreáliskolában a némettel azonos szinten tanították a francia nyelvet, így a francia kultúra hatása könnyebben is érvényesülhetett, mint manapság.

Arany Dániel

Győrben, a főreáliskolában is francia példa nyomán született meg az ötlet: igényes, színvonalas lapot kellene indítani a matematikában tehetséges középiskolai tanulók számára. A Vuibert-féle Journal de mathematiques elementaires" volt a minta, a kezdeményező tanárok pedig Schey Lipót (1851-1899) és fiatalabb kollégája: Arany Dániel (1863-1945). Ez utóbbi szerkesztésében és kiadásában jelent meg 1893 végén a Középiskolai Matematikai Lapok első mutatványszáma Győrben, majd a kedvező fogadtatás nyomán 1894-től több, két éven át itt szerkesztették, és havonta innen küldték szét a lapot az ország középiskoláiba.

Íme egy kitűzött feladat 1894-ből (a pezsgőgyártó Pozsonyból küldte be egy jó humorú szerző):

"Egy hektoliteres hordó tele van borral, belőle 24 óra alatt 1 l folyadék foly ki, mely hiányt másrészt egyazon idő alatt befolyó 1 l víz pótolja. Mely idő múlva lesz a hordó tartalma fele részben bor, fele részben víz?"

A kitűzött, megoldandó feladatok mellett közölték a lapban az ország különböző középiskoláiban feladott érettségi feladatokat is matematikából. Innen tudjuk, hogy Renner János például az alábbi feladatot tűzte ki a soproni evangélikus lyceumban 1895-ben érettségiző tanulók számára:

"Valamely üveglapon átható fény erősségének 1/10 részét veszíti; hány ilyen egymásra rakott üveglapon kell a fénynek áthaladnia, hogy erőssége az eredeti erősségnek felét tegye?"

Rátz László Mikola Sándor 1896-ban Arany Dániel lemondott a lap szerkesztéséről. Felköltözött Budapestre, s három évig az akkor szerveződő, VIII. kerületi főgimnáziumban tanított matematikát. 1899-től az állami felső építőipariskola tanára lett. Az említett gimnázium később felvette Zrínyi Miklós nevét, itt tanított a két háború közötti Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztője, Faragó Andor (1877-1944). Az iskola épülete ma a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolához tartozik, az ipariskola utóda pedig a Bánki Donát Műszaki Főiskola lett a Népszínház utcában. Arany Dániel emlékét mégsem ezek a főiskolák őrzik, hanem az általa alapított lap és róla elnevezett országos matematikai tanulmányi verseny.

1896-tól két évtizeden át Rátz László, a fasori evangélikus főgimnázium matematikatanára szerkesztette és adta ki a középiskolai Matematikai Lapokat. A fizikai vonatkozású feladatok, rövid cikkek összeállításában kollégája, Mikola Sándor segített. A lap ma is a hazai tehetséggondozás egyik műhelye. Szerkesztőit Arany Dániel, Rátz László, Mikola Sándor, Faragó Andor szelleme kötelezi.

Tanulóverseny

1894 júniusával nem a rendes szabadság időszaka köszöntött be a magyar politikai életbe, hanem kormányválság. Wekerle Sándor (1848-1921) szabadelvű párti miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását, mivel a főrendiházban nem kapott támogatást az izraelita vallás egyenjogúsításáról és a kötelező polgári házasság bevezetéséről szóló törvényjavaslata. A megalakítandó új kormányba olyan liberális gondolkodású politikust keresett, akinek tekintélye, szavának súlya van a. főrendiházban. Politikust nem talált ilyet, de talált egy tudóst, Eötvös Lorándot. Talán még az egyetemről ismerhették egymást, hisz Wekerle jogot végzett, a vele egyidős Eötvös Loránd is első egyetemi évében joghallgató volt. Csak utána vitte át szíve, elhivatottsága a természettudományhoz. Így lett 1894 június 10-én Eötvös Loránd kultuszminiszter.

Június 21-én a főrendiház elfogadta a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot.

Június 22-én összeült a Mathematikai és Physikai Társulat választmánya, s az elnök távollétében "...hogy a kinevezés emlékét maradandóvá tegye, a választmány a következő határozatot hozta: A mathematika és physika tanításának és tanulásának sikerességét emelendő, a Mathematikai és Physikai Társulat minden év őszén az illető évben hazai nyilvános középiskolán érettségi vizsgálatot tett tanulók között Budapesten és Kolozsvárott mathematikai és physikai versenyt rendez, oly célzattal, hogy a versenyzők a nevezett szaktárgyak művelésére való rátermettsége megállapíttassék."

Úgy bizony! Nem a versenyzők műveltségét, nem tárgyi tudását, hanem a szaktárgy művelésére való rátermettségét kívánták megállapítani. Ez a kitűzött cél emelte a versenyt az addig szokásos versenyek fölé. Ennek köszönhető a verseny máig megbízható prognosztikus értéke. Az Eötvös miniszteri kinevezése fölött érzett eufórikus örömben sikerült a Választmánynak megtalálni azt a célt, mellyel a liberális gondolkodású és a tudomány iránt egész életére elkötelezett Eötvös fenntartás nélkül egyetérthetett.

1894 szeptember 17-én megtartották a Mathematikai és Pysikai Társulat első Tanulóversenyét. A feladatokat hattagú bizottság állította össze, három egyetemi oktató és három középiskolai tanár. Ugyanők bírálták el a beérkezett megoldásokat is. Valamennyien a Társulat aktív tagjai, köztük volt az alelnök és a két titkár.

A Társulat részéről Budapesten 17 tanár, Kolozsvárott 4 tanár jelent meg a verseny megnyitásán. 29 diák adott be dolgozatot. Eredményhirdetésre október 25-én, a Társulat ünnepélyes ülésén került sor. Itt köszöntötték fel az elnököt, átadták neki azt a miniszteri kinevezéséhez gratuláló levelet, amelyet a Társulat csaknem valamennyi tagja aláírt. Az ünnepélyes hangulatban Eötvös meleg szavakkal köszönte meg az ünneplést, s az alábbi szavakkal adta át az első és második helyezett versenyzőknek a díjakat:

"Önök a hallott bírálati jelentés szerint a Társulat mathematikai versenyén a feladatok helyes megoldásával jelét adták önálló felfogásuknak, mathematikának művelésére való rátermettségüknek s kiemelkedtek pályázó Társaik felett. A kitűzött díjakat a Társulat színe előtt íme fogadják nyilvánosan; fogadják egyszersmind a Társulat köszönetét törekvésökért azzal a reménységünkkel, hogy a megkezdett jó úton haladván, tovább fogják fejleszteni tehetségeiket, s hazai tudományosságunknak majdan díszére fognak válni. Nehéz út áll még önök előtt, sok munka és sok küzdelem: de csak is az így szerzett győzelem az, amelynek igazi értéke van. Önök most hálával gondolnak azokra az intézetekre, hol tanulmányaikat elvégezték, s hálás szívvel gondolnak szeretett tanáraikra, kik önöket tanították, kiknek ezen szép sikeröket köszönik. Seidner Mihály, az ön tanára Winter József úr, öné pedig Pap Pál, Ellend József úr volt. Írják meg nekik, hogy mily sikert köszönnek az ő fáradozásuknak; köszönjék meg nekik kitűnő tanításukat, s írják meg nekik, hogy én a magam, valamint a Mathematikai és Physikai Társulat üdvözletét és köszönetét küldöm nekik."

A tanárok szerepe külön tanulmány tárgya lehetne, ezt a tanulmányt azonban egyre nehezebb lesz megírni. A nyertesek neveit őrzik későbbi tudományos eredményeik. Bár ezekben az eredményekben valahol mélyen azoknak a tanároknak teljesítménye is kifejeződik, akik tanították őket, a tanárok neve hamarosan elfelejtődik. Ha Eötvös Loránd ma feltámadna, s megjelenne köztünk, bizonyára megróna bennünket ezért a könnyelmű feledékenységért.

- Még mindig nem értik az urak - kérdezné megrökönyödve - hogy minden a tanárokon múlik? A jól képzett és a tanítás nehéz feladatát örömmel teljesítő tanárok minden rendszer mellett jó eredményt fognak elérni - ismételhetné meg száz éve tett kijelentését.

Eötvösnek engesztelésül, nékünk figyelmeztetésül álljon itt azoknak az iskoláknak és tanároknak a neve, ahol és akiktől az Eötvös verseny első nyertesei tanultak.

1894
1. Losonc, állami főgimnázium. Tanár: Winter József (1853-?)
2. Sárospatak, ev. ref. főgimnázium. Tanár: Ellend József (1866-1921)
1895
1. Budapest, V. ker. állami főreáliskola. Tanár: Beke Manó (1862-1946)
2. Kaposvár, állami főgimnázium. Tanár: Baló Gyula (1855-1924)
1896
1. Pécs, állami főreáliskola.Tanár: Maksay Zsigmond (1850-1896)
2. Fiume, állami főgimnázium. Tanár: Pizetti Rókus (1848-?)

Az Eötvös Kollégium alapítása

"Eötvös Loránd maradandó hatása hazájára nem is az egyetemen volt, hanem a középiskolában. Mindent megtett, hogy a fizikatanárok értsék a fizikát. Amikor a külföldön működő magyar fizikusok hálával szólnak a magyar gimnáziumokról és tanárokról, akkor ez a dicséret jogos, és ez Eötvös igazi öröksége." Telegdi Bálint - ugyancsak külföldön működő magyar fizikus, Társulatunk tiszteleti tagja - vélekedett így 1989-ben, a veszprémi vándorgyűlésen. (Előadását a Fizikai Szemle 1990/2. számában olvashatjuk.) Pedig ő nem is Magyarországon járt iskolába!

Eötvös Loránd egyik legnagyobb tette a hazai tanárképzés szolgálatában az volt, amikor minisztersége idején, 1894 őszén megkezdte egy kollégium szervezését a párizsi Ecole Normale Superieure mintájára a középiskolai tanárnak készülő, de a tudomány iránt is elkötelezett hallgatók számára. Már akkor felajánlotta Bartoniek Gézának, hogy egy éves tanulmányutat biztosít számára a párizsi intézetben.

Mintegy húsz éve dédelgette magában Eötvös e kollégium tervét, s most oly lendülettel látott hozzá a megvalósításához, hogy azt nem lehetett többé félresöpörni. Szerencsére nem is akarták félresöpörni: Wlassics Gyula (1852-1937), aki Eötvöst rövid féléves minisztersége után követte e székben, felkarolta és támogatta Eötvös terveit.

Az 1895-ös állami költségvetésből 15 ezer forintot különítettek el 30 tanárjelölt évi 500 forintos ösztöndíjára. További 5 tanárjelölt helyét a premontrei rend biztosította. Velük közösen a IX. kerületi Csillag utcában kaptak egy alapítványi bérházat. A magánlakásokból átalakított helyiségekben Semsey Andor (1833-1923) 5000 forintos adományából rendeztek be könyvtárat. Más adományokból a könyvtár állománya gyorsan növekedett.

Az igazgató kezdettől fogva Bartoniek Géza volt, akit ez a feladat teljesen igénybe vett, s így a Társulat titkári tisztéről is le kellett mondania. 1897-ben a hallgatók létszámát 60-ra emelték. Eötvös - a kollégium kurátora - egy évre szabadságolta Bartonieket és elküldte a megígért tanulmányútra Párizsba.

Steiner Miklós Zemplén Győző

Már az első évben sok kiváló hallgató élt, tanult a kollégiumban. Az elsők között volt Steiner Miklós (1872-1942) premontrei papnövendék, aki később a keszthelyi, majd a szombathelyi premontrei főgimnáziumban lett a fizika szertár őre, azután pedig igazgató Szombathelyen. Olyan elődöktől, mint Kunc Adolf és Edelmann Sebő (1853-1921) Steiner Miklós gazdag örökséget vehetett át.

Fiumeból, a m. kir. áll. főgimnáziumból jött Zemplén Győző (1879-1916). Ő Nagykanizsán született; sorsa így kapcsolódik Mikola Sándoréhoz, aki életének végét töltötte itt. Zemplén Győző még kisgyerek volt, amikor a család Fiuméba költözött. A soknyelvű városban egy olasz anyanyelvű tanártól tanulta a fizikát: az Eötvössel egyidős Rocco Pizetti (Pizetti Rókus) Heller Ágost fizikai földrajz tankönyvét fordította olaszra. Zemplén tízéves volt, amikor ez a kétnyelvű tankönyv megjelent, egyszerre tudott belőle fizikát, földrajzot s főleg olaszul tanulni. Zemplén matematikai tehetsége korán felszínre tört: 1896-ban Visnya Aladár (1878-1959) mögött második lett az Eötvös-versenyen. Még ebben az évben felvették a budapesti Tudományegyetem elsőéves hallgatójaként - az Eötvös Kollégiumba.

Tényleg: miért éppen "Eötvös"?

A ma élő fizikusok tudatában az "Eötvös" név a Társulaton kívül még három fogalommal társul: az egyetemmel, a versennyel és a kollégiummal. Ezek közül az egyetem elnevezése a legújabb keletű, bár ez is már több mint negyven éves. A Tudományegyetem 1921-ben lett először személyről elnevezve: a trianoni határok véglegessé válása után hangsúlyozni akarták a nagyszombati alapítású egyetem jogfolytonosságát, ezért kapta az alapító Pázmány Péter (1570-1637) nevét. 1950-ben az oktatás szerkezetének átszervezésekor a teológiai és az orvoskar kiválása után lett a megmaradt rész Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Az Eötvös-versenyt Eötvös életében hivatalosan Tanulóversenynek nevezték, csak a verseny két díját nevezte el a Társulat Választmánya I. és II. Báró Eötvös-díjnak. Ez a gesztus annyira meghatotta Eötvöst, hogy elfelejtett tiltakozni, majd pedig saját pénzén megterveztetett egy érmet, melyet a két "Eötvös-díjas" versenyző fog kapni. (Ezt a tervet ma az MTA Levéltára őrzi, magát az érmet azonban már sehol sem tudjuk megtalálni. Kérjük, akinél van példány, értesítsen, hogy lefényképezhessük.)

Ménesi-út
Az Eötvös kollégium Ménesi-úti székháza.
Tervezte: Alpár Ignác, átadták: 1911-ben

Az Eötvös Kollégium Eötvös Loránd édesapjáról, Eötvös Józsefről kapta nevét. Az elnevezést Eötvös Loránd gyermekkori jó barátja, Beöthy Zsolt (1848-1922) irodalomtörténész, egyetemi tanár javasolta, aki akkor a Bölcsészkar dékánja volt.

A kollégium tagjai tanárszakokon tanuló, átlagon felüli munkát vállaló és teljesítményt nyújtó hallgatók voltak. Eötvös maga döntött a fölvételükről; a legfőbb szempont az volt, hogy a hallgató mennyire felel meg az önálló kutatásra képes tudós tanár ideáljának. Ha több megfelelő jelölt közül kellett választani, akkor számított az anyagi helyzet: a szegényebb családból jövő vidéki hallgatókat általában előre sorolta. Így lett tagja a kollégiumnak a Selmecbányán érettségizett Nyáry Béla (1882-1961), akit özvegy édesanyja nevelt, vagy a temesvári irodatiszt gyermeke: Novobátzky Károly (1884-1967). Novobátzky az egyetem elvégzése után a premontreiek szombathelyi főgimnáziumában kapott tanári állást. Nyáry Béla Debrecenbe került, a Református Kollégiumban ő vette át K. Kiss Józseftől a csodálatos szertárat. Leghíresebb tanítványa, Bay Zoltán (1900-) így emlékezett vissza tudós tanárára:

"Később, mikor nyugdíjba ment, Pestre költözött s fölkeresett a Műegyetemen, ahol atomfizikát tanítottam. Bejött az előadásaimra, előtte s utána a tanári szobában beszélgettünk... A tudományszomj mindaddig élt benne, míg ismertem, és nyilván ez a tudomány felsőbbsége iránti tisztelet volt az, amit a diákjaiba, is sikerült neki átültetnie..." (Bay Zoltán levelét dr Kántor Sándorné idézi "Tudós matematikatanárok Hajdú, Szabolcs és Szolnok megye középiskoláiban 1850-1948" c. könyvében.)

Bay Zoltán tanára volt Debrecenben Nyáry Bélával egyidős Jakucs István (1882-1964), ugyancsak Eötvös Kollégista fizikatanár és fizikatörténész is, aki Kodály Zoltán (1882-1967) szobatársa és barátja volt az Eötvös Kollégiumban. Híres évfolyam volt ez, a szó szoros értelmében velük kezdődött a huszadik század a Kollégiumban. Nyáry Béla és Jakucs István Eötvös-kollégista évfolyamtársa volt Juvancz Ireneusz (1882-1950), aki 1900-ban nyert Eötvös versenyt, később, az I. Világháború idején a Mintagimnázium matematika tanára, a Tanácsköztársaság idején pedig igazgatója volt.

Sok ajánló levél érkezett Eötvöshöz, még magától a minisztertől is. A választást olykor megkönnyítette, hogy a jelentkező idősebb fivére már megbecsült tagja volt a kollégiumnak. Zemplén Gézának (1883-1956), a Műegyetem későbbi szerves kémia professzorának felvételekor Győző bátyja, Gombocz Endrének (1882-1945), a későbbi híres botanikusnak felvételekor Zoltán bátyja volt az igazi ajánló levél. Homor Ernő (1883-1914) felvételekor pedig a tudós fizikatanár apa: Homor István (1849-1934), a szegedi főreál igazgatója volt Eötvös és Bartoniek szemében a biztosíték arra, hogy jól felkészült és igyekvő gyerek kerül be a kollégiumba.

Az 1895-ös tanártovábbképző tanfolyam

1895-ben, miután lemondott a miniszterségről, Eötvös Loránd visszakapta tanszékét, melyről miniszterként le kellett mondania. Visszatalálva tudós tanári önmagához, még ez év augusztus végén, az 1895/96-os tanév kezdete előtt megszervezte hazánkban az első tanártovábbképzési tanfolyamot a fizika tanárok számára.

A tanfolyam augusztus 22-én délelőtt kezdődött és szeptember 10-én fejeződött be. Előadói Eötvös Loránd mellett Bartoniek Géza, Fröhlich Izidor, Gruber Nándor, Kiss Károly és Klupathy Jenő voltak. (Klupathy helyettesítette a tanszéken, amíg ő miniszter volt. Kiss Károly (1858-1914) az egyetemi üvegtechnikai műhely vezetője, a Schuller Alajos által kifejlesztett szivattyúval sokféle Geissler- és Crookes-csövet tudott készíteni a gázkisülésekkel folyó kísérletekhez. Még el is adott belőlük. Műhelye az Eszterházy u. l. szám alatt a pincében volt, itt tanulta meg minden fizikus és fizikatanár az üvegtechnika alapfogásait.)

Az egykorú tudósításokból a tanfolyam tematikája nem derül ki, erre csak az előadókból következtethetünk. Megvan azonban a tanfolyam résztvevők névsora. Ennek az ad különös jelentőséget, hogy megmaradt egy fénykép is a tanfolyam résztvevőiről. A képet Balyi Károly találta meg Nagyváradon. Balyi Károly Ferenc (1897-1975) premontrei szerzetes rendtársának, a híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek (1854-1929) barátja és életrajzírója volt.

Nemrég került elő Balyi Károlynak egy 1969-ben Kunfalvi Rezsőhöz írt, s már elveszettnek hitt levele, melyben kísérletet tett a képen látható valamennyi személy azonosítására. Balyi Károly sejtése alapján a következő személyek láthatók a képen:

csoportkép
Álló sor balról jobbra:
Gruber Nándor (37 éves, Bp., I. ker. felsőbb leányiskola)
Szemethy Béla (40 éves, Bp., Barcsay u. főgimnázium)
Dietz E. Lajos (29 éves, Kassa, főreál.)
Bulyovszky Sándor (41 éves, Munkács, áll. főgimnázium)
Szigethy István (44 éves, Székelyudvarhely, kath. főgimn.)
Bodola László (43 éves, Csurgó, ref. koll.)
Szíjártó Miklós (33 éves, Szolnok, áll. főgimnázium)
Vörös Cyrill (27 éves, Nagykanizsa, piar. főgimnázium)
Beke Manó (33 éves, Bp., Markó u. főreál.)
Jenei Pál (37 éves, Kassa, prem. főgimnázium)
Kármán Mór (52 éves, Bp., Mintagimnázium)
Baranyi Balázs (43 éves, Jászberény, áll. főgimnázium)
Gidró Bonifác (26 éves, Esztergom, bencés főgimnázium)
Szekeres Kálmán (36 éves, Sopron, főreál.)
Károly Ireneusz József (41 éves, Nagyvárad, prem. főgimn.)
Budaházy Tamás (57 éves, Beregszász, algimnázium)
Krüger Viktor (45 éves, Nagyvárad, főreál.)
Klupathy Jenő (34 éves, Bp., egyetemi fizikai intézet)
Bartoniek Géza (41 éves, Bp., Eötvös Kollégium ig.)
Széken ülnek balról jobbra:
Kiss Károly (37 éves, Bp., egyetemi üvegtech. intézet)
Demeczky Mihály (40 éves, Bp., kir. kath. egyetemi főgimn.)
Eötvös Loránd (47 éves, Bp., egyetemi fiz. int. vezetője)
Fröhlich Izidor (42 éves, Bp., egyetemi fiz. intézet)
Wittmann Ferenc (35 éves, Bp., műegyetemi fiz. intézet)

A földön ülnek balról jobbra:
Kerekes Rezső (41 éves, Rimaszombat, prot. főgimnázium)
Ábrahám János (32 éves, Győr, bencés gimnázium)
Félegyházy Antal (48 éves, Székelyudvarhely, ref. kollégium)

Az egyes személyek életkorának és akkori munkahelyének meghatározása már nem Balyi Károly feljegyzéseinek, hanem a korabeli források adatainak összehasonlítása alapján történt. Azt is sikerült kideríteni, hogy a képen látható személyeken kívül még kik vettek részt a tanfolyamon (közülük az egyik lehetett, aki a fényképet készítette):

Molnár József (51 éves, Győr, főreál.)
Láng István (49 éves, Losonc, áll. főgimnázium)
Winter József (42 éves, Losonc, áll. főgimnázium)
Besze Mihály (39 éves, Újvidék, kath. főgimnázium)
Petry Gyula (37 éves, Arad, főreál.)

Természetesen Balyi Károly sejtése is lehet téves néhány esetben. Dietz Lajos, Budaházy Tamás, Félegyházy Antal és Kerekes Dezső személyét ő maga is a "talán" szóval jelölte meg. Azért rendkívül fontos ez a dokumentum, mert a legtöbb személyről - köztük Klupathy Jenőről például - nem maradt fenn portré, legalábbis nem tudunk róla. Ez a fénykép nemcsak kortörténeti, hanem oktatástörténeti, sőt családtörténeti dokumentum.

Szemethy Béla vendégként volt jelen Balyi Károly szerint, talán Klupathy hívására jött, aki szintén tanított a Barcsay utcában. Kármán Mórt pedig Beke Manó hívhatta el; tény az, hogy 1895 októberétől kezdve már Beke Manó is a Mintagimnázium tanára volt, Kármán Mór fiát kezdte tanítani.

A tanfolyam résztvevői közül többen is szép karriert futottak be később, mindannyiuknak nagy élményt és lelkesítő buzdítást jelentett a továbbképzés.

A nagyváradi Krüger Viktor nemsokára a főreál igazgatója lett, Petry Gyula is átjött ide tanítani. Mindketten jól együttműködtek Károly Ireneusz Józseffel, a premontrei főgimnázium kiváló fizikatanárával.

Winter József híres feladatmegoldót, versenyzőt nevelő tanárrá vált, 1894-ben, 1901-ben és 1906-ban is volt Eötvös verseny nyertes tanítványa, a két utóbbi már Pesten.

Szekeres Kálmán (1859-1940) Sopronból feljőve először a Markó-utcában kezdett tanítani, majd hamarosan ő lett a budai főreál (ma: Toldy Ferenc Gimnázium) igazgatója. 1900-tól kezdve az ő átdolgozásában jelent meg Fehér Ipoly fizikatankönyve; aktívan dolgozott a Társulatban. 1910-ben ő volt az egyik magyar küldött Brüsszelben az első radiológiai kongresszuson.

Dietz Lajos (1866-1941) megszervezte Kassán a Szabad Lyceumot (a mai szabadegyetem ősét), majd átköltözött a fővárosba, s a mai Kölcsey, Szent István, a megszüntetett Zrinyi Gimnázium elődjében tanított. Ábrahám János (1863-?) 1897-ben kilépett a Szt. Benedek rendből, áttért a református hitre, s megbecsült tanára lett a budapesti református gimnáziumnak a Lónyai utcában.

Vörös Cyrill (1868-1948) még alig két éve volt felszentelt piarista pap, amikor a fénykép készült, de már megszerezte a doktorátust az egyetemen. Nagykanizsán, Léván, Kecskeméten, majd Budapesten tanított piarista középiskolákban; miközben a Bolyai-geometriával kapcsolatos kutatásairól több könyvet is publikált. (A fizika tanításával való hivatásszerű foglalkozás, az eötvösi tudós-tanár magatartás bizony teljes embert kívánt. Néha szerzetesi életmódot még a polgári életben is. Valószínűleg nem véletlen, hogy elég sok agglegény akadt a híres fizikatanárok között.)

Baranyi Balázs (1852-1326) életét Jászberényben a fizika szertárban élte le, összegyűjtött könyveit a gimnáziumra hagyta.

Szíjártó Miklós

Szíjártó Miklós (1862-1932) hét tanévet töltött el Szolnokon a fizika tanításával, a szertár bővítésévei, a helyi meteorológiai állomás beindításával és rendszeres megfigyelésekkel. 1897-ben ő is feljött Budapestre. Egy évig együtt tanított Arany Dániellel a VIII: kerületi főgimnáziumban, később matematika-tankönyveket írtak együtt. 1898-ban a fizika vezetőtanára lett a Mintában, tanította Teller Edét is. A kísérletező fizikatanítás híve volt; jelöltjeitől elvárta, hogy a kísérleteik legyenek találóak, jól szemlélhetők, igen egyszerűek, s ami a legfontosabb: mindig sikerülniük kell. Lefordította és hazai viszonyokra átdolgozta az akkor egyik legjobb francia (!) fizikai kísérletgyűjteményt (Abraham: Elemi fizikai kísérletek gyűjteménye, Franklin, Bp. 1909), résztvett a matematikai és fizikai tantervreformokban. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Tanszer-múzeum megbízásából összeállította az első országosan érvényes fizikai taneszköz jegyzéket, s megírt egy olyan színvonalú fizika-tankönyvet, melyet (Renner János átdolgozásában) még évtizedek múlva is előszeretettel használtak a fizikatanárok.

Szíjártó Miklós generációja, szorosabban véve az 1862-ben születettek évjárata különleges figyelmet érdemel. Ők alkották többek között a Tanulmányi Verseny versenybizottságának gerincét. Már volt szó a Társulat Választmányának két 1862-ben született tagjáról: Beke Manóról és Rados Gusztávról. Beke Manó Szíjártó Miklós kollégája volt néhány évig a Mintában, közösen tanították többek között Kőnig Dénest (1884-1944), Kőnig Gyula fiát. Szíjártó maga is több alkalommal tagja, titkára, példa-kitűzője volt az Eötvös Verseny versenybizottságának, de abban az évben, amikor saját tanítványának volt esélye a győzelemre, nem szívesen vett részt a munkában. (1902-ben, amikor Kőnig Dénes nyert, Kőnig Gyula elnököt Schmidt Ágoston helyettesítette.) Teller Ede (1908-), aki 1925-ben megnyerte az Eötvös versenyt matematikából és a Károly Iréneusz Versenyt fizikából, ugyancsak Szíjártó Miklóst jelölte meg egyik felkészítő tanárának. Beke Manó tanította a Mintában Kármán Tódort (1881-1963), aki Kármán Tivadar néven szerepelt és nyert az Eötvös versenyen 1898-ban. Rados Gusztáv kezdettől fogva tagja, 1913-tól pedig elnöke volt a Versenybizottságnak. Kövesligethy Radó (1862-1934) szintén ebbe az évjáratba tartozott, ő 1898-tól vett részt az Eötvös Verseny versenybizottságában. (Beke, Rados, Kövesligethy alapvetően matematikai érdeklődésűek voltak, Szíjártó is matematikából doktorált az egyetemen.)

Némileg eltérő, talán nehezebbnek is mondható helyzetben voltak ennek a generációnak azok a tagjai, akik technikai, kísérleti beállítottságúak voltak, de érdeklődésük közelebb állt a kémiához, vagy éppen az elektromosságtanhoz, mint a newtoni-eötvösi mechanikához. A .kor megkövetelte, hogy az új tudományoknak is legyenek itthon szakértői, ők azonban nem remélhettek Eötvöstől szakmai segítséget, csak toleranciát. A Tudományegyetemen Klupathy, a Műegyetemen Wittmann, Kolozsvárott pedig Pfeiffer művelte az elektrotechnikát.

Klupathy Jenőt Eötvös maga választotta, új tanszékhez juttatta az egyetemen. Klupathy ezt azzal hálálta meg, hogy még a katódsugarak mágnes hatásának kimutatására is az Eötvös-ingát használta fel. Wittmann Ferenc a Műegyetemen kapott egy Klupathyéhoz hasonló gyakorlati technikai tanszéket, és végig jó kapcsolatban maradt Eötvösékkel.

Pfeiffer Péter (1862-1947) Kolozsvárott végezte el az egyetemet, itt lett magántanár 1902-ben "Az elektromosság és a mágnesség kísérleti tana" tárgykörből. Elektrotechnikát oktatott a kolozsvári egyetemen, ehhez írt tankönyveket. Tanszékét az 1920-as években már Szegeden vezette, 1932-ben nyugdíjazták. Élete utolsó 15 évét visszavonultan élte le. Vele egy évben született és halt meg ennek a generációnak egyik legtehetségesebb, személyiségét tekintve azonban ellentmondásos egyénisége:

Philipp Lenard alias Lénárd Fülöp (1862-1947). Pozsonyban született, itt járt a híres főreálba. Ez volt az ország legrégebbi főreáliskolája, az osztrákok alapították 1850-ben, nem sokkal a szabadságharc leverése után. Német volt a tanítás nyelve, német anyanyelvű a diáksereg nagyobbik része. A kiegyezés után azonban itt is megváltozott a helyzet: magyar iskola lévén, a tanároknak magyarul kellett tanítaniok. Természettant 1872-től kezdve (éppen ekkor iratkozott be Lénárd Fülöp) egy lelkes fiatal tanár tanított az iskolában, aki akkor végezte el a bécsi tudományegyetemet: Klatt Virgil (1850-1935) Eötvös József ösztöndíjjal tanult Bécsben, ahol Loschmidt (1821-1895) és Stefan (1835-1893) voltak a tanárai. Igazi kísérletező tanár vált belőle, otthonosan mozgott a kémia és a fizika világában. A szertár mellett műhelyt rendezett be, ahol együtt kísérletezett legérdeklődőbb diákjaival. Valószínűleg ő volt az országban az első, aki tanításában a tanulókísérletekre épített. Legjobb tanítványa Lénárd Fülöp volt. A középiskola elvégzése után Lénárd a bécsi egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Budapesten folytatta. Fizikát Eötvösnél, kémiát Than Károlynál hallgatott. Innen Heidelbergbe ment, 1886-ban Bunsennál doktorált. Életpályája további alakulásában középiskolai tanárának volt döntő szerepe. Amikor Klatt Virgil még Lénárd Fülöpöt tanította, színképelemzéssel foglalkozott. Lenard megragadta az alkalmat, hogy Bunsen, a színképelemzés feltalálója közelében maradhat, s elfogadta a Heidelbergben kínált tanársegédi állást: Egyébként jobban tudott németül, mint magyarul, ezért amikor 1888-ban lejárt a heidelbergi szerződése, s egy fiatal német professzor hívta maga mellé tanársegédnek, vele ment. A fiatal német professzor, a Lénárdnál csupán öt évvel idősebb Heinrich Hertz akkor lett Clausius utóda a bonni egyetemen. Hertz csupa olyasmivel foglalkozott, ami Lenardot érdekelte: sugárzásokat vizsgált, sokat kísérletezett, s a tapasztalatokat újszerűen értelmezte. Hertznek is jól jött az ambiciózus fiatal kutató nyitottsága, önállósága, kísérletező hajlama. 1889-ben, amikor Hertz Berlinben, a Német Tudományos Akadémián bemutatta nevezetes kísérleteit az elektromágneses hullámokkal, az Annalen der Physik und Chemie" c. lipcsei tudományos folyóiratban megjelent V. Klatt és Ph. Lenard közös cikke az alkáli földfémek szulfidjaiban foglalt réz, bizmut és mangán foszforeszcenciájáról. Miközben Hertz alapvető egyetemi tankönyvet írt a Maxwell-féle elektrodinamikáról, számos még megoldatlan kísérleti és elméleti eredményt vitatott meg Lenarddal. Lenard egész további tudományos pályájára feltöltődött ezekkel a problémákkal.

A fényelektromos hatást 1887-ben fedezte fel Hertz, Lenard pedig 1902-ben jutott el annak felismeréséhez, hogy a kilépő elektronok energiája csak a fény színétől függ. Nagy bosszúságára ezt Einstein tudta értelmezni.

1892-ben Hertz felfedezte, hogy a katódsugarak vékony szilárd anyagon is képesek áthatolni. Lenard 1893-ban kitalálta és megcsinálta az alumíniumablakkal ellátott kisülési csövet. Technológiai csúcsteljesítmény volt a 2,65 mikron vastag alumíniumlemezke előállítása s légmentes felerősítése a kisülési cső végére ragasztott, középen átfúrt fémkupakra.

Klatt Virgil Philipp Lenard

Philipp Lenard 1905-ben fizikai Nobel díjat kapott "a katódsugarakkal kapcsolatos munkásságáért." Einstein 1922-ben kapta meg a fizikai Nobel díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különösen tekintettel a fényelektromos hatás törvényének felfedezésére." Ezt nem tudta Lenard megbocsátani. A tudós tehetsége nála az éltanuló szakmai irigységével társult. Rögeszméjévé vált a fajtiszta német tudomány felsőbbrendűsége; saját igazi német mivoltát hangoztatva akkor támadta meg Einstein felfogását, amikor ez egyet jelentett Einstein személyének megtámadásával.

Trianon után a pozsonyi főreálból minden nyugdíj folyósítása nélkül elbocsátották az 1872 óta ott tanító, magát magyarnak valló Klatt Virgilt. Egykori tanítványa annak idején sajnos csak a fizikát tanulta meg tőle.

Egy csodálatos felfedezés

1896 január 5-én a fenti címmel jelent meg az első híradás a rejtélyes X-sugarakról. A felfedezés előzményei közvetlenül Lenard Fülöphöz kapcsolódnak. Szerkesztett ugyanis egy olyan kisülési csövet, melyhez külön másfél méteres üvegcsövet tudott csatlakoztatni. Ebbe akármilyen gázt tölthetett, s a gáz nyomását tág határokon belül tudta változtatni. A Lenard-ablakon át kilépő elektronsugár (katódsugár, Lenard sugár) hatását szinte tetszőleges körülmények között lehetett vizsgálni - ideális vadászterület minden kísérleti fizikus számára.

Würzburgban az egyetem rektora saját kísérletei számára kért és kapott Lenardtól egy 5 mikron vastag alumíniumablakot. A többit már saját üvegtechnikusa segítségével maga is el tudta készíteni. Mikor ér rá egy rektor saját tudományával foglalkozni? Éjszaka Conrad Röntgen (1845-1923) - mert ő volt a würzburgi rektor - 1895 őszén a Lenard-ablakon kilépő katódsugarak hatását akarta tanulmányozni. Zavarta azonban a kisülési csőből kilépő fény, ezért a csövet fekete papírral tekerte körül. Miközben a katódsugarat a csöppnyi Lenard-ablakra próbálta koncentrálni, feltűnt neki, hogy a kisülési cső mellett az asztalon heverő tárgyak némelyike - kristályok, fluoreszkáló anyaggal bevont ernyők egyike, másika halványan villog. Így kezdődött a felfedezés. A többi már tudatos kísértetezés volt: Röntgen lépésről lépésre haladt előre a katódsugárzás által kiváltott, ismeretlen "X" sugárzás vizsgálatában. Tőle tudjuk a pontos dátumot is: 1895 november 8-án éjjel látta meg először saját kezének átvilágított képét a laboratóriumban.

E csodálatos felfedezés magyarországi története akkor kezdődött, amikor Röntgen 1896 január 1-jén több külföldi barátjával közölte felfedezését, s újévi üdvözletként csatolta hozzá néhány elkészült felvételének másolatát. A prágai német egyetem fizikaprofesszora, E. Lecher, aki 1890-ben egy drótpár mentén haladó hullámokkal ismételte meg Hertz kísérleteit, megmutatta Röntgen képeit apjának, a bécsi Neue Freie Presse szerkesztőjének, ő pedig a lap január 5-i, vasárnapi számában tudatta a felfedezést az olvasókkal. Az újság következő vasárnapi számában már Ludvig Boltzmann (1844-1906) cikkét közölte Röntgen felfedezéséről. Itt, ebben a cikkben javasolta Boltzmann, hogy az új sugarakat felfedezőjükről Röntgensugaraknak kellene elnevezni. Boltzmann, miközben határozottan állást foglalt amellett, hogy az új sugarak lényegesen különböznek a katódsugaraktól, közölte Röntgennek azt a feltevését is, hogy ezek a sugarak talán az éternek régóta keresett longitudinális hullámai. Röntgen csak január végén akart felfedezéséről előadást tartani a saját egyetemén, de kísérleteit és következtetéseit előre leírta a würzburgi orvosfizikai társaság közleményeinek 1895. évi utolsó számában. A kis példányszámú, eldugott tudományos folyóiratra persze senki sem figyelt fel, amíg a bécsi újság világgá nem kürtölte a felfedezést.

Itthon Wartha Vince, a Természettudományi Közlöny akkori szerkesztője már az 1896 januári számban közölte a hírt Röntgen és Boltzmann hipotézisével együtt. A hazai szenzáció az volt, hogy ugyanennek a rövid cikknek a mellékleteként lehetett látni Eötvös Loránd jobb kezének átvilágított fényképét, mely már itt készült Budapesten, az egyetemen!

Január 16-án Klupathy Jenő a Fizikai Intézet nagyelőadójában számolt be a Röntgen-féle kísérletekről. Előadását demonstrációval kísérte s a már elkészült fényképekkel illusztrálta. A hiteles szöveg később megjelent a Mathematikai és Physikai Lapokban.

".... Az első hír után hozzáláttam Röntgen kísérleteinek ismétléséhez. A szálkeresztes Crookes csövet úgy állítottam a kazettába zárt érzékeny lemez elé mintegy 10 cm távolságra, hogy az a katódsugarak irányára merőleges Iegyen... A kísérleteket később erősebb árammal és a célnak elég jól megfelelő Puluj lámpával ismételtem. Ez a lámpa a Crookes-csőhöz teljesen hasonló, csakhogy erősen fluoreszkáló festékkel bevont lemez van benne a katódsugarak útjába helyezve... A zárt kazettára helyezett pénzdarabok, olló, kulcs stb. éles világos képe jelent meg a fényképező lemezen előhíváskor... Hogy nagyobb hatást érjek el, később megkíséreltem az olajos transzformátor segítségével a kisüléseket feltranszformálni, mint a Tesla-kísérleteknél. Ily módon óriási mértékben növekszik a hatás, úgyhogy 3-4 perc alatt oly erős képeket kaptam, mint előbb 15-20 percnyi exponálás után... Kezemet a zárt kazettára helyezve felülről 10 cm távolságban Puluj-lámpával megvilágítottam. Az exponálás időtartama 3/4 óra..."

Ugyanezen a napon, január 16-án közölte a Pester Lloyd (németül) Röntgen eredeti tudományos közleményét. A cikket "Egy új sugárnemről" címmel Csemez József (1855-1929) fizikatanár fordította le a Mathematikai és Physikai Lapok számára, két másik közleménnyel együtt.

Beszálltak a versenybe a vidéki kísérletező tudós tanárok is.

Szegeden Homor Istvánt egy volt tanítványa értesítette levélben Röntgen felfedezéséről, s ő már január 18-án előállította az X-sugarakat a főreál fizikai szertárában. Egy hónap múlva pedig a városháza közgyűlési termében kápráztatta el a szegedieket. Egy átvilágított kézről készült fénykép az iskola 1896. évi értesítőjében is megjelent.

Januárban ismételte meg Röntgen kísérleteit Herényben Gothard Jenő, saját meglévő berendezésével. A csövek a spektralfotográfiai munkákhoz készültek Kiss Károly üvegtechnikai műhelyében, Budapesten. A Ruhmkorff készülék Max Kohl chemitzi mechanikusnál készült, s az MTA ajándéka volt. Higanymegszakítóval normál atmoszférán 25 cm-es szikrát tudott adni. Működtetéséhez Schenek-Farbaky-féle akkumulátorokat használt Gothard Jenő.

Párizsban, az Akadémián január 20-án jelentette be Röntgen felfedezését és mutatta be a Röntgen által készített fotókat Henry Poincare (1854-1912), a Magyarországon is legjobban respektált francia tudós. Maga Röntgen csak január 23-án tartotta meg bemutató előadását Würzburgban.

Februárban már hazánkban is több helyen tartottak ismeretterjesztő előadásokat a röntgen-sugárzásról. Kolozsváron az egyetemen Abt Antal előadásához előadásához Pfeiffer Péter demonstrált, a katholikus főgimnáziumban pedig Lóky Béla (1872-1946) tanár úr szombat délutánonként VII. és VIII. osztályos tanítványaival közösen készített röntgen-felvételeket (kulcsról, kézről, békáról, halról...) A röntgenezés orvosi felhasználása az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt. Klupathy már első kísérleteinél Hőgyes Endrével (1847-1906) működött együtt. Először csak hullákat röntgeneztek, azután már élő betegeket is. Különösen csonttörések kezelésénél alkalmazták sikeresen a röntgen-átvilágítást. Sok múlt azon, sikerül-e nagy méretű, intenzíven fluoreszkáló képernyőt előállítani. A leggyakrabban használt "foszfor" a barium-platino-cianür Pt(CN)4BaH4H2O volt. Jól jött, hogy Pozsonyban Klatt Virgil fotolumineszcencia kísérleteihez kalcium-, stroncium- és bariumfoszforokat kísérletezett ki. A három "pozsonyi foszfor" keresett cikk lett az egés zországban. Eötvös Loránd keze; röntgen-felvétel

Pozsonyban Klatt Virgil ingyen bocsátotta ezeket a katolikus gimnázium fizikusainak rendelkezésére. Polikeit Károly igazgató (1849-1921) Klatt Virgil egyetemista társa volt Bécsben, a fő fizikatanár, Dohnányi Frigyes (1843-1909) pedig jó kísérletező hírében álló közös barátjuk volt. (Dohnányit sokan ismerték és szerették a városban; éneket és gyorsírást is tanított, mindkettővel sok hívet szerzett magának. Az ő fia volt Dohnányi Ernő.) Jó kapcsolata volt a pozsonyi kórház orvosaival, és elhatározta, hogy az iskola fizikaszertárában röntgen-laboratóriumot rendez be a kórház számára. Az 1897/98-as tanévben elkészült laborban Dohnányi tíz éven keresztül röntgenezte a betegeket. Halála után fiatal kollégája, Klatt Virgil fia vette át tőle ezt a munkát. Klatt Román (1879-1964) apjához hasonló tehetséges fizikatanárként indult, de ő is elszenvedte a világháború utáni idők megpróbáltatásait, 1945-ben többet, mint 1919-ben.

Röntgen csodálatos felfedezésének legeredetibb hasznosítója Magyarországon a nagyváradi premontrei főgimnázium fizikatanára: Károly Iréneusz József (1854-1929) volt. Történetét Heinrich László dolgozta fel "Károly József Irén, nagyváradi fizikus" c. könyvében, mely 1985-ben jelent meg a romániai Kriterion kiadónál, magyar nyelven. Károly Ireneusz József

Károly József előbb piarista volt, majd 1875-től lett premontrei szerzetes, akkor vette fel az Ireneusz rendi nevet. Kolozsváron szerzett bölcsészetből és fizikából tanári oklevelet, majd filozófiai doktori címet. 1880 óta tanított a nagyváradi premontrei gimnáziumban, 1890-től pedig a nagyváradi jogakadémián is. Nagy hatással volt rá az 1895-ös továbbképzés. Hazajőve elhatározta, hogy fizikai kutatásokat fog végezni, s a fizika oktatását Nagyváradon a lehető legmagasabb szintre fogja fejleszteni. Kapóra jött számára Röntgen felfedezése, úgy érezte, hogy most tehet valamit.

Először is gyűjtést rendezett a városban egy nagy röntgenberendezés megvásárlására. Több mint 1000 forint gyűlt össze, akkor saját költségén elindult Németországba, hogy személyesen válassza ki a megvásárlandó eszközöket. Járt Röntgennél Würzburgban, a Leybold cégnél Kölnben, számos kiállítást látogatott végig és bevásárolt. Nemcsak kisülési csöveket és fluoreszkáló ernyőket rendelt, de Chemnitzben Kohltól egy óriás szikrainduktort is, mely 50 cm-es távolságot is át tudott ütni normál nyomású levegőben. Amikor a tulajdonos megtudta, hogy a pénz gyűjtésből származik, s Károly elmondta, hogy milyen tervei vannak a felhasználásra, még engedményt is kapott.

A nagyváradi röntgen-laboratórium 1896 december 12-én kezdte meg működését. Mivel a berendezés 1580 forintba került, Károly a hiányzó összeg előteremtésére hét, kísérletekkel egybekötött, beléptidíjas előadást tartott. Ezután megkezdődött a laboratórium működtetése. Az orvosok messze földről küldték hozzá a betegeket átvilágításra. A vizsgálat ingyenes volt, még az átvilágításról készített fényképeket is ingyen kapták a betegek. Ehhez, s a közben szükségessé váló fejlesztés anyagi fedezetét Károly belépődíjas előadások tartásával szerezte meg. Előadásai egyre népszerűbbek lettek Nagyváradon. Később drótnélküli rádiózással is kísérletezett. Saját építésű kohérerjével kiválóan tudta észlelni a szikratávíró jeleit. Az 1900/1901 tanévben készített drótnélküli távíróját Calderoni és Társa forgalmazta, s vitte el a londoni tanszerkiállításra 1908-ban. Ott nemzetközi elismerést aratott.

Kolozsvárott az egyetemen mint magántanár tartott előadásokat, a szükséges kísérleti eszközöket nagyváradi iskolai fizika szertárától kölcsönözte az előadáshoz.

Nagyvárad fejlesztéséért mindent megtett. A Mathematikai és Physikai Társulatban ismerkedett meg Hoór Tempis Mór (1867-1944) Ganz-gyári mérnökkel. Elhívta Nagyváradra, megterveztette vele a város villanyvilágítási hálózatát. 1903-ban már az utcákon és a házakban is villanylámpák égtek, 1906-ban megindult Nagyváradon a villamos vasút. A "kerek, keményfejű premontrei pap" - ahogy őt Dutka Ákos jellemezte - elindította Nagyváradot Európa felé. Bebizonyította a vidéki város lakóinak, hogy a tudomány csodákra képes, ők pedig képesek előnyre szert tenni abból, hogy felfedezik és használják a tudomány eredményeit.

Ennek belátása Magyarországon akkor is felért, és ma is felér egy csodálatos felfedezéssel.

Zemplén Győző

Simonyi Károly a fizika négy aranyévének nevezi az 1895-ös, 1896-os, 1897-es és 1898-as éveket "A fizika kultúrtörténete" lapjain. "1895-ben Röntgen felfedezi a róla elnevezett sugarakat, 1896-ban Becquerel a radioaktivitást, 1897 az elektron felfedezésének éve, 1898-ban pedig a Curie házaspár felfedezi a rádiumot". Zemplén Győző

Az atomfizika hajnalát jelzik ezek a felfedezések. Közülük Röntgen látványos felfedezésének volt a legnagyobb visszhangja az egész világon - láttuk, hazánkban is. Becquerel felfedezésének jelentőségét sokkal kevésbé ismerte fel a tudományos közvélemény, nem csodálkozhatunk hát, ha Magyarországon se rohant minden fizikus, hogy a Becquerel-sugarakkal kísérletezzen. Pedig többen is ott voltak a "tűz" közelében: Hasonló eset már a röntgen-sugárzással is megtörtént: többen észlelték e sugárzás jelenlétét - fátyolosak lettek azok a fotólemezek, melyek a kisülési kísérletek alatt, az asztalfiókban voltak - mégse figyeltek fel rá, nem vették "észre", megelégedtek azzal, hogy áttették máshová a lemezeket. Egy problémával kevesebb lett, és persze egy felfedezéssel is.

Becquerel jelen volt Párizsban az Akadémián, amikor Poincaré ismertette Röntgen felfedezését.
"- Honnan lépnek ki az X sugarak?"
- kérdezte.
"- Röntgen szerint a kisülési cső falának arról a részéről, ahol az üveg a legjobban fluoreszkál"
- válaszolta Poincaré.

Ettől kezdve Becquerel a fluoreszcencia és a röntgen-sugárzás közös okát kutatta. Ha a kisülési csőben az ok a katódsugárzás - hátha elég a napfény is a fluoreszkálás és az X-sugárzás együttes kiváltásához! Fényre fluoreszkáló anyagokkal kezdett kísérletezni. A fluoreszcens kristályt egy fekete papírba csomagolt fotólemezre helyezte, s kitette a napra. A kristály fluoreszkált, a lemezen pedig előhívás után felsejlett a kristály nyoma! Ismerjük a történet folytatását is: néhány napig borús idő volt, s a következő kísérlethez előkészített fluoreszcens kristály az asztalfiókban pihent a becsomagolt fotólemezen. Becquerel mégis előhívta a lemezt, s megdöbbenve fedezte fel a rajta volt kristály - bizonyos uránsó - kontrasztos sziluettjét.

Hazánkban először Tangl Károly ismertette a Mathematikai és Physikai Lapokban Becquerel felfedezését "Láthatatlan sugarak" címmel, még 1896-ban. Ezt írta: "Ch-Henry (Comptes Rendus CXXII. 312-314. 1) azt találta, hogy a cink-szulfid foszforeszkálás közben olyan sugarakat bocsát ki, melyek a közönséges fényre átlátszatlan testeken áthatolnak, s fotografiai hatást fejtenek ki. Niewenglowski ugyanezt tapasztalta a kalcium-szulfidra vonatkozólag. Becquerel kiderítette, hogy sok más foszforeszkáló anyag is, különösen azonban az uránsók mutatják az említett sajátságokat... H. Becquerel kísérletei közben véletlen által az uranil-só ama érdekes sajátságára bukkant, hogy láthatatlan sugarakat bocsát ki akkor is, miután a látható foszforeszcencia már megszűnt... Szerző a jelenséget láthatatlan foszforeszkálásnak tartja, mely a láthatóval nincs benső kapcsolatban." A 27 éves Tangl Károly figyelmét talán éppen Eötvös vagy Bartoniek vagy Klupathy hívta fel a Francia Tudományos Akadémia folyóiratában Becquerel cikkére. Megelégedett azonban az ismertetéssel. Úgy tűnik, hogy sem neki, sem másnak nem jutott eszébe ezt a témát itthon kutatni.

A következő ismertetés négy évvel később, 1900-ban jelent meg a Mathematikai és Physikai Lapokban. Ez is irodalmi összefoglaló addigi eredményekről. Szerzője Szekeres Kálmán, a budai főreál igazgatója. Részletesen beszámolt nemcsak Curie-ék, ill. Becquerel különböző kísérleteiről, hanem sok más kísérleti fizikus, köztük Rutherford eredményeiről is: "Rutherford azt következtette, hogy az urán-sugarak két különböző részből vannak összetéve: egy könnyen elnyelhető részből, az -sugarakból, és egy áthatóbb részből, -sugarakból..."

Azok a magyar kutatók, akik kedvet kaptak a radioaktív sugarakkal való kísérletezésre, egyenesen Párizsba mentek. Itthon nem folyt ilyen kutatás, de Curie-ék közelében sok szép eredmény született.

A századfordulóra megsokasodtak Európában a kutatási centrumok, jól érvényesült a tudomány nemzetközi jellege. Nőtt a tudományos műhelyek száma. A fiatal tudós szabadon utazhatott, tanulhatott. Azután - ha akart, maradt, ha akart hazajött. Szilárd Béla (1884-1926) például többet volt Franciaországban, mint itthon. A Curie-laborban vegyészként dolgozott. 1907-ben ismertetett a Mathematikai és Physikai Lapokban egy egyszerű eljárást a radioaktivitás mérésére.

Madame Curie igazi hazai népszerűsítője, könyvének magyar fordítója azonban Zemplén Győző volt. Zemplén Győzőre már Eötvös kollégista korában felfigyelt a Kollégium kurátora, Eötvös Loránd. Érdekes doktori témát adott neki: a gázok belső súrlódásának mérését, melyhez az eszközt is Zemplénnek kellett megterveznie. Az eszköz egy torziós inga lett, a módszer pedig hasonló ahhoz, ahogy Maxwell is mérte a gázok belső súrlódását. Eötvös intézetében a torziós ingával folyó mérésnek már tízéves hagyománya volt, Zemplén a mérés kiértékelésében is jeleskedett. Eötvös maga mellé vette, majd továbbképzésre küldte Göttingába. Zemplén itt ismerkedett meg Felix Kleinnel. A hidrodinamika nemlineáris jelenségeinek tárgyalásába ásta bele magát Klein mellett, aki meg is kérte, hogy az általa szerkesztett nagy Enciklopédiába dolgozza fel ezt a témakört. Nemcsak saját karrierje, de a magyar tudomány jóhíre szempontjából is értékes megbízás volt ez. Eötvös büszke is volt "a kis Zemplén"-re. Ő pedig hazajött, majd ifjú nejével és Eötvös Loránd újabb ösztöndíjával Párizsba ment még egy évre. Itt ismerkedett meg Curie-ékkel, itt fordította le Sklodowska-Curie "Radioaktív anyagokra vonatkozó vizsgálatok" c. könyvét. A magyar olvasók ebből ismerkedhettek meg 1904-ben és 1905-ben a radioaktív kutatások legújabb eredményeivel.

Saját megkezdett kutatásait nem hagyta abba Zemplén Győző, továbbra is a folytonos közegekben fellépő lökéshullámok foglalkoztatták. Megállapította, hogy ezek csak kompressziós hullámok lehetnek ezt azóta Zemplén-tételként tartja számon a tudomány - majd eredményét igyekezett a fizika más ágaiban is gyümölcsöztetni. Megkockáztatta azt a feltevést, hogy a röntgen-sugárzás is lökéshullám, amely az éterben, az elektromágneses térben terjed. (Ne felejtsük el, hogy Laue brilliáns ötlete előtt a röntgensugárzás hullámhosszát nem tudták megmérni!)

Henry Poincaré mondta J.C. Maxwellről 1897-ben, a tiszta analízis és a matematikai fizika kapcsolatáról tartott előadása során: - "Maxwell talán nem volt ügyes az analízisben, ez az ügyesség csak felesleges teher lett volna, mely akadályozta volna kutatásaiban. Ellenben a legmagasabb fokon volt kifejlődve benne a matematikai analógiák érzéke. Ezért alkothatott nagyot a matematikai fizikában." (Poincaré előadását Beke Manó fordította le a Mathematikai és Physikai Lapok számára. )

Az Einteinnel egyidős Zemplén a magyar elméleti fizika nagy ígéreteként látott hozzá a hazai fizikai kutatások felgyorsításához több olyan területen, melyekre nem terjedt ki Eötvös Loránd és Fröhlich Izidor figyelme. Akár szimbólum értékű is lehet, hogy Fröhlich Kelvin rajongója volt, az ő felfogását tartotta követendőnek, Zemplén viszont Maxwell elméletét igyekezett meghonosítani. (Még egy érdekes párhuzam: Hertz Helmholtz ösztönzésére, Zemplén Eötvös ösztönzésére kezdett foglalkozni egy-egy Maxwell által kutatott problémával. Helmholtz és Eötvös több-kevesebb fenntartással, Hertz és Zemplén viszont már egyértelmű lelkesedéssel fordult Maxwell munkássága felé. Zemplén már a 20. század fizikusa volt.

Farkas Gyula

A múlt század utolsó évtizedében az elméleti fizika számottevő hazai eredményei Kolozsvárott születtek és Farkas Gyula (1847-1930) nevéhez fűződnek. Az ő érdeklődése kezdetben megoszlott a zene, a matematika és a természettan között; a nyolcvanas években főleg matematikai tárgyú tanulmányokat publikált a Francia Akadémia tekintélyes Comptes Rendus-jében. Kutatásaihoz a Batthyány-család gondoskodott nyugodt anyagi háttérről: amíg a három Batthyány gyerek gimnáziumba járt, Farkas Gyula volt a nevelőjük. Eljutott Franciaországba is, ahol híres francia matematikusokkal ismerkedett meg. 1887-ben került Kolozsvárra, itt először Fabinyi Rudolf (1849-1920) kémiai vizsgálatai adtak számára is kutatási témát. A periódusos rendszerrel foglalkozó cikkében már 1887-ben felvetette, hogy a periódusos rendszer ugyanazon helyén kissé különböző atomsúlyú elemek is lehetnek, s talán ez az oka annak, hogy atomsúlyok nem egész számok. A fizikában Bohr ötlete nyomán Soddy vezette be az izotóp elemek fogalmát - negyed századdal később. Farkas Gyula ötletét Kolozsvárott, magyar nyelven, a Vegytani Lapokban publikálta. Farkas Gyula

A 90-es években tevékenyen bekapcsolódott a Mathematikai és Physikai Társulat életébe. Ő képviselte a magyar fizikusokat Olaszországban a Galilei-ünnepségeken. 1894-től kezdve ő szervezte meg Kolozsvárott az Eötvös-versenyt.

1895-ben a Mathematikai és Physikai Lapokban közölte "A Carnot-Clausius féle tétel egyszerűsített levezetése" c. cikkét, melyben határozottan kimondta a reverzibilis termodinamika második főtételét, az adiabatikus elérhetetlenség elvét. Ezt az elvet Caratheodory fogalmazta meg újra, 14 évvel később. A világ Caratheodory-elvként ismeri, mi magyarok Bródy Imre (1891-1944), Ortvay Rudolf (1885-1945), és Fényes Imre (1917-1977) nyomán Farkas-Caratheodory elvnek nevezzük. Pedig Farkas Gyula ezt az eredményét németül is publikálta a "Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn" 1895-ös kötetében, s ez a cikk néhány más cikkel együtt el is jutott néhány jónevű német fizikus kezébe. 1896-ban jelent meg Waldemar Voigt (1850-1919) göttingai egyetemi tanár, elméleti fizikus "Mathematische Physik" c. könyvének második kötete. Ennek előszavában és függelékében a Magyarországon is nagyra becsült Voigt elismerően nyilatkozott Farkas Gyula hidrodinamikai és termodinamikai munkásságáról.

Ezután lett Farkas Gyula a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, ajánlói Fröhlich Izidor és Réthy Mór voltak. Székfoglalóját a Maxwell-elmélet némely következményéről (magneto-optikai jelenségek, optikai aktivitás) és lehetséges általánosításáról tartotta 1898-ban.

Általában a fenomenológiai elméletek híve volt a fizikában. Kiváló matematikai felkészültséggel, könnyedén tájékozódott a bonyolult elméletek között. Kedvenc matematikai területe volt a komplex függvénytan és a lineáris egyenlőtlenségek világa. Ez utóbbihoz kapcsolódóan foglalkozott a fizika variációs elveivel. Vizsgálatainak középpontjába a Fourier-elvet állította, mely lényegében a virtuális munka elvének kimondása olyan esetre, amikor a kényszerfeltételek független egyenlőtlenségekként fogalmazhatók meg.

Farkas Gyula eddig még nem eléggé méltányolt érdeme az is, hogy rendkívül jó érzékkel választotta ki és vette maga mellé Kolozsváron azokat a tehetséges fiatalokat, akik később a világhírű magyar analíziskutatás elindítói lettek. Mint az egyetem rektora, illetve a matematikai és fizikai kar dékánja szerzett megbecsülést tudományának a tanítványok szemében, s az egyetemnek a külföldön dolgozó tudósok szemében. Schlesinger Lajos (1864-1933) és Fejér Lipót (1880-1959) dolgoztak mellette Kolozsváron, őket 1911-ben váltotta fel Riesz Frigyes (1880-1956) majd egy év múlva Haar Alfréd (1885-1933).

Réthy Mórral és Schlesinger Lajossal együtt kiemelkedő szerepet vállalt a két Bolyai tudományos eredményeinek megőrzésében. Réthy és Schlesinger Bolyai János munkásságát kutatta, Farkas Gyula pedig Bolyai Farkasét. A két Bolyai közös sírba temetésekor s a síremlék felavatásakor az Akadémia képviseletében Farkas Gyula méltatta a "mélységekben fürkésző apa és messzeségekbe ellátó fia" érdemeit.

Az ő tanítványa volt Kolozsváron Ortvay Rudolf, Gyulai Zoltán (1887-1968), s a hozzá hasonlóan zenei érdeklődésű Kacsóh Pongrác (1873-1923) is, aki 1894-ben "physicus"-ként írta alá az Eötvösnek szóló társulati üdvözletet, később mégis zeneszerzőként írta be a nevét a magyar kultúra történetébe.

"Nemcsak kiváló kutató és a legnemesebb értelemben vett tanár volt, hanem kiváló egyéniség is, kinek mindig feltétlenül tiszta és nemes intenciója egész környezetére vezérlő és nemesítő hatást gyakorolt"- írta Farkas Gyuláról Ortvay Rudolf, az egykori tanítvány. Majd néhány oldallal később így folytatta: "Külön ki kell emelni Farkas Gyula egyetemi előadásait, melyeket gondos kidolgozásban litografálva közrebocsájtott... Fogalmazásuk igen gondos és tömör, nem lehet egy szót elvenni, mely fölösleges volna. Ezért nem képeznek könnyű olvasmányt, és alig alkalmasak egy kezdő hallgató bevezetésére a tudományba..."

Ez a tömör stílus jellemezte Farkas Gyula publikációit is, s talán ez is okozhatta, hogy a benne foglalt súlyos mondanivaló elkerülte a hozzáértő olvasók figyelmét. Tény, hogy nem volt olyan visszhangja, mint amilyet megérdemelt volna.

A magyar fizika történetét kutatva több esetben találkozhatunk azzal a - nevezzük így: - "Jedlik-jelenséggel", hogy valamilyen tudományos szempontból nemzetközi jelentőségű eredmény itthon hamarabb megszületett, mint külföldön, mégsem került be a tudományos köztudatba. Ennek okait hajlamosak vagyunk a hazai tudomány elszigeteltségében keresni. Tudta ezt Eötvös is, igyekezett is változtatni rajta. De talán nem az egyetlen ok, s talán nem is a legfontosabb. A tudományos felfedezések természete, hogy nem előzmények nélkül jönnek létre. ("Óriások vállain álltam" - mondta Newton.) A tudomány fejlődése során az új ismeretek, az új felfedezések elhomályosítják a régit, a fényes eredmények mellett gyorsan elhalványul az odavezető út. Egyáltalán nem biztos, hogy csak egy út volt. Olykor a felfedezés ismeretében világosodik meg a legegyszerűbb út, ez bekerül az oktatásba, a tudományos ismeretterjesztésbe, a többi elfelejtődik.

Más a helyzet akkor, ha értékelni akarjuk egy tudós teljesítményét. Ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy ismernénk kora tudományos közfelfogását, az új eredmény megszületésének előzményeit és körülményeit. A tudománytörténet kutatója olykor elszomorodva konstatálja az utókor "szelektív memóriáját", s megpróbál néhány esetben utólag igazságot szolgáltatni. Az pedig természetes, hogy elsősorban saját nemzetének elfelejtett tudósai és tudományos eredményei iránt érez felelősséget.

Kövesligethy Radó

Kövesligethy Radó

A "Jedlik jelenség" egyáltalán nem tipikusan magyar jelenség, de a magyar tudománytörténet-írás feladata a magyar vonatkozások feltárása. Ami a múlt századi fizikát illeti, Jedlik Ányosra Eötvös Loránd, Farkas Gyulára Ortvay Rudolf hívta fel a közfigyelmet, nem véletlen, hogy éppen az a két fizikus, akinek kora hazai tudományos életének megszervezésében elévülhetetlen érdemei vannak. A fizika társtudományait: a csillagászatot, a meteorológiát, a geofizikát illetően azonban vannak még a magyar fizika történetének feltáratlan területei. Egyetlen tudóst emeljünk most ki a feledés homályából, annak okán is, hogy több mint másfél évtizeden át ő volt a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus titkára, a Lapok fizikus szerkesztője.

Kövesligethy Radó (1862-1934) Pozsonyban járt középiskolába, mint Lenard Fülöp. Lenard a főreálban, Kövesligethy a katolikus főgimnáziumban tanult; Lenardnak Klatt Virgil, Kövesligethynek Dohnányi Frigyes (1843-1909) volt az a tanára, aki jelentős befolyást gyakorolt természettudományos érdeklődésére. Dohnányi matematikát, zenét és gyorsírást tanított, Kövesligethy nemcsak a legképzettebb matematikus, de a legjobb gyorsíró lett az iskolában. A nyelvek érdekelték, jó érzékkel és gyorsan tanulta őket. Mégis, középiskolás korától fogva csillagász szeretett volna lenni. 1881 és 1884 között járt Bécsben egyetemre, itt védte meg doktori disszertációját 1884-ben a spektralanalízis témaköréből. Fontos az időpont és a témaválasztás. A doktori disszertáció egyik opponense a bécsi egyetemen Joseph Stefan (1835-1893) volt, aki 1879-ben Tyndall méréseit elemezve felfedezte a hőmérsékleti sugárzás T4-es törvényét. Ennek elméleti magyarázatát adta meg 1884-ben (ugyanabban az évben, amikor Kövesligethy megírta a doktori disszertációját) Ludwig Boltzmann (1844-1906), azóta nevezik ezt a törvényt Stefan-Boltzmann törvénynek.

Egyetemi tanulmányai közben Kövesligethy dolgozott a bécsi csillagvizsgálóban, nyaranként pedig obszervátor volt Ógyallán, Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) csillagdájában, mely Magyarország legjobban felszerelt obszervatóriuma volt. Asztrofotometriai és asztrospektroszkópiai vizsgálatokat végzett. Valószínűleg az itt szerzett gyakorlati tapasztalatok, a csillagok emissziós spektrumára nyert bőséges empirikus anyag adta számára azokat az intuíciókat, melyeket doktori disszertációjában igyekezett elméletileg alátámasztani. Ezek közül legfontosabb annak megsejtése volt, hogy a Kirchhoff által definiált abszolút fekete test emissziós spektrumában a legnagyobb intenzitású hullámhossz "visszás arányban áll a hőmérséklettel." Az idézett megfogalmazás Kövesligethy dolgozatának magyar változatából való, melyet 1885 októberében mutatott be a Magyar Tudományos Akadémián Konkoly-Thege Miklós. Akkor már nála dolgozott Kövesligethy Ógyallán. A disszertáció kibővítve, könyvalakban 1890-ben jelent meg Halleban, német nyelven. Még három év telt el, mire megjelent Wilhelm Wien (1864-1928) termodinamikai gondolatmenete arról, hogy az abszolút fekete test emissziós spektrumában a v frevenciának és a T abszolút hőmérsékletnek

v3F (v/T)

alakban kell megjelennie. Az F függvény alakja még határozatlan volt, de Wiennek már fentiekből is sikerült levezetnie mind a Stefan-Boltzmann törvényt, mind a maximális intenzitású hullámhossz és az abszolút hőmérséklet közti fordított arányosságot. Ez utóbbit azóta Wien törvénynek hívják. 1911-ben Wien Nobel-díjat kapott "a hősugárzásra vonatkozó törvény felfedezéséért."

Wien megpróbálta a F (v/T) függvény konkrét alakját is elméleti úton meghatározni. 1896-ban az alábbi eredményre jutott:

av3exp(-bv/T) (1)

Amikor ezt összevetették a mérési eredményekkel, kiderült, hogy csak nagy frekvenciákra jó.

Lord Rayleigh (1842-1919) és ifjú tanítványa, James Jeans (1877-1946) csak 1900 nyarán publikáltak egy olyan képletet, mely Wien eredeti kritériumának is megfelelt, és alacsony frekvenciákra jól egyezett a mérési eredményekkel. Eszerint az emisszió frekvencia és hőmérsékletfüggése

v2T = v3(v/T)-1 (2)

alakú. Mint tudjuk ez nagy frekvencián használhatatlan. Mind (1), mind (2) monoton függvénye a frekvenciának, már csak ezért sem lehetnek univerzálisan jók.

Ezek után vezette le Planck azt a képletet, amely (1)-et és (2)-t határesetként tartalmazta, s mint tudjuk, a teljes spektrumon jó egyezésben volt a mérési eredményekkel. A lényeges faktor:

Planck levezetéséhez az energia kvantumosságát tételezte fel, s ezzel megtette az első lépést a XX. század fizikája, a kvantumfizika útján.

Mindezt azért elevenítettük fel, hogy megfelelően értékelhessük Kövesligethy képletét, melyet 1884-ben, 22 éves korában vezetett le. Kövesligethy izotermája egy maximummal rendelkező, kis hullámhosszakra -tel, nagy hullámhosszokra -nal zérushoz tartó racionális törtfüggvény. Érdekes tulajdonsága, hogy az azonos intenzitású a és hullámhosszak szorzata mindig ugyannyinak adódik, ez éppen a maximális intenzitású .~ négyzete. A Planck-képletet elég széles tartományban jól közelíti Kövesligethy képlete. Vajon milyen elméleti megfontolásokkal jutott el hozzá?

Alapfeltevése az volt, hogy az anyag részecskékből - akkori kifejezéssel: "tömecsekből" - áll. A tömecsek rezgését veszi át az éter; Kövesligethy az étert is részecskékből állónak képzelte el, csak az éter-részecskék tömege sokkal kisebb volt az anyag részecskéinek tömegénél. (Boldog 19. század! Amikor még nem kellett egy "üregben lévő sugárzásról" s más érthetetlen dolgokról beszélni a mindenki számára könnyen elképzelhető éter hullámzása helyett!)

Kövesligethy a bécsi egyetemről nem fogadta el a potsdami csillagvizsgáló igazgatójának meghívását. Konkoly-Thege hívását fogadta el Ógyallára, majd amikor Konkoly-Thege a budapesti meteorológiai intézet igazgatója lett, feljött vele a fővárosba. Innen az egyetemre ment át, Eötvös egyik belső munkatársa lett, 1895-től levelező tag a Magyar Tudományos Akadémián.

Csillagászati kongresszus Budapesten

Konkoly-Thege Miklós

1898-ban Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) szervezte meg az Astronomische Gesellschaft kongresszusát Budapesten. Ez az Európa legjobb csillagászait tömörítő egyesület 1863-ban alakult Heidelbergben, s azóta két évenként más-más városban tartotta kongressusát. Budapestre mintegy húsz európai városból jöttek küldöttek, az üléseket a Magyar Tudományos Akadémián tartották.

Wlassics Gyula (1852-1937) kultuszminiszter nyitotta meg a konferenciát. Francia nyelven elmondott beszédében ünnepélyesen bejelentette, hogy Konkoly-Thege felajánlására az állam átveszi tőle ógyallai obszervatóriumát, s így a megszűnt budapesti, gellérthegyi csillagvizsgáló helyett újra lesz állami csillagvizsgáló az országban. Ezzel Konkoly-Thege régi kívánsága teljesült, így akarta biztosítani, hogy az obszervatórium az ő halála után is fennmaradjon és szolgálja a magyar tudományt.

A szombati megnyitó után vasárnap Ógyallára kirándultak a konferencia résztvevői. "Vendégeinket szerfelett meglepte az obszervatórium valóban dús berendezése, amelynek igen sok műszere, pl. spektroszkópok, sőt egy nagy refraktor is az ógyallai műhelyben készült" - tudósított az egykorú krónikás, Kövesligethy Radó. A konferencián ő volt az egyik magyar előadó, előadásának témája a spektrálanalízis, az emissziófüggvény levezetése volt. Saját, több mint tíz évvel azelőtt talált képletét igyekezett megalapozni, csakhogy most már nemcsak mechanikai elvek, hanem a termodinamika főtételeinek felhasználásával: "A test által emittált összes energia az entrópia egy kifejthető függvénye."

Ógyallai
csillagvizsgáló

A második magyar előadó egy kalocsai jezsuita páter volt: Fényi Gyula (1845-1927), aki latin nyelven megtartott előadásában a kalocsai Haynald-obszervatóriumban sok éve folyó protuberancia-vizsgálatok eredményeit ismertette. Haynald Lajos (1816-1891) kalocsai érsek, maga is amatőr természetbúvár, Konkoly-Thege tanácsára szerelt fel egy csillagvizsgálót Kalocsán.

Ahogyan az Eötvös közelébe került kutatók előbb-utóbb Eötvös karizmatikus személyiségének hatása alá kerültek, hasonló szuggesztív hatása lehetett környezetére Konkoly-Thegének. Kövesligethy Radó vagy Haynald Lajos példáján kívül érdemes itt megemlíteni Gothard Jenőt (1857-1909) is, aki Konkoly-Thege rábeszélésére saját obszervatóriumot épített Herényben. Legnagyobb felfedezése: ő mutatta ki először fotográfiai úton a Lyra gyűrűs ködének centrális csillagát 1886-ban. Értékesek az üstökösök és az üstökösszínképek fényképezéseiben elért eredményei. Közben egyik tervezője volt az 1895-ben Ikervár mellett átadott vízierőműnek és a Herényt Ógyallával összekötő telefonvonalnak.

Eötvös gravitációs, Konkoly-Thege csillagászati kutatásaihoz nagy leleménnyel tervezett egyre finomabb mérőeszközöket. Mindketten a magyar tudomány felvirágoztatását tűzték ki célul, vagyonukat, karrierjüket ennek szolgálatába állították. Voltak eltérő tulajdonságaik is:

Eötvös inkább visszahúzódó, csak szűk baráti társaságban feloldódó személyiség volt, Konkoly-Thege ellenállhatatlan dinamikájú, mindig nagy társaságban mozgó, extrovertált alkat. Valószínűleg e személyiségbeli különbségekkel magyarázható, hogy kevéssé keresték és találták meg egymás társaságát. Kövesligethy volt szinte az egyetlen, aki mindkettőjükkel egyszerre tudott jóban lenni. Mindketten akceptálták Kövesligethy kiegyensúlyozottságát, matematikai és nyelvi sokoldalúságát. Nem kevésbé azt, hogy Kövesligthy a földrengések kutatásával kezdett foglalkozni: ennek mind a gravitációhoz (Eötvös), mind a meteorológiához-csillagászathoz (Konkoly-Thege) volt köze. A felnövő ifjú matematikusok is szívesen dolgoztak Kövesligethy közelében. Amikor aligazgató lett Ógyallán, itt alkalmazta Fejér Lipótot, Egerváry Jenőt, majd az általa alapított Földrengési Számoló Intézetben Jordán Károlyt.

Harkányi Béla Kövesligethy legkedvesebb tanítványa, később barátja Harkányi Béla (1869-1932) lett. Őt indította el a kedvenc téma, a hőmérsékleti sugárzás spektrális-eloszlásának kutatása felé. Úgy gondolta, hogy az általa megkezdett munkát Harkányinak sikerül majd befejeznie. A sok külhoni egyetemen megfordult s ezért jó személyes kapcsolatokkal rendelkező Harkányi az elsők között volt, akik tudomást szereztek Planck új korszakot nyitó munkájáról. 1902-ben neki sikerült a Planck-törvény alkalmazásával reális értékeket kapnia hat különböző csillag felszíni hőmérsékletére. Németül publikált eredményei mind a csillagászok, mind a fizikusok körében élénk visszhangra találtak, nevét ma is idézik az asztrofizika megalapozását tárgyaló tankönyvek. A tanítvány túlnőtt mesterén, s a mester azért még csak nem is haragudott, hanem barátjává fogadta őt.

Ezredév

Az 1896-os Millennium (jelentése: ezredév) az ezer év előtti honfoglalás évfordulója volt. Megünneplésére már évek óta készült az ország. - Erre az évfordulóra készült el a történelmi Magyarország területén mintegy 400 népiskola és 60 középiskola új épülete. Lelkes igazgatók és tanárok kutatták fel és írták meg iskolájuk történetét, némelyikből csinos kis könyv kerekedett. Ma már valamennyi értékes kultúrtörténeti dokumentum.

Budapesten az országos millenniumi kiállítás fél évig volt nyitva. Ennek közoktatási csarnokában került sor az egyetemi és középiskolai fizika oktatás bemutatójára. Eötvös Loránd a Társulat 1894 májusi közgyűlésén jelentette be először, hogy a kultuszminisztérium felkérésére és támogatásával fizikai mintagyűjteményt fognak összeállítani. Két év elég volt a felkészülésre, s amikor 1896 május 2-án Ferenc József és Erzsébet királyné udvari hintók hosszú sorától kísérve kikocsizott a Városligetbe, a minden addiginál nagyobb méretű országos kiállításon (ha nem is világkiállításon) a látnivalók között Eötvös Loránd torziós ingája s még számos fizikai kísérleti és taneszköz is ott sorakozott. Félév alatt több mint ötmillió hazai és mintegy 3 ezer külföldi látogatója volt a kiállításnak. Maga a király tizenháromszor járt kint, egyik alkalommal a fizikai taneszközöket is megtekintette. Ekkor Wlassics Gyula miniszter üdvözölte s kísérte őt végig a közoktatási pavilonon. Bartoniek Géza és Klupathy Jenő mutatta be a Társulat által a minisztérium megbízásából összeállított "physikai alapfelszerelést". Három szekrényben voltak az eszközök, negyedikben a szerszámok. Középen physikai előadó asztal, rajta optikai pad, centrifuga, elektromágnes, Klupathy-féle vetítő lámpa, előtte Eötvös inga, Atwood gép, mögötte a két leendő egyetemi város: Pozsony és Debrecen középiskoláinak Antolik Károly, Dohnányi Frigyes, Karai Sándor, K. Kiss József tanár urak által kiállított eszközei, fényképei. A budapesti taneszközök javarészt Calderoninál készültek, valamint Süss Nándor mechanikai ill. Kiss Károly üvegtechnikai műhelyében. A fizikai alapfelszerelést megtekintetve a király az alábbi mély értelmű kijelentést tette:

- "Kevés; de az jó, hogy kevés."

Ezután "ő felsége bement dr. Kiss Károly szobájába, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta dr. Kiss magyarázatait a Röntgen-sugarakkal való fotografálás készülékeiről. Nagyon örült ő felsége, mikor hallotta, hogy a fizikai és kémiai üveg taneszközök az egyetem üvegtechnikai laboratóriumában készültek, s legnagyobb részt magyar találmányok, vagy náluk tökéletesítettek" tudósított a látogatásról Beke Manó.

Kiss Károly még Than Károly ajánlására került Eötvös mellé, majd az ő segítségével fejlesztette ki az üvegtechnikai műhelyt az egyetemen. Beke Manó pedig az egész közoktatási kiállítás egyik rendezője volt.

Valóban impozáns kiállítás lehetett, mintegy hatvan oldalas tájékoztató füzet készült csak ehhez az egy csarnokhoz.

Igaza volt a királynak?

Távol álljon tőlünk, hogy a "kevés, de az jó, hogy kevés" kijelentésnek túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk, de nyilvánvaló, hogy azzal a lenyűgöző gazdagsággal, ami az egész millenniumi ünnepségsorozatot jellemezte, egy fizikai-taneszköz kiállítás nem versenyezhetett. Az országos kiállítás bezárása után a fizikai mintagyűjteményt a budapesti VI. kerületi főreál kapta meg. Ennek akkoriban elkészült új épületét ma is megcsodálhatjuk: a Kvassay Szakközépiskola működik benne. Tervezője Alpár Ignác (1855-1928) éppen a millenniumi kiállításon tűnt fel a sok játékos ötletet felvonultató városligeti épületcsoport megtervezésével.

Mi minden készült el 1896-ra, ami a hazai ipar életképességét demonstrálta! A budapesti földalatti vasút (London után a második); a Szabadság-híd a Dunán, mely megnyitásakor a király nevét viselte; az Iparművészeti Múzeum; a Műcsarnok; végig a Nagykörút; az újjá varázsolt Városliget tóval, híddal, emlékművel; számos vidéki vasútállomás; kulturális és középületek, melyek közül nem egy ma már a szomszédos országok becses építészeti műemléke. Szeptember 27-én Ferenc József a román és a szerb király kíséretében avatta fel az egyik legnagyobb szabású műszaki-építészeti alkotást, a Vaskapu csatornát.

Az 1896-os év kezdetét harangzúgás köszöntötte az országban. Ezek a harangok búcsúztatták el a Mathematikai és Physikai Társulat 1. számú tagját, Jedlik Ányost is.

Húsz év múlva...

A millenniumi ünnepségsorozat bebizonyította, hogy Magyarország jól kihasználta az Osztrák-Magyar Monarchiában rejlő lehetőségeket. Ipari, gazdasági ereje megnőtt, számolni kellett vele. Még azt a luxust is megengedhette magának, hogy féléven át saját létét, ezeréves történelmét és biztató jelenét ünnepelje. Az ország önmagával volt elfoglalva.

1896-ban alig valakinek tűnt fel Magyarországon, hogy Athénben megrendezték az első újkori olimpiát. A híre se jutott el ide annak, hogy mondjuk Angliában kitalálták az elektromos porszívót, Svédországban megalapították a Nobel-díjat. Az se tűnt fel itt senkinek, hogy a külföld szemében Magyarország már elválaszthatatlanul Ausztriához tartozott.

Véletlenül éppen azokban a júniusi napokban, amikor Ferenc József meglátogatta a fizikai taneszközök kiállítását a Városligetben, a fizika egyik koronázatlan királyának 50 éves egyetemi jubileumát ünnepelték Glasgowban. Lord Kelvint még mint William Thomsont 1846-ban - 22 éves korában - nevezték ki a természetfilozófia tanszék tanárának, s ő azóta egyfolytában ezen a tanszéken működött. Az egyetem a háromnapos jubileumi ünnepségre minden jelentős tudományos intézménybe, akadémiára meghívót küldött. A Magyar Tudományos Akadémiát - s vele a Budapesti Egyetemet és Társulatot is - Fröhlich Izidor képviselte. Ő személyesen ismerte lord Kelvint: 1882-ben és 1884-ben is találkozott vele Párizsban, az elektromosságtani kongresszusokon. Idézünk Fröhlich beszámolójából: "A megjelent küldöttségek... államaik nevei szerinti alfabetikus sorrendben foglaltak helyet, szemben a rendező bizottsággal és lord Kelvinnel... Rövid bevezető ima és beszéd után felolvasták és állva hallgatták meg az angol királynő üdvözlő üzenetét, azután a walesi hercegét.., ezután következtek az idegen (t.i. a nem brit) delegátusok üdvözletei az említett sorrendben, melyben Austro-Hungary volt az első állam."

Nemcsak Fröhlich, más sem látta tisztán akkor Magyarországon a dualista államrendben rejlő veszélyeket. Magyarország Ausztriával való egyenrangúsága szálka volt a csehek s a birodalom más nemzetiségeinek szemében, irigyelték a magyarokat és haragudtak rájuk. Európa többi - nagyobbik - részén viszont nem vették komolyan a dualizmust; Magyarországot egyszerűen Ausztria egzotikus részének tekintették. Kétfejű sas csak a mesében - no meg a Habsburg-ház címerében - fordulhat elő, a valóságban ilyen madár nincsen. Budapest mindig is Bécs nyomában járt, de sohasem előtte. Ausztria magával húzta, sodorta Magyarországot.

És akkor valami történt.

A századforduló éveiben az Osztrák-Magyar Monarchiában megbukott a politikai szintre emelt és pártprogrammá tett liberalizmus. Ausztriában, már 1895-ben, azután Magyarországon, 1905-ben. Radikális nacionalista és más mozgalmak törtek előre. S a két ország kéz a kézben begyalogolt az első világháború halálos csapdájába.

Egyszerre felemelő és elkeserítő érzés arra gondolni, hogy a természettudomány, amelynek életeleme a liberalizmus, távol maradt ezektől az akkor divatos szélsőséges politikai mozgalmaktól. Felemelő érzés tudni azt, hogy a természettudományt alapvetően nem befolyásolhatták a politikai mozgalmak. De elkeserítő érzés tudni azt, hogy a természettudománynak sem lehetett lényeges befolyása a politikára.

Ragadjunk ki példaképpen néhány tényt, melyek a magyar mérnökök és természettudósok angol, francia és olaszországi (antant!) kapcsolatait vetítik elénk az 1896 és 1916 közötti években.

1896-97: Klupathy Jenő Angliában, Franciaországban és Olaszországban jár tanulmányúton. Kapcsolatba kerül Marconival. Klupathy tanárjelöltje, Lukáts László (1866-?) lefordítja Carnot alapvető termodinamikai munkáját a Mathematikai és Physikai Lapok számára.

1898: Kandó Kálmán (1869-1931) tervei alapján elkészül és üzembe áll egy genfi tó melletti fürdőhelyen az első 3 fázisú Kandó-mozdony. Szily Kálmán fia, ifj. Szily Kálmán (1875-1958) lefordítja Perrin: Katódsugarak és röntgensugarak c. munkáját a Lapok számára.

1900: Párizsban a világkiállításon nagyszabású magyar kulturális és tudományos bemutatón Eötvös Loránd torziós ingája és Bláthy O. Titusz vízturbinánál alkalmazható műszaki találmánya aranyérmet, Bodola Lajos (1859-1936) geodéziai műszerei kitűntető oklevelet nyernek. Kövesligethy Radó Strassburgban tanulmányozza az ottani Szeizmológiai Intézetet. Ennek nyomán szervezi meg a budapestit, mely később Európa egyik földrengéskutató centruma lesz.

1901: Az Egyesült Villamossági Rt és a chicagói Western Electric Company közös vállalkozásban építik meg a budapesti Teréz telefonközpontot.

1902: Megnyílik Olaszországban a Valtellina-vasút, melyet Kandó Kálmán tervei alapján és irányításával a magyar Ganz-gyár épített. Ez Európa első villamosított vasúti fővonala, a világon az első nagyfeszültségű váltakozó árammal villamosított vasútvonal.

1903-05: Poincaré: Tudomány és hipotézis c. könyvét Mikola Sándor (1871-1945) ismerteti a Lapokban; majd Szilárd Béla fordításában az egész könyv megjelenik magyarul. Zemplén Győző Sklodowska-Curie: Radioaktívitás c. könyvét fordítja le.

1905: Bolyai János születésének 100. évfordulója alkalmából 1902-ben első alkalommal adják ki az MTA által létesített nagy értékű Bolyai Díjat. A Felix Klein, J.G. Darboux, Rados Gusztáv és Kőnig Gyula által alkotott nemzetközi zsűri Henry Poincarénak ítéli a díjat.

1906: A San Franciscot sújtó földrengés után a nemzetközi Geodéziai Szövetség Budapesten tartja kongresszusát. Ennek során bizottságot küld ki az akkor Arad környékén folyó Eötvös-ingás méréssorozat tanulmányozására. A bizottság jelentése nyomán Eötvös nagyobb állami támogatáshoz jut.

1907-től kezdve Kandó Kálmán Olaszországban, Szilárd Béla Párizsban vállal folyamatos munkát. (Kandó Kálmán 1915-ben, a háború kitörését követően hazatér.)

1908: Bánki Donát (1859-1922) tanulmányúton és előadó körúton van az USA-ban, Kármán Tódor (1881-1936) Párizsban dolgozik. Szemtanúja egy távrepülési világrekordnak: 2 km-t repül valaki azok közül a csodálatos férfiak közül. Kármán további pályáját jelentősen befolyásolják párizsi élményei.

1909: Bleriot átrepüli a La Manche csatornát; elrepül Bécsbe, sőt Budapestre is.

1910: Második alkalommal adják ki a Bolyai-díjat. A zsűri tagjai H. Poincaré, G. Mittag-Leffler, Rados G., Kőnig Gy. A kitüntetett: David Hilbert.

1911: Budán a Ménesi-úton átadják az Eötvös Kollégium új épületét. (Tervező: Alpár Ignác.) Az ünnepségen jelen van az École Normale Supérieure igazgatója is, akit Eötvös franciául köszönt. Manchesterben Rutherfordnál dolgozik és köt életre szóló barátságot Niels Bohr Dániából és Hevesy György (1885-1966) Magyarországról.

1913: Eötvös Lorándot Nobel-díjra terjeszti fel a Magyar Tudományos Akadémia. A díjat a holland Kamerlingh-Onnes kapja meg a hélium cseppfolyósításáért és a szupravezetés felfedezéséért.

1914: Bartoniek Emil a legújabb külföldi fizikai kísérleteket ismerteti a Lapokban a fémek termoelektromos állandóinak méréséről, a katódsugarak nyomásáról, a röntgen-sugarak Laue-diagramjáról. Rybár István az anomális Zeeman-effektusról. Hevesy György az atomok szerkezetéről, Tomits István különböző sugárzásmérésekről, Selényi Pál fotometriai mérésekről, Küssler Elly a csősugarak fénykeltéséről értekezik, Egyikük se töltötte még be 30. életévét. Eötvös elszántan és következetesen fiatalít: a Lapok szerkesztését s a Társulat titkári tisztét Zemplén Győzőre és Fejér Lipótra bízza rá.

Ekkor tör ki a világháború.

Innen kezdve a nemzetközi kapcsolatokat a háború árnyékolja be; a megriadt tudósok értetlenül szemlélik a tőlük függetlenül alakuló eseményeket.

Olykor, különösen a fiataloknál, a háborús propaganda legyűri a bölcsességet és feltámasztja a virtust. Sokan önként vonulnak be a háborúba. S alig, hogy elkezdődik, már véget is ér a háború Homor István szegedi főreáliskola igazgató fia számára. Homor Ernő (1883-1914) az első a volt Eötvös-kollégisták közül, aki elesik a háborúban. Nemsokára hosszú sorban követik őt a többiek.

A legnagyobb magyar vállalatok, amelyek az elmúlt években jelentős nyugat-európai kooperációt fejlesztettek ki, most semleges országokon keresztül próbálják fenntartani az antant-országokba irányuló exportjukat. Az Egyesült Izzó például az olasz piacon való részesedés növelésére újabb Tungsram-vállalatot hoz létre Svájcban. Ebben az évben az Izzó által gyártott 5,7 millió volfram-lámpából 1,4 milliót Olaszország vesz meg.

1916: A háború mindkét oldalon értelmetlenül szedi áldozatait. Elveszti egyik fiát Planck. 1916 júniusában az olasz harctéren elesik Zemplén Győző. Az egykori fiumei gimnazista, volt iskolájától szinte kirándulásnyi távolságra hal meg. Jól ismerte a vidéket, de csak békeidőben.

Szilárd Leó

1916 az értelem összeomlásának éve. Még állnak a hatalmak, hadban állnak, még terveket szőnek egymás legyőzésére. Még három öldöklő év van hátra, de a józan ész már átadta helyét a bosszú őrületének.

Egyetlen egy reménysugár csillan a sötétben: egy premontrei kanonok Nagyváradról elindul, hogy visszaadja néhány ember hitét a tudományban, a fiatalságban, a nevelhetőségben. Mintha szándékosan nem venne tudomást arról, hogy dúl a háború: 2000 koronát ajánl fel egy alapítvány létesítésére, melynek kamatai " a physikai ismeretek mélyítésére fordítassanak oly czéllal, oly szellemben és oly körülmények között, mint az a mathematikai tanulóversenyeknél szokás. Legyen Mathematikai és Physikai Társulatunk kebelén nemcsak mathematikai, hanem physikai tanulóverseny is; az energia-leadás e nagy napjaiban az energia-gyűjtés megkönnyítéséről is gondoskodnunk kell..."

A Társulat alelnökének, Károly Ireneusz Józsefnek e nagylelkű tette nyomán összeül egy társulati versenybizottság, tagjai Eötvös Loránd, Bartoniek Géza és Mikola Sándor, és megszervezik a Társulat első fizikai tanulóversenyét.

Kitűzik a feladatokat, megíratják a dolgozatokat, s decemberben; a matematikai versennyel együtt kihirdetik az eredményt:

Mi pedig, 1991-ben nemcsak egy Társulat megalakulásának centenáriumát, hanem ennek a túlélési kulcsnak a háromnegyed százados évfordulóját is ünnepeljük. Még sokszor lesz rá szükségünk.


Megjegyzés: A nyomtatott változathoz képest javítva a szerző által 2011.9.10.